Szerző: HaFr
2017.12.20.
Európa "keresztény örökségének" védelme két szempontból is problematikus. Egyrészt, mert nem választható el és főleg nem állítható szembe Európa klasszikus, zsidó, felvilágosodás kori és progresszív örökségével (és ezzel korlátozzuk magunkat a pozitívumainkra), másrészt nem világos, mit értünk kereszténység alatt, és itt két dolgot szokás: a biblikus, hívő, "élő" kereszténységet és a keresztény univerzum artefaktumait (a világunkban való műveit és objektivációit: erkölcsi hagyományát, templomait, művészi alkotásait, a feszület szimbolikáját a köztereken, a nyugati önreflexió -- ideértve a szabadság -- bonyolultságát és mindenekelőtt magát az egyházat, ennek dogmatikáját és hierarchiáját).
Amikor az autokráciák kijelölik a kereszténységet mint egyfelől a progresszivizmussal, másfelől az idegen kultúrák immigrációjával (bevándorlásával) szemben megerősítendő falat (vö. kerítés), jellegzetesen úgy tesznek, mintha az élő kereszténység egyszerre tromfolná az európai történelem egyéb szellemi forrásait és kellően erős lenne az objektivációk újratermelésében is, tehát mintha kifele és befele is kellő erővel hatna. Jól tudjuk, hogy ez egyik vonatkozásban sem állja meg a helyét. Európa nem egyenlő az élő, hívő kereszténységgel, soha nem is volt, és a mai erőtlensége okán nyilván nem is lehet már egyenlő vele. Ezt a kijelentést csak az fogadja hisztérikusan, akinek nem sok köze van a kereszténységhez, akinek ellenben van, az problémaként kezeli. És nem látszik egyelőre, milyen megoldást találna rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.