HOMLOKÁN A HARAG RŐT KOSZORÚJÁVAL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Kertész Ákos
2016.01.02.


A cím persze Illyésre vonatkozik. De eszembe jut róla, milyen gyakran mondogatták nekem, hogy a harag nem jó tanácsadó, lehet, nem is jó ösztönző. Engem mégis rendszerint a haragom ösztönzött írásra a kezdetektől szinte mostanáig. Akkor is, ha éppen humoromnál voltam; haragjában a normális ember röhögni is szokott – hajaj!

Úgy hozta a sor, hogy érettségi után, ezerkilencszázötvenben, szakmunkás lettem; kétkezi, fizikai dolgozó: karosszérialakatos. Nem „melósok között éltem” – magam voltam a melós. És az agyamra ment, hogy abban az időben némely író, az úgynevezett sematikus, „pártos” irodalom, miket merészeszelt arcátlanul összehazudni a munkásokról, vagyis rólunk. Rólam! És mivel a hatalom már akkor sem engedett a film közelébe (a főiskolára sem vettek föl), azt gondoltam mérgemben, megírom, hogy nem igaz ám, amit összehazudtok, majd én elmondom, hogyan élünk mi. Hogy él a melós, az állítólagos uralkodó osztály, ma, Magyarországon, ebben az állítólagos szocializmusban. Meg én! Megjelenik? Nem jelenik meg? Kitörölhetem vele a hátsómat?! Mindegy! Akkor is megírom!

Ezt a rövid eszmefuttatást sem kezdem el semmilyen bíztatásra, ha nem érzem, hogy Illyés emlékét is beköpik a hazugságok, mint a villanykörtét a legyek. Azokról beszélek, akik Illyést árulónak tekintik. Mert törleszkedett, mondják, Babitshoz is, akiről József Attila megírta, hogy nem vívódik emberül a népek nyomorával… aztán megbánta. „Így volt? Sajnálom, kár volt.” És az egyik legnagyobb költői leleményét is beletette a Babits engesztelésére írott versébe. „Akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ. / Szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindegyik determi-nált.” Babits szíve nem engesztelődött, de Babitsot nem ezért szeret-jük – hogy a pesti szlengnél maradjak...

ITT OLVASHATÓ