2023. január 15., vasárnap

HEGYI IVÁN: A FUTBALL HATALMA

NÉPSZAVA
Szerző: HEGYI IVÁN
2023.01.14.


Richarlison fejelget, mintha a Copacabanán lenne, pedig a világbajnokságon van, majd továbbít, Marquinhos elengedi a labdát, Thiago Silva azonnal visszajátssza azt Richarlisonnak, aki a jobb sarokba gurít...


De nem ez a legszebb benne. A labdarúgás már régóta nem a finom cselekkel, a flippergépekre emlékeztető passzjátékkal, a parádés gólokkal kápráztat el leginkább, hanem azzal: milyen kivételes hatással van az emberiségre. A földkerekség legnagyobb szenvedélye. Rendezhetik a világbajnokságot decemberben, kezdhetik a mérkőzéseket akár délelőtt tizenegykor is, teljesen mindegy, a nézettségi adatok páratlanok. A futballnak, amelyet jó ideje konzekvensen több mint sportágnak nevezek, nem csupán a sportban, semmiben sem akad vetélytársa.

Szoktam mondani, csak a világháború mozgat meg annyi embert, mint a labdarúgás. De nincs rá szó, mennyivel jobb a futball, mint a háború!

S hogy miért épp a labdarúgás lett az utolérhetetlen unikum? Krausz Tamás történész szerint azért, mert bárkik, bárhol, bármilyen szinten játszhatták, elég volt két kabátot letenni kapunak, és már mehetett a meccs, amelyet a résztvevők akkor is élvezhettek, ha különösebb kvalitásról nem árulkodott a mozgásuk. Ráadásul egyszerre sokan labdázhattak a pályán: huszonkét ember, az már nem elhanyagolható csoport. S mert ekkora társaság eleve önszerveződést kívánt, akár két utca találkozójának is komoly tétje lehetett. Egyszerű és nagyszerű, pofon és plafon.

Krausznak pedig mélységesen igaza lehet, mert hallgatva őt eszembe ötlött, hogy volt egy osztálytársam, aki nem tudott rendesen járni, az egyik lába tönkrement szegénynek. Az iskolaudvaron, ahol négyen-négyen játszottunk, mert többen nem fértünk el, mindig őt állítottam a térdmagasságú kiskapu elé, ezzel földön túli örömöt szereztem neki rendszeresen; hát még, ha nyertünk is.

A hőskorban, a tizenkilencedik század derekán a football angol úri gyerekek sportja volt, azaz nem nyomornegyedek lenézett nincstelenjei körében hódított.

Ám tömegessé akkor kezdett válni, amikor a társadalmi ranglétra alján lévők felfedezték. Ezért hívták aztán a labdarúgást „a szegények színházának”. Pedig legföljebb részben volt az. Egyfelől, mert abban a tekintetben bizonyosan mindenkit magával ragadott, hogy nézőként valamennyi réteg képviselőit érintette; másfelől, mert a mecénások, akik nagyon hamar ráéreztek, hogy ez micsoda trouvaille, sok mindennek voltak nevezhetők, csak csóróknak nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.