2020. április 28., kedd

A TUDÓSOK SZERINT ÍGY KELLENE KEZELNI A JÁRVÁNYT - MINDEN SZÓNAK TESZT A VÉGE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.04.28.


Bármit is mondanak a kormányzati illetékesek, erősen úgy néz ki, hogy a járvány gazdasági hatásait a „húzd meg, ereszd meg” módszerrel próbálják mérsékelni. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által készített elemzés szerint pedig költséghatékonyabbak a szelektív járványügyi intézkedések.

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését, a korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár – összegezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy mire jutottak online tudományos konferenciájukon. (Az esemény célja egyébként a minisztérium szerint az volt, hogy a tudományos élet szereplői és a közvélemény számára lehetőséget biztosítson a kapcsolódó döntések, intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére.)

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta, hogy a védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a „biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása”. A tárcavezető úgy véli, hogy a hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme biztosíthatja, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

Az MTA által készített, az EMMI, az ITM és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőihez még április 22-én eljuttatott ajánlásban leírtakból úgy tűnik, hogy az tudósokban így is bőven akadhat aggodalom. Elemzések alapján – nyomatékosítják itt olvasható összegzésükben – a szelektív járványügyi intézkedések költséghatékonyabbak a „húzd meg, ereszd meg” típusú intézkedéseknél. (Egyre többen gondolják azt, hogy a kórházi ágyak tömeges felszabadítása és a május 4-i érettségi és egyéb beígért lépések egy „ereszd meg” fázis beléptetésére utalhat.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.