2024. február 27., kedd

SÓSKÚTI CIVIL KÖR: MINDEN ESZKÖZZEL TILTAKOZUNK AZ AKKUFELDOLGOZÓ ELLEN

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERTÉSZ ÁDÁM
2024.02.27.


A sóskúti civilek bíznak benne, hogy a kormány meghallgatja az érveiket a nyolcnapos társadalmi vitában, amely az akkufeldolgozó kiemelt beruházássá nyilvánításáról szól. A kormány lépésével a helyi népszavazás is kérdésessé vált. A helyiek leginkább azért ellenzik az üzemet, mert nagyon közel működne a lakott területekhez. A szlovén cég már február végén elindítaná az gyárat.


A sóskútiak csak a sajtóból értesültek arról, hogy a szlovén Andrada akkumulátor-újrahasznosító üzemet tervez építeni a településen. Az önkormányzat január közepén adott rövid tájékoztatást Facebookon, további részleteket későbbre ígért, és lakossági fórumot hirdettek – mondta a Szabad Európának a helyi tiltakozókat összefogó Sóskúti Civil Kör egyik tagja, aki névtelenséget kért.

Mint mondta, felvették a kapcsolatot az alsózsolcai civilekkel, ahol a helyiek és az önkormányzat tiltakozásának hatására ugyanez a cég visszavonta eredeti tervét, és egyelőre letett az ottani beruházásról.

A sóskúti civil szerint még mindig nem tudnak semmit az Andrada által alkalmazni tervezett technológiáról. Január 30-án lett volna a lakossági tájékoztató, ahová csak lakcímkártyával lehetett bemenni, ami szerinte nem volt jogszerű. A tájékoztatás elmaradt, botrányba fulladt az esemény, szerinte a polgármester nem jól kezelte a helyzetet, gyakorlatilag otthagyta a lakosságot.

Azóta e-mailben próbálnak információt szerezni a szlovén cégtől, de három hete nem kapnak választ.

A sóskúti civilek helyi népszavazást kezdeményeztek, amely mellé az önkormányzati képviselők is odaálltak, ami meggyorsítja a folyamatot, nincs szükség aláírásgyűjtésre. A helyi választási bizottság hitelesítette a kérdést, de még tart a jogorvoslati idő, jövő héten jár le. Remélik, senki nem támadja meg a kérdést, ebben az esetben elvileg májusban lehet népszavazás – mondta.

Ezzel párhuzamosan aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy be tudják mutatni, mennyien ellenzik a beruházást Sóskúton.

Mint mondta, váratlanul érte őket a hír, hogy a kormány szerdán közzétette: kiemelt beruházássá nyilvánítaná az akkufeldolgozót. Ez még nem dőlt el, van nyolc nap a tervezet véleményezésére. Most azon dolgoznak, hogy minél több vélemény jusson el a döntéshozókhoz. Ezekben megindokolják, hogy miért nem jó a térségnek a beruházás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.