2024. május 5., vasárnap

AZ EGYETEMEK SAJÁT FORRÁSÁBÓL EMELNÉ AZ OKTATÓK BÉRÉT AZ ÁLLAMTITKÁR, AKI SZERINT AZ INFLÁCIÓKÖVETŐ BÉREMELÉS JOGSZABÁLYILAG LEHETETLEN

MÉRCE
Szerző: KOCSIS ÁRPÁD
2024.05.02.


Négy állami fenntartású felsőoktatási intézmény szakszervezete tárgyalt ma délután a Kulturális és Innovációs Minisztériumban Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkárral. A szakszervezeti vezetőket mintegy százan kísérték a tárgyalásra, melyen az érdekképviseletek magasabb bért kívánnak kiharcolni az egyetemi dolgozóknak.

Míg az egyeztetések zajlottak, az utcán több, a szakszervezeteket biztató, a tanárszakmák és a kutatói közösség szolidaritását szorgalmazó beszéd is elhangzott. Gerő Márton, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetétől (TDDSZ) a szolidaritás üzenetét hozta el. Felszólalásában elmondta, hogy

„a problémák a felsőoktatásban és a kutatásban lényegében ugyanazok. A bizonytalan környezet, a létbiztonság hiánya, a kizsákmányolás, a túlterheltség problémái jelen vannak úgy a felsőoktatásban, mint a kutatóintézetekben”, magyarázta, milyen okok miatt közös a kutatók és az egyetemi tanárok küzdelme.

Nesze semmi…

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (FDSZ-BME), az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (FDSZ-ELTE) és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (FDSZ-MKE) működő Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ-LFZE) közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy „ha nagyon-nagyon lassan is, de haladnak” a tárgyalások.

Szieberth Dénes, a BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék docense, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete egyik tárgyalótagja beszámolt róla, hogy a mostani tárgyaláson „sikerült fixálni”, hogy ha béremelésre kerül sor, az úgy az oktatókat, mint a kutatókat és a nem oktató személyeket is érinteni fogja. „Ígéretet kaptunk az államtitkár úrtól, hogy a kancellárokkal közösen áttekinti, hogy az egyetemek belső, már meglévő forrásaiban milyen lehetőség van egy beosztásonkénti alap minimumbér kialakítására, s arra, hogy ezt a négy intézményben egységesen megvalósítsák”, mondta el a szakszervezeti vezető, aki hozzátette: „ez lesz az alapja a béremelésnek”.

Ám sajnos éppen a béremelés részleteit nem sikerült részletesebben kitárgyalni. Annyi bizonyos, hogy ezen felül csak két visszautasítás hangzott el a mai tárgyaláson. Az államtitkár szerint arra a problémára, hogy a doktoranduszok ösztöndíjak alacsonyak, s emiatt sokan inkább elhagyják az egyetemet, a nemzeti kiválósági program kiterjesztése lehet a megoldás.

Ha az államtitkáron múlik, inflációkövető bérelemelésre sem kerül sor, hiszen – mint azt Szieberth Dénes tolmácsolta – az államtitkár szerint „az inflációkövető béremelés jogszabályilag lehetetlen”.

A tárgyalások nem rögzített időpontban folytatódnak, hanem amikor az emelésről lehet beszélni, tudtuk meg a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.