2023. december 16., szombat

VALAKI ELNÉZETT EGY NULLÁT: NEM 700, HANEM 70 EZER MODERNA-VAKCINÁT VENNE A KORMÁNY KÉTMILLIÁRDÉRT

TELEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2023.12.14.


Van egy fura hóbortom: időnként megpróbálom kideríteni, milyen Covid-vakcinák vannak Magyarországon. Egy ideális világban ehhez nagyjából kettőt kellene kattintanom az interneten, egy kicsit kevésbé ideálisban írnom egy emailt a szakhatóságnak, 2023 Magyarországán azonban jóval nehezebb dolgom van, pedig többször is próbálkoztam.

Most azonban maga Müller Cecília erősítette meg, amire korábban kerülő úton jutottam – azaz hogy csak régebbi, a most keringő variánsok ellen kevésbé hatásos vakcinák érhetők el itthon. Az országos tisztifőorvos darabra pontosan elárulta, hogy hány vakcina van még az országban, és ezek mikor járnak le. Na persze nem nekem mondta el mindezt, hiába kérdeztem az elmúlt hónapokban többször is, hanem egy közbeszerzési eljárás dokumentációjában. Ugyaninnen több más újdonság is kiderül, de kezdjük a legfontosabbal:

bár Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár néhány napja azt mondta, hogy a kormány 700-800 ezer vakcinát rendelt a Modernától, a jelek szerint egy nagyságrenddel kevesebbről, 72 ezer (kedvezménnyel együtt 92 ezer) adagról van csak szó.

De akad itt még sok más érdekesség:

- Az államtitkár azzal indokolta, hogy a Modernától vásárol vakcinát a kormány, hogy a konkurens Pfizer nem is tett ajánlatot. Azt nem tette hozzá, hogy az ajánlatkérés eleve a Moderna vakcinájára szólt, így nem érhette váratlanul a kormányt, hogy erre csak a Modernától érkezett ajánlat.

- A kormány épp perben áll a Pfizerrel, mert az ukrajnai háborúra hivatkozva nem akar fizetni a szerződésben rögzített régebbi vakcinaszállítmányért. A közbeszerzési iratok szerint azonban a Modernától most ennél drágábban venne vakcinát – a beszerzés sürgősségét pedig részben épp az ukrajnai háborúval indokolja.

- Már szeptemberben azonosították itthon a világszerte leginkább figyelt vírusvariánst, az XBB.1.5-öt, csak ezt elmulasztották közölni.

- Decemberben teljesen elfogy a gyerekeknek való Covid-vakcina Magyarországon.

70 lehet az a 700

Az új vakcinabeszerzésről egészen a múlt hétig szinte nem is lehetett hallani. Takács egy múlt csütörtöki konferencián adott elő, itt kapta el néhány kérdésre a Covid elleni oltásokról a Népszava. Az államtitkár a lap beszámolója szerint azt mondta, a kormány 700-800 ezer adagot vásárolt a Moderna legfrissebb oltóanyagából, amelyet a legutóbbi domináns vírusvariánshoz adaptáltak. Elsőre nem tűnik különösebben érdekesnek ez az állítás, két okból mégis figyelemre méltó.

Egyrészt azért, mert épp a múlt héten derült ki az is, hogy a hazai oltási kampány gerincét adó Pfizer–BioNTech-vakcina gyártói még januárban beperelték a magyar kormányt, amiért az nem akar fizetni a szerződésben rögzített 3 millió adag vakcináért. Ennek fényében elsőre meglepőnek tűnhet, hogy most mégis vakcinát rendel a kormány.

Másrészt maga a mennyiség is meghökkentőnek tűnik. Bár jóval kevesebb, mint a Pfizernél visszamondott 3 millió, az hosszabb időtávon lett volna lehívható, rövid távon pedig nem tűnik indokoltnak 700-800 ezer vakcinát venni, pláne hogy Takács Péter arra is utalt, hogy nem a teljes lakosságnak, hanem csak a nagyobb kockázatnak kitett csoportoknak szánják. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatbázisa szerint 2023-ban, október elejéig (eddig van adat) összesen 17 862 adag Covid-oltást adtak be Magyarországon, tehát elég életszerűtlen lenne, hogy a kormány rendkívüli eljárásban, sürgősséggel akarjon beszerezni ennél csaknem 40-szer többet, 700 ezer adagot, amelyet ráadásul csak egy szűkebb rétegnek szán.

Takács Péter a Népszava beszámolója szerint azt is mondta, hogy az oltóanyag a közbeszerzési eljárás befejeződésével válik elérhetővé a lakosságnak. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az eddigiektől eltérően nem egy közös uniós megállapodás keretében rendelne vakcinát a kormány, hanem közbeszerzéssel. Megnéztük hát a közbeszerzési adatbázist, hogy van-e nyoma ennek az üzletnek. Bár az államtitkár a Népszava tudósítása szerint már múlt időben beszélt a vásárlásról, szerződést nem találtunk róla, a megindított eljárások között azonban meglett: a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) november 21-én indított közbeszerzést, amelyre november 30-ig lehetett ajánlatot tenni. Nem nyílt közbeszerzésről, hanem úgynevezett hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásról van szó, amelyben az ajánlatkérő az általa felhívott ajánlattevőkkel tárgyal a szerződés feltételeiről.

A közzétett dokumentumokban azonban a hírekben megjelentnél egy nagyságrenddel kisebb mennyiségről van szó.

Az NNGYK már az ajánlattételi felhívásban azt írja, hogy „a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során mindösszesen 100.000 adag oltóanyag kerül beszerzésre, amely kizárólag a sürgősségből fakadó kényszerhelyzet elhárításához szükséges mennyiség”. Hozzáteszi még, hogy „ezt az oltóanyag mennyiséget figyelembe véve a rendelkezésre álló disztribúciós, logisztikai és tároló kapacitások elegendőek, a beszerzés nem ró további terheket az egészségügyi ellátórendszerre”.

A közbeszerzés leírásából a pontos mennyiség is kiderül: 72 727 adag plusz minimum 27 százalék úgynevezett árurabattként. Az árurabatt a vonatkozó kormányrendelet szerint a „termék közbeszerzésekor áruban meghatározott kedvezmény”. Azaz az ajánlatkérő előírhatja, hogy aki ajánlatot tesz egy közbeszerzésre, annak kötelezően biztosítania kell meghatározott mértékű plusz árut az alapmennyiségen felül. Ebben az esetben a 27 százalék további minimum 19 637 adagot jelent, így összesen legalább 92 364 adag vakcináról van szó. A Moderna nyertes ajánlata nettó ára 1 999 992 500 forint.

Mivel a konferenciáról, ahol Takács Péter a vakcinabeszerzésről beszélt, nem találtunk nyilvános felvételt, az állításait csak másodkézből ismerhettük meg. Ezért megkerestük az egészségügy irányításáért felelős Belügyminisztériumot, hogy nyelvbotlás volt-e az államtitkár részéről a 700 ezer adag, és erre a bő 70 ezerre célzott-e, ami a közbeszerzési eljárásból kiolvasható alapmennyiség; vagy esetleg létezik egy másik megállapodás a Modernával, amely nem található meg a közbeszerzési adatbázisban. A minisztérium cikkünk megjelenéséig többszöri emailes és telefonos megkeresésünkre sem reagált. Kérdéseinket az NNGYK-nak is elküldtük, tőlük sem kaptunk választ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.