2023. december 16., szombat

BEINDULT AZ ÉV VÉGI PÉNZSZÓRÁS, KAPOTT PÉNZT A HUNGARORING, JUTOTT AZ EGÉSZSÉGÜGYRE IS - TÖBB TÍZ MILLIÁRD FORINTOT CSOPORTOSÍTOTT ÁT A KABINET A KÖLTSÉGVETÉSBEN

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2023.12.15.


Megkezdte a kormány a szokásosnak mondható év végi költségvetési padlássöprést, a csütörtökön megjelent egyetlen határozatban több tízmilliárd forintos átrendezésről, kiadásnövelésről döntöttek. Hogy lesz-e folytatása a költekezésnek – volt olyan év, amikor az év utolsó napjaiban közel ezermilliárd forintot költöttek el –, meglehetősen kétséges. A kormány költségvetési mozgástere ugyanis a nullával egyenlő.

November végén az államháztartás hiánya meghaladta a 4074 milliárd forintot. Ez minden idők legmagasabb november végi deficitje és 120 százaléka az eredetileg tervezett 3400 milliárdnak.

Az Orbán-kormány ugyan ősszel 4166 milliárdra emelte az év végi hiánycélját, de jelenleg még ennek teljesítése is lehetetlennek tűnik.

Sajátosak az egyes meghozott költségvetési kiadási döntések: a kormány most tartotta fontosnak, hogy 12,9 milliárd forintot átcsoportosítsanak a Hungaroring Zrt. „szakmai feladatainak támogatására”. A határozat nem részletezi, hogy mire kell a pénz. A Hungaroring Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt októberben jelentette be, hogy hamarosan megkezdik a pálya és a teljes infrastruktúra rekonstrukciójának második ütemét. A beadott legolcsóbb, 78,9 milliárd forintos ajánlatot két NER-hez köthető építőipari cég konzorciuma, a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. tette, ezzel ők kapták a megrendelést. Az Orbán-kormány arról is döntött, hogy plusz 2,9 milliárd forinttal megfejeli a honvédelmi tárca a „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatását”. Az Energiaügyi Minisztérium 21,2 milliárdot kapott közelebbről nem részletezett „térségi fejlesztési feladatokra”, vagyis nem nevesített beruházások indítására és folytatására.

A Miniszterelnökség 12,2 milliárd forint plusztámogatást kapott közelebbről szintén nem részletezett nonprofit, civil és társadalmi szervezetek támogatására. A szokásos gyakorlat szerint ilyenkor a tárca dönt a támogatások elosztásáról, így nem tudni, hogy az év utolsó napjaiban mely „civil” szervezetekhez vándorol a közpénz.

Egyértelműbb, mely cégek gazdagodnak a kormányzati kommunikációval kapcsolatos kiadásokon, amit most további 2,5 milliárd forinttal fejelt meg a kormány. Október végéig 38,4 milliárdot már elköltöttek a kormányzati propagandára, de az év végére 51,9 milliárdos költéssel számolnak. Most ezt a keretet növelték meg 2,5 milliárddal. A kormány 10,6 milliárd forintot vett ki a rezsivédelmi alapból, ezt a pénzt költségvetési szervek kapták meg energiaköltségeik kompenzálására. A fenti kiadásokon fe­lül kevésbé vitatható célokra is jutott a pénzesőből: 12,4 milliárdot kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság beruházások indítására, illetve folytatására, illetve 11 milliárdot kapott a Kulturális és Innovációs Minisztérium a nem állami felsőoktatás (alapítványi egyetemek) támogatására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.