2017. július 10., hétfő

JOBB, HA A MAGYAROK ISMERIK ORBÁN VIKTOR TERVEIT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.07.10.


Az Orbán nevű ember szerint jobb, ha a magyarok ismerik Soros György terveit. Szerintem is jobb, bár Soros György terveinél – mármint a valódi tervekről beszélek, nem arról, amit a Fidesz hirdet, mert ők sem látnak bele Soros fejébe – sokkal jobban izgatnak ártunk és ormányunk tervei. Ez ugyanis közvetlenül érint mindenkit ebben az országban, függetlenül attól, hogy az illető vérfideszes, vagy éppen leváltaná a kormányt.

Érdekelne például, hogy mi Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin terve Pakssal. Mert ez nem a kettőjük édes kis titka, amennyiben én, a gyermekeim és az unokáim fogjuk törleszteni a hitelt, amiről azt sem lehet tudni, hogy mennyi, hogy milyen feltételekkel, mennyi időre vette fel az egészen kicsi nagyvezér. Vagy elégedetten bejelenti, hogy mekkora üzletet kötött ő és Putyin pajtása, ahogy bejelentette, hogy visszavásárolta a MOL részvényeket Putyintól? Mármint ő, első Orbán Viktor, Felcsút kocafocistája visszavásárolta. A mi magánnyugdíjunkból. Kérdezés nélkül.

Paks már csak azért is érdekes, mert azt nem tudjuk ugyan, hogy pontosan milyen feltételekkel és mit húzott a nyakunkba vele Orbán, de azt tudjuk – az Átlátszónak köszönhetően -, hogy az atomerőmű földrengés elleni védelme nem az igazi, a terület veszélyeztetettségére vonatkozó vizsgálati eredményeket eltitkolták. Én aztán nem vagyok szakértő ebben a témában (sem) és amennyire egy laikus számára hozzáférhető adatokat megnéztem – a területen az elmúlt időszakokban előforduló földrengések száma és erőssége, földrengés valószínűsége – a lehető legjobb helyen van Paks. Az már más kérdés, hogy az épület földrengésbiztos-e és a tervezett új beruházás esetében mennyire veszik figyelembe ezt a szempontot. De nyilván ez is hadititok, minden mással együtt.

A magyar embereknek – Soros György feltételezett tervein túlmenően – jogában áll tudni, hogy mit tervez a kormány az általános gyűlölködésen és indulatkeltésen túl. A gazdaság nem fejlődik igazán, az ország nem sok jövőt tud kínálni a fiataloknak. Igaz ez a közhangulatra éppen úgy, mint az egzisztenciális boldogulásra. Az általános foglalkoztatás önmagában csak szép mese, a mögöttes tartalom számít. Például az, hogy egy fiatal mekkora esélyt kap az önálló életkezdésre, hogyan és mikor képes saját lakáshoz jutni – nem feltétlenül tulajdonosként, de például bérlőként és nem albérlet, hanem a hosszútávú tervezést lehetővé tévő bérlakás formájában -, mikor jut el oda egy pár, hogy gyermeket tudnak és mernek vállalni, mennyire biztosak abban a jövendő szülők, hogy gyermekük megkapja a szükséges orvosi ellátást, a megfelelő oktatást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése