Szerző: KAISER ORSOLYA
2024.04.12.
Jelentésük a magyarországi zsidóságra nézve is döntő jelentőségű volt. Ugyanis ha Mordowicz és Rosin nem szabadul ki élve a lágerből, és
nem mondják el a pozsonyi Zsidó Tanácsnak mindazt, amit láttak és átéltek, talán Horthy Miklós kormányzóra sem nehezedik soha akkora nyomás, hogy leállítsa a magyarországi zsidók deportálását.
Az Auschwitz-jegyzőkönyv elbeszélő dokumentumregény, a Wall Street Journal és a New York Times volt újságírója, Fred R. Bleakley a saját kutatását tárja fel arról, hogy két, az auschwitzi koncentrációs táborból megszökött rab jelentései hogyan „segítettek a vallási és szövetséges tisztségviselőknek belátni Auschwitz igazságát”.
Bleakley 1995-től két éven keresztül készített interjút egy újságcikkhez Mordowiczcsal, aki kétszer is megjárta az SS lengyelországi haláltáborát. Mordowicz családjával Mlawában élt, ahol „a lakosság mintegy harmadát alkották a zsidók”. Az első világháború után Lengyelországban is felerősödött a zsidóellenesség. 1942-ben négyezer lengyel zsidót szállították vagonokba tuszkolva az auschwitzi koncentrációs táborba – köztük Mordowiczot is.
Ebben a cikkben nem áruljuk el az elbeszélő dokumentumregény teljes cselekményét – nem is lehetne, hisz annyi név, adat és dátum szerepel benne –, csupán néhány részletet emelnék ki Bleakley összetett kötetéből. Számomra a legérdekesebb szál az volt, hogyan szerzett tudomást a nemzetközi sajtó a koncentrációs tábor borzalmairól. Hány ember és szervezet együttes munkája volt szükséges ahhoz, hogy az igazság szerepeljen minden újság címlapján.
Horthy ölbe tett kézzel nézte, hogy bánnak a magyar zsidókkal
Bleakley a Mordowiczcsal készült interjúkat végül csak nyugdíjas korában vette elő ismét. Ekkor eltökélte, hogy átfogó könyvet ír a magyar holokausztról, amiben Bleakley szerint a „magyar közigazgatás és a kormányzó szerepe vitatott”, és
„amit a jelenlegi kormány és támogatói is táplálnak azért, hogy minimalizálják az ország felelősségét”.
Az Auschwitz-jegyzőkönyvben az áll, a Magyarországot 1920 óta kormányzó Horthy Miklóst fűtötte a nacionalizmus, de miután 1938-ban Németország visszacsatolta Csehszlovákia délkeleti területeit, Horthy engedett Hitler és a náci párt nyomásának. Bleakley részletesen beszámol arról, hogyan intézte Edmund Veesenmayer SS-dandártábornok, teljhatalmú birodalmi megbízott és kabinetje a magyarországi zsidókérdést. Hogyan engedelmeskedett a magyar csendőrség az SS-nek, milyen döntő szerepe volt az alulmaradt Zsidó Tanácsnak, valamint hogyan szervezték meg 1944-ben a gettókat Budapesten és vidéken.
A kormányzó hónapokig tétlenül nézte, hogyan bánnak a magyar zsidókkal. Kidobták őket az otthonaikból, sárga csillagot kellett viselniük, és csak délután 2 és 5 óra között léphettek utcára. Horthy azzal védekezett, hogy kormánya nem tájékoztatta őt az atrocitásokról. 1944 tavaszán levelet írt Sztójay Döme akkori miniszterelnöknek, amiben közölte: mivel nem tudott
„a zsidók ellen igazságtalanul érvénybe léptetett intézkedésekről, így nem felelős azokért”,
és „mivel szeretné elkerülni azt a kegyetlen megoldást (...), hogy innen zsidók deportáltatnak, a túlkapások elnézéséért, sőt felügyeléséért felelős két személyt – Endre és Baky belügyi államtitkárokat – meg kell fosztani a hatalmuktól”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.