2024. február 27., kedd

AMERIKA EGYRE KEVÉSBÉ KÉPES ÚRRÁ LENNI A VILÁG VÁLSÁGAIN

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2024.02.26.


Joe Biden 2021-es hatalomra jutása Donald Trump éveinek kiszámíthatatlansága után normalizációt hozott az amerikai külpolitikában, de az utóbbi hónapok ugyanakkor Biden számára is a folyamatos, és látszólag egyre kevésbé sikeres válságkezelésről szóltak.

- Ukrajna amerikai támogatása ugyan Bidentől függetlenül, a kongresszus trumpista képviselőinek befolyása miatt, de megakadt, miközben az ukrán haderő ellátása egyre problémásabb.

- A gázai konfliktussal kapcsolatos magatartása a demokrata táborban is repedéseket eredményezett. Ugyan Washington a háttérben igyekezett visszafogni az október 7-i terror utáni izraeli ellencsapás erejét, láthatóan nem képes/hajlandó megfékezni Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt. Gáza porig rombolása pedig elvi, erkölcsi és politikai szempontból is jelentős károkat okozott Amerika megítélésének a Közel-Keleten, Európában, a fejlődő világban és Biden saját választói között is.

- A helyzetet az iráni támogatással tevékenykedő jemeni húszi lázadók teherhajók elleni, az európai kereskedelmet fenyegető vörös-tengeri támadásai tovább bonyolították. Az amerikai nemzetbiztonsági héják jobbról azt panaszolják, hogy Amerika nem képes megrendszabályozni a szedett-vedett fegyveres csoportot, a balszél pedig azon lamentál, hogy Washington az ilyen esetekben egyetlen külpolitikai eszközt ismer, a bombázást, ami láthatóan nem old meg semmit.

A jelenség egyik népszerű magyarázata, hogy az Egyesült Államok globális hatalma és befolyása már nem a régi, és Washington emiatt egyre kevésbé képes érvényt szerezni érdekeinek a világban. Ennek némileg ellentmond, hogy az Egyesült Államok katonai képességei valójában még mindig messze kimagaslóak, és az említett konfliktusok mindegyikében Amerika a messze legerősebb érdekelt fél.

Polarizáció, nosztalgia

Egy másik magyarázat, hogy az amerikai nép belefáradt a világcsendőrködésbe, míg a washingtoni külpolitika-csinálás ideológiailag polarizáltabbá vált.

A Republikánus Pártban Trump nyomán meggyengült a keményvonalas külpolitika támogatóinak befolyása, és előtérbe került az izolacionista vonal, amely szerint az Egyesült Államok számára több költséggel, mint haszonnal jár a külvilág ügyeiben való részvétel.

A Demokrata Pártban a progresszív balszárny erősödésével hasonlóképpen megkérdőjeleződött az amerikai erőalkalmazás és a régi amerikai külpolitikai elvek erkölcsi támogatottsága is: ezen megközelítés szerint az Egyesült Államok beavatkozásai többet ártanak a világnak, mint használnak, és inkább az amerikai szellemi és gazdasági elit szűk önérdekét képviselik, mintsem az amerikai és globális közjót.

Az előző két elképzelés tágabb verziója szerint viszont nem csupán a materiális hatalmának csökkenéséről van szó, hanem arról is, hogy az Egyesült Államok belső problémái, politikai és társadalmi rendszerének visszásságai miatt a világ általában véve kevésbé tiszteli Amerikát, és kevésbé bízik Washingtonban. Ennek fényében Amerika hiába még mindig a világ legerősebb hatalma, kevésbé képes érvényt szerezni érdekeinek és elképzeléseinek.

Egyes értékelések Biden személyes nézeteivel magyarázzák a helyzetet. Eszerint az 81 éves amerikai elnök külpolitikai elképzelései megragadtak a hidegháború, illetve az 1990-es évek amerikai hegemóniájának időszakába, emiatt nehezen tud alkalmazkodni egy annál jóval összetettebb nemzetközi helyzethez, amelyre Amerika jóval kisebb ráhatással tud csak lenni. Mások szerint pont ellenkezőleg, Biden külpolitikája pont annak jele, hogy az elnök és külpolitikai stábja tisztában van az amerikai erő korlátaival, és tudatosan törekszik rá, hogy véges erőit kevesebb, de fontosabb prioritásra összpontosítsa...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.