2024. szeptember 10., kedd

DOBOZI ISTVÁN: AZ AMERIKAI VÁLASZTÁS A SZEMÉLYISÉGEK VIADALA LETT

TÍZ KÉRDÉS / KLIKK TV
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.09.10.



Az eddigi közvélemény-kutatások kimutatták, hogy Kamala Harris megfordította a trendeket, de nem lehet ebből sokat kiolvasni, mert ő eddig az érzelmekre hatott. Hilary Clinton is végig vezetett, de az elektori rendszer miatt elbukta a választást, és ezzel Kamala és a stábja tisztában van. Nagyot kell nyerni, nem csak 3 millióval többet, és figyelembe kell venni, hogy Trumpot rendre alábecsülik – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza, aki Amerikában él.

Az amerikaiak akkor kezdenek el figyelni az elnökválasztásra, amikor véget ér a Labor Day, amely az ottani munka ünnepe, és mindig szeptember első hétfőjére esik. Ez egy vízválasztó, a kampány célegyenesbe kerül, most kezdődik az emberek ráhangolódása a folyamatra. Mint mondta, egyik fél sem határozott meg egy erős, kézzelfogható programot, Harris most kezd előjönni egy bizonyos gazdasági tervvel, de azt is adagolja, a demokraták a bizonytalan választók figyelmét akarják maguk felé terelni, Trumpot mindenki ismeri, ő mocskolódik.

Kamala Harris elkezdett leválni a bideni gazdaságról vonzó ajánlatokat tesz az egyszerű embereknek, akik nem tudnak lakáshoz jutni, mert lakhatási válság van és foglalkozik a megélhetési válsággal is, amelyet részben a saját gazdaságuk által kiváltott infláció generálta, ezért fókuszál arra, hogy a megélhetési költségeket csökkentse. Trump viszont a migrációs kérdésekben nagyon erős, fejtette ki a műsorban Dobozi István.

AZ EGÉSZ VILÁG AMERIKÁRA FIGYEL MA: DRÁMAI TRUMP-HARRIS VITA JÖN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2024.09.10.



Magyar idő szerint szerda hajnalban először fog összecsapni egymással Kamala Harris és Donald Trump, a tévénézők milliói előtt, az amerikai elnökjelölti vita során.

Az ATV Start vendége Fekete Rajmund, a John Lukacs Intézet munkatársa, Amerika szakértő.


Lásd még:











ORBÁN MAGYARELLENES LÉPÉSEI; KÖTCSEI PIKNIK; SZIJJÁRTÓ: A STÍL MINDIG DZSANÁZ; ÚJABB ZENÉLŐ ÚT!

POTTYONDY EDINA VIDEÓPODCAST
Szerző: POTTYONDY EDINA
2024.09.10.



Orbán Magyarellenes lépései; Kötcsei piknik; Szijjártó: a stíl mindig dzsanáz; Újabb zenélő út!

KIVÁLTSÁGOS BETEGEK: MAGYARORSZÁGON KÜLÖN BETEGMENEDZSER SZERVEZI A VIP-PÁCIENSEK DIAGNOSZTIKAI VIZSGÁLATAIT

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA, HARGITAI MIKLÓS
2024.09.10.


Tíz éve még 300 állami vezető volt jogosult kiemelt egészségügyi ellátására, a mai állapotról azonban nem tudni semmit, ugyanis a vonatkozó kormányrendelet csak néhány pozíciót sorol fel, a részletekről és a szolgáltatás tartalmáról pedig különmegállapodást köt a kabinet.


Így azt sem tudni, hogy ezért mennyit fizet a költségvetés annak a két szolgáltatónak – az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórháznak meg az Észak-budai Szent János Centrumkórháznak –, amelyeket a kiemelt ellátásra jogosultak igénybe vehetnek.

2018-ban a kiemelt állami vezetők ellátására mintegy 24 millió forintot szánt a költségvetés, ma ez az információ nem elérhető, noha az ellátásról szól rendelet szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda költségvetésében kellene tervezni, ám ott ilyen a kiadási sort nem találtunk.

A VIP- ellátás a napokban vált ismét forró témává: miután Magyar Péter, a Tisza párt elnöke a kiemelt szolgáltatásról beszélt, a kormánypropaganda annak felidézésével revolverezte, hogy korábban a rokonainak maga is kért különleges ellátást. A Tisza Párt elnöke azzal váltotta ki a kormányzat dühét, hogy a Honvédkórházban tett látogatásakor gyávának nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, Gulyás Gergely kancelláriaminisztert és Takács Péter egészségügyi államtitkárt, amiért nem tettek eleget invitálásának. Úgy fogalmazott: „Megmutathattuk volna együtt a magyar embereknek a kormányzati luxust és onnan 30 méterre a mindennapok valóságát, a fertőtlenítőszer nélküli mosdókat, eldugult vécéket, omladozó, életveszélyes épületeket, az ápolóhiány miatt lezárt kórházi részlegeket."

– Az állami vezetők „VIP-ellátása” leginkább egyfajta gyorsítósávot jelentett az ellátásokhoz való hozzáférésben – idézi fel Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter, hogy hivatala idején mi volt a rutin. Természetszerűleg hangsúlyos volt a beteg biztonságos elhelyezése, azaz az intézmény más pácienseitől elzárt részlegben kapott gyógykezelést. Családtagjaik pedig szintén jogosultak voltak az ellátásra...

PROBLÉMÁT OKOZ, HA AZ MNB-ELNÖK NEM ÉL A JOGAIVAL, MIKÖZBEN A KORMÁNY VISSZAÉL A HATÁSKÖRÉVEL

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.09.10.


Mindig abból kell kiindulni, hogy reménykedni kell, aki állami, nemzeti intézmény élére kerül, az betartja a jogszabályokat és a szakmai normákat, s ez személyektől független. Így reagált Bod Péter Ákos arra, hogy Orbán Viktor elárulta, egy gazdasági csúcsminisztériumot akar létrehozni, miközben egy jelenlegi kormánytagot ültetne a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe. Az egykori jegybankelnököt azzal kerestük meg, vajon jó-e a gazdaságnak, az országnak, ha egy követ fúj a kormány és a jegybank, hiszen a miniszterelnök utalásaiból is azt lehet kiolvasni, hogy kiszemeltjei ezt tennék, amivel akár törvényt is sértenének, hiszen az MNB deklaráltan független intézmény. Bod szerint azonban a beszédnek nem is ez volt az aggasztó része, hanem az, hogy közölte: ki kell erőltetni egy 3-5 százalékos gazdasági növekedést.


Először kiszivárgott értesülések szóltak arról, hogy a kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor beszélt Matolcsy Györgyről, arról, hogy már nincs köztük együttműködés, és alig várja, hogy eljöjjön március eleje és távozzon a hivatalából, s helyére új elnököt nevezzenek ki a jegyban élére. Majd immár nyilvánosan is foglalkozott a kérdéskörrel, a Kötcsei gondolatok címmel közzétett a Facebookra feltett posztjában. Ebben konkrétan a következőt írta: „Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz.”

Ez pedig azt jelenti, hogy a jegybank elnökének és a kormánynak – a reményeik szerint – szorosan együtt kell működniük. Ez önmagában is igencsak szokatlan, az még inkább, hogy a miniszterelnök nem szokott előzetesen személycserékről beszélni, írni a nyilvánosság előtt. Ráadásul pontosan beazonosítható az a két embere, akinek a jövőbeni szerepét felvázolta, még akkor is, ha nagy meglepetést ezzel nem okozott. Katona Tamás például éppen a napokban mondta a Hírklikknek, hogy Orbán össze fogja vonni a gazdasági és pénzügyi tárcát, aminek az irányítását Nagy Márton veszi majd át, az MNB élére pedig Varga Mihályt teszi, akit nem véletlenül mentettek fel a gazdasági kabinetben viselt tagsága alól.

S habár Orbán azt nem mondta ki, amit az embere, Orbán Balázs politikai igazgató igen, azaz, hogy Matolcsynak régi időre visszanyúló személyes jellegű feloldhatatlan vitája van a magyar gazdaságirányításért felelős miniszterrel, Nagy Mártonnal, s bár az ellentét megterheli a magyar gazdaságot, a vita legkésőbb a jövő év március 3-án, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának végével megszűnik, „Addig már guggolva is kibírjuk"...

HŐMÉRŐVEL HERGELNI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.09.10.


Azt mondta Orbán Viktorunk Kötcsén az égből pottyant sajtótájékoztatón, hogy a magyar egészségügy robog előre, mint a MÁV gyorsvonata (a hasonlítást már mi tettük hozzá szimpla gonoszságból, de a robogás megáll). A kikérdezett állításának indoklásául előadta, hogy ma nyolcezer orvossal több van az ágazatban, mint 2010-ben, de az ezt igazoló dokumentumot nem mellékelte. Ergo olybá vehetjük, hogy a hasára csapott a nagy ember, és beleböfögött valamit a pacalszagú kötcsei légbe.

No de, nem is ez az érdekes igazán, hanem Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár méltatása oly módon, hogy ő kórházigazgató volt, azaz, mégsem rendőr, mint a minisztere, következésképp tehát – így a kedves vezető – „őt nem lehet hőmérőkkel kioktatni szakmai kérdésekben”. Azt mi jegyezzük meg, annak meglátása, hogy negyven fokban operálni bajos, nem annyira szakmai, hanem inkább elájulási kérdés, mégis kiderül, hogy de, igen, Takács államtitkárt hőmérőkkel birizgálni bizony lehet.

Az emlegetett úriember (fideszelvtárs) a Bayer Show vendége volt (mint szakmai közeg és felület), amikor még az ötös számú tagkönyvnek nem bénult le a fél arca, és nem volt kénytelen azt bizonygatni, hogy az agyának semmi baja. De ez itt mellékszál, azonban a Karma üzenete és beteljesülése talán. Nos, ezen a fórumon adta elő Takács államtitkár a szakmától nyüzsgő érveit, hogy ez a világ, s benne az egészségügy miért a lehetők legjobbika, de ugyanakkor az is kiderült, hogy őt hőmérővel bizony, hogy lehet hergelni, egészen a kiakaadásig.

Mert amit a showban delirált államtitkár elvtárs, az arra enged következtetni, hogy csöppet már neki is elment az esze, feltéve persze, ha volt előtte egyáltalán. Ez volna a kiinduló tételünk, az origó mintegy, a fix pont, amivel kibillentjük a NER fura és ellenszenves, mi több, felettébb káros világát az önelégült állapotából, s ebben épp Takács államtitkár et. van a segedelmünkre, pedig nem is akart ő ilyet tenni egyáltalán. Szóval a Bayer Show és az ott elhangzottak, mint amiket barlangunk jótékony hűvöséből szemlélünk.

Régebben volt az, mint emlékezhetünk, hogy mindenféle libsik kérdésekkel provokáltak, ezúttal pedig Magyar Péter hőmérőkkel kukacoskodik, államtitkár et. szó szerinti előadásában (Magyar a hőmérőkkel) „elvetemülten hergel”. Delikát, tesszük hozzá, főleg annak fényében, hogy innen ez a Takács még meddig jut el, mert választ kell találni más, az egészségügy összeomlására utaló tényre is, mint például a kórházi várólisták, amelyek meg – és itt tessenek megkapaszkodni – az ellenzéki önkormányzatok miatt vannak...

A POFÁNK LESZAKAD

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.09.10.


Orbán gyúrása, Novák visszatérése, Scholz béketerve, a MÁV rohadása, a költségvetés elszállása és Csád a 444 napindító hírlevelében.

Jó reggelt! Itt az ősz, vége a melegrekord-sorozatnak. Ez itt újra a reggeli hírlevél, benne a hétfői hírek legjavával. (A hírleveleink itt vannak.)