2023. január 5., csütörtök

TÚL SOK HANGJEGY? - LIBERALIZMUS, JOG ÉS DEMOKRÁCIA SZEREPE RENDSZERVÁLTÁSAINKBAN

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: HALMAI GÁBOR
2022.12.22.


A Miloš Forman Amadeus-filmjében is megidézett legenda szerint II. József a Szöktetés a szerájból bécsi bemutatója után, csak hogy a dicsérő szavak mellett némi kritikát is gyakoroljon, ezt találta mondani Mozartnak: „zu viele Noten” (túl sok hangjegy). Valami hasonlót állít néhány kutató a liberalizmus és a jog használatával kapcsolatban a kelet- és közép-európai rendszerváltásokat követően. Először a lengyel átalakulást illetően merült fel a gondolat kritikai éllel.1 Van olyan kutató is, aki egyenesen azt állítja, hogy a térség illiberalizmusa (aminek 2014-es büszke meghirdetésével Orbán Viktor kétes hírnevet vívott ki magának és – ami ennél rosszabb – az egész országnak) válasz az 1989-et követően a rendszerváltó elit által nem demokratikus úton eldöntött, jogi eszközökkel megvalósított liberális politikának.2

Ebben az írásban arra keresem a választ, hogy igazolható-e ez az állítás a magyar rendszerváltással kapcsolatban. Semmiképpen nem gondolom, hogy a 2010 utáni orbáni „ellenforradalom” legfontosabb okai közé lennének sorolhatóak az országlakosok többsége értékrendszerétől idegen, az ő megkérdezésük nélkül bevezetett liberális jogi intézkedések (törvények, vagy éppenséggel azokat megsemmisítő alkotmánybírósági döntések, amelyeknek többségével magam is egyetértettem, és ma is egyetértek), de vajon voltak-e egyáltalán ilyenek, és ezek hozzájárulhattak-e a magyarországi illiberális autokrácia sikeréhez?

A visszarendeződés fő okai

Mielőtt ezekre a nem demokratikusan elhatározott liberális jogi ügyekre rátérek, részletes igazolás nélkül szeretném leszögezni, hogy szerintem a kerekasztal-tárgyalásokat követő jogalkotás és alkotmánybírósági gyakorlat (amit a szakirodalom „jogi alkotmányosságnak” nevez, szembeállítva azt az állampolgárokat bevonó „részvételi alkotmányossággal”) útján bevezetett liberális demokrácia látszólagos népszerűségének elvesztésében a főszerepet a rendszerváltástól várt életszínvonal-emelkedés elmaradása és a liberális demokratikus hagyományok hiánya játszotta. Ez nem azt jelenti, hogy a szabadság vágya és egy ezt megvalósítani hivatott liberális demokratikus alkotmány létrehozása ne lett volna fontos eleme az 1989-ben történteknek, de az osztrák életszínvonal fájdalmas reformok nélküli elérése ennél is fontosabb volt, és ebben csalódni kellett. A kiábrándultságot növelte a szociális biztonság csökkenése, a gazdasági egyenlőtlenségek növekedése és a korábbi nómenklatúra egy részének meggazdagodása a spontán privatizáció során. A csalódottság jele, hogy a Pew Research 2009-es felmérése szerint a magyarok 72 százaléka szerint „a legtöbb ember rosszabbul él” húsz évvel a rendszerváltás után, mint 1989-ben. Ugyanez a vizsgálat a kapitalizmus támogatottságának 34 százalékos visszaesését is mutatta. És ez nem „hungaricuma” a térségbeli politikai átalakulásoknak: a visszaesés Litvániában 26, és Bulgáriában is 20 százalékos volt. Az elkeseredettség alapja pedig, hogy a magyar háztartások reáljövedelme nagyjából ugyanebben az időszakban minden évben csökkent, a régió gazdasági növekedésének kétharmada a felső tíz százalékot gazdagította.3 Ahogy Hannah Arendt mondta Saint-Justöt idézve: nem lehetséges a szabadságra alapozott 
köztársaság felépítése az embereknek a szegénységtől és szenvedéstől való megszabadítása nélkül...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.