2017. július 10., hétfő

AZ IGAZI MOCSOK MÉG ELŐTTÜNK VAN

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.10.


Ma egy gátlásoktól mentes, szinte korlátlan hatalommal rendelkező uralkodó párt vetette be teljes eszköztárát a tudással, a gondolkodással, a szabadsággal szemben. Az örökös ellenségképet kereső kormányfő újabb áldozatának az egykori mentort, Soros Györgyöt pécézte ki, indított ellene, illetve az alapítványa által működtetett, támogatott intézmények ellen valóságos boszorkányüldözést.

Az uralkodó párt minden fronton támadja Soros Györgyöt. Azt a Sorost, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején az akkori lázadó fiatalok – akik pártot alapítottak – fel tudták a hálózatukat építeni. Futotta a pénz arra, hogy elinduljanak a 1990- es választásokon. A Fidesz vezetői Soros-ösztöndíjakkal utazhattak külföldre, készülhettek fel arra, hogy egyszer, ha eljön az idő, képesek legyenek a pillanatot uralni. Akkor még messze voltunk az MDF-Fidesz székházügytől, amely – talán még van, aki emlékszik rá – elvette a fiúk „szüzességét”. A „sikeres” üzlet után döbbenhettek igazán rá, hogy a zűrzavaros magyar viszonyok között, gyakorlatilag azt csinálnak, amit csak akarnak. A kollégiumi szobatárs akinek – sokak szerint – a legtöbb esze volt a brancsban, átláthatatlan gazdasági hálózatot épített ki; fialt a kezdőtőke. Később már mertek nagyobbat és többet is álmodni. Nem elégedettek meg a morzsákkal.

Tudom, több mint 25 év távlatából költői a kérdés, de talán Soros György akkori pénze híján, ma nincs is Fidesz. A teljesség igénye nélkül – a ma elutált, „maffiahálózatot működtető spekulánsnak” mondott – Soros pénzén tanulhatott egykor Orbán Viktor, Szájer József, Németh Zsolt, Kövér László (sic), Deutsch Tamás, Kovács Zoltán és a „nemzet ” történésze, Schmidt Mária. Úgy tűnik, akkoriban nem volt büdös a milliárdostól kapott dollár.

Negyedszázada, még a Fidesz állt ki Soros mellett az akkori, jobboldali kormánnyal szemben. „Megdöbbenéssel figyeljük a Soros Alapítványt és Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. …Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.” Az 1992-ben, a Fidesz által jegyzett közlemény minden sorát megismételhette volna napjainkban bármelyik ellenzéki párt, hiszen talán még aktuálisabb, mint a megjelenés évében volt. Hiszen ma egy gátlásoktól mentes, szinte korlátlan hatalommal rendelkező uralkodó párt vetette be teljes eszköztárát a tudással, a gondolkodással, a szabadsággal szemben. Az örökös ellenségképet kereső kormányfő újabb áldozatának az egykori mentort, Soros Györgyöt pécézte ki, indított ellene, illet
ve az alapítványa által működtetett, támogatott intézmények ellen valóságos boszorkányüldözést...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.