2021. december 8., szerda

KÉTSÉGE VAN? MINDENT MEGTUDHAT AZ 5-11 ÉVES GYEREKEK OLTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2021.12.08.


Napokon belül újabb korcsoport oltása kezdődik, mivel december közepétől elérhetővé válik a Pfizer-BioNTech által fejlesztett vakcina az 5-11 évesek számára is Magyarországon. Az Amerikai Járványügyi Hivatal javasolja a gyerekek immunizálását, hiszen akkora valószínűséggel fertőződnek meg a koronavírussal, mint a felnőttek, ráadásul nagyon betegek is lehetnek: esetükben is lehet számolni rövidebb és hosszabb távú poszt-covid következményekkel, és az sem elhanyagolhatatlan, hogy képesek a fertőzés terjesztésére az iskolában és otthon egyaránt. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökének tájékoztatása szerint sokkal több a beteg, mint az előző járványhullámokban, ráadásul sokkal több gyerek is kerül kórházba, ennek hátterében pedig a delta variáns magasabb fertőzőképessége, valamint az alacsony oltottsági arány áll a 18 év alattiak körében. Ezen korcsoport oltásához a szülők, gondviselők jóváhagyása szükséges, akiknek fejtörést okoz az oltás beadatásának kérdése, egyrészt tartanak a szövődményektől, másrészt azzal magyarázzák az oltás szükségtelenségét, hogy a vírus enyhébb lefolyású a gyerekeknél. Falus András immunológus a Portfolio-nak beszélt arról, hogy a koronavírussal fertőzött gyerekeknél súlyos szövődmények is kialakulhatnak, a többszervi gyulladásos szindróma valószínűsége különböző populációkban eltér, a kaukázusi - amelybe a magyarok is tartoznak - jelentősen érintett, mivel akit megfertőz a vírus és poszt-covidban szenved, annál a valószínűsége a szívizom betegségének közel 20 százalékra tehető.


A koronavírus nagyon megbetegítheti a gyermekeket, és a kórházi kezelésüket is okozhatja. Egyes helyzetekben pedig a fertőzés szövődményei halálhoz vezethetnek - írja az Amerikai Járványügyi Hivatal, amely rámutat arra is, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is

- lehetnek nagyon betegek a Covid-19-től,

- a vírusnak lehetnek komoly egészségügyi szövődményei rövid és hosszú távon is,

- a Covid-19-cel megfertőzhetnek másokat, otthon és az iskolában egyaránt.

A CDC közlése alapján 2021. október közepéig a koronavírus miatt az 5 és 11 év közötti korcsoportban több mint 8300 gyerek szorult kórházi kezelésre az USA-ban és közel százan haltak meg. A Covid-19 a 10 leggyakoribb halálok közé tartozik az 5 és 11 év közötti gyermekek körében.

A FERTŐZÖTT GYEREKEKNÉL SÚLYOS SZÖVŐDMÉNYEK IS KIALAKULHATNAK, AZ AMERIKAI JÁRVÁNYÜGYI HIVATAL ELSŐSORBAN A TÖBBSZERVI GYULLADÁSOS SZINDRÓMÁT (MIS-C) EMLÍTI.

A MIS-C során különböző testrészek gyulladnak be, például a szív, a tüdő, a vesék, az agy, a bőr, a szemek vagy gyomor és a bélrendszer. Falus András a Portfolio-nak azt mondta, hogy az orron keresztül az idegrendszerre is hathatnak. A szívizomgyulladás valószínűsége különböző populációkban eltér, a kaukázusi - amelybe a magyarok is tartoznak - esetében körülbelül 0,3-0,4 százalék, tehát ezer emberből 3-4, akiben szívizomprobléma jöhet létre. Ezzel szemben, akit megfertőz a vírus és poszt-covidban szenved, annál a valószínűsége a szívizom betegségének közel 20 százalék - tette hozzá.

A világjárvány kezdete óta több mint 2300 MIS-C esetet jelentettek az USA-ban 5 és 11 év közötti gyermekeknél. Az alapbetegségben szenvedő gyermekek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a Covid-19 okozta súlyos megbetegedéseknek, mint a nem alapbetegségben szenvedő gyermekek - húzta alá a CDC. Magyarországon hasonló adat nem áll rendelkezésre, de az orvosok beszámolója szerint hazánkban is egyre több gyermek küzd a koronavírus utóhatásaival...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.