2025. március 11., kedd

KÉRI LÁSZLÓ VENDÉGE BOKROS LAJOS, A HORN-KORMÁNY EGYKORI PÉNZÜGYMINISZTERE /

KÉRI KÉRDI / KONTROLL
Műsorvezető: KÉRI LÁSZLÓ
2025.03.10.



Folytatódik a KÉRI KÉRDI című műsorunkban az a tematikus sorozat, amelyben Kéri László politológus a rendszerváltás utáni kormányok történetét dolgozza fel az egykori miniszterek és kulcsszereplők segítségével. A Horn-kormány működéséről ezúttal Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel beszélget, aki pont 30 éve, 1995 márciusában vezette be a híres stabilizációs programot, amelyet még ma is mindenki Bokros-csomagként emleget.

Hogyan alakult ki a magyar gazdaság válságos helyzete 1994-95 fordulóján? Miért volt szükség a Bokros-csomagra, és mennyire volt hasznos vagy kártékony? Hogyan és mennyire sikerült megvalósítani a monetáris, a költségvetési és a jövedelempolitikai intézkedéseket? Miképp lehetett összeegyeztetni a megszorítás és a növekedés fogalmát? Miért váltotta ki a tandíj bevezetése és a szociális kiadások csökkentése a legnagyobb tiltakozást? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszol Bokros Lajos, aki részletesen beszél a stabilizációs program hátteréről, valamint felidézi a kormányzati döntések mögötti politikai és szakmai folyamatokat, mindemellett kitér a társadalmi ellenállás okaira és a Bokros-csomag hosszú távú hatásaira is.

VÉDELEM GOLYÓZÁPOR ÉS ROBBANTÁS ELLEN, BŐ 250 MILLIÓ FORINTÉRT: ILYEN BMW-VEL JÁR ORBÁN VIKTOR

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2025.03.11. 


Váratlan gesztust tett a luxusautók rajongóinak Bohár Dániel fideszes influenszer a múlt héten, amikor rövid videót 
osztott meg a Facebookon arról, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a párizsi Élysée-palota elé, ahol Emmanuel Macron francia elnök várta. A felvételen nem Orbán megszokott Volkswagen Multivan mikrobusza, illetve az utóbbi időben általa használt Mercedes V-osztály látható, hanem a BMW 7-es sorozat 2023 óta kapható hetedik generációjának egy magyar rendszámú példánya. Finoman szólva nem szokványos jelenség ez a Budapesttől több mint 1300 kilométerre található helyszínen. (A két állami vezető találkozásáról készült tudósítást, így az autó érkezését ezen a linken is meg lehet nézni.)

Szerettünk volna többet megtudni az BMW-ről, ezért kérdéseket küldtünk a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, illetve a Terrorelhárítási Központnak (TEK) hátha kiderül, honnan származik a luxuslimuzin, illetve hogy ha a magyar állam tulajdona, milyen indokok alapján választották ki és mennyi pénzt költöttek a megvásárlására. Cikkünk megjelenéséig egyik helyről sem érkeztek válaszok, ezért összegyűjtöttük a más forrásból elérhető információkat.

A G70-es sorozatú BMW legolcsóbb kivitele, a 740d xDrive jelenleg 42 millió forintba kerül Magyarországon, ezt hathengeres turbódízel motor hajtja, és akit nem elégít ki az ötméteres autó kényelme, további milliókért rendelhet hozzá még extrákat. Nagyjából 800 ezer forintos lépésekben kérhetünk olyan kényelmi bónuszokat, mint például az első ülések masszázs- és szellőztető funkciója, de ha a hátsó üléssort szeretnék felszerelni ezekkel, arra már 1,8 milliót kell fordítanunk. A Professional elnevezésű szórakoztató egység a hátsó üléseknél szintén 1,7 millióba kerül, illetve közel 2,3 millió forintért harminchat hangszórós Bowers & Wilkins audio rendszert adnak az autóhoz.

Bohár bejegyzésében fontos témát pedzegetett, hiszen azt írta, hogy:

„Egy békepárti vezető találkozik egy háborúpártival. Hogy mit szeretne Macron? Hamarosan kiderül.”

Azt már most tudhatjuk, hogy Orbán és a TEK nem jönne zavarba egy fegyveres támadás esetén, legalábbis az autóválasztás erre utal. A videón szereplő BMW magyar rendszáma alapján a Gulyáságyú média kérte le elsőként az alapvető műszaki adatokat, a Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) segítségével. Mint kiderült, egy BMW 7 Protectionről, vagyis a típus páncélozott, G73 kódnevű változatáról van szó, amiből egészen keveset gyártanak és adnak el világszerte. Szintén a JSZP összefoglalójából derül ki, hogy az autó tavaly november 11-én járt műszaki vizsgán a hírhedt Mozaik utcai hatósági állomáson, ahol alaposan körbe is fotózták, ezzel felismerhetővé tették a vizsga helyszínét. Egy utastérben hagyott, „BMW 760 TEK” feliratú mappa is látható a nyilvános rendszerben elérhető fotók egyikén, de ekkor még I-s, tehát ideiglenes rendszámmal közlekedett a BMW. Végül november 13-án vették nyilvántartásba...

ERŐKÖZPONT HELYETT NEMZETI MINIMUMOT! – ÉRTELMISÉGI FELADAT POLITIKAI VIHAR IDEJÉN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZALATNAY ISTVÁN
2025.03.11.


„Egyre világosabb, hogy a jelenlegi kormány orosz orientációja több, mint – helyes vagy helytelen – kalkuláción alapuló külpolitika: kísérlet a társadalom politikai hatalom alá gyűrésére” – írja Zalatnay István református teológus, filozófus, aki lapunk januárban indított vitasorozatában szólal most meg. Vendégszerzőnk ilyen körülmények között Puzsér Róberttel ellentétben nem hisz az értelmiség önálló erőközponttá szervezésben, de úgy véli: minél egységesebben tud felsorakozni az értelmiség egy megállapítás vagy javaslat mögé, annál inkább van esélye a politikai döntések formálására. Ahogyan az egyház szava is akkor erősödik fel, ha a különböző felekezetek közösen, ökumenikusan tudnak megszólalni, úgy igaz ez az értelmiségre is. Esszé.
..


EGYETEMEK CÉRNASZÁLON – ÖT HAZAI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY, AHOL „HELYZET VAN”

QUBIT+
Szerző: NAGY GERGELY
2025.03.07.


Több magyar egyetemen is „helyzet van” ezekben a hetekben-hónapokban, sőt, akad, ahol már évek óta tart az a bizonyos helyzet. Ezekben az intézményekben a legbiztosabb pont a bizonytalanság: nem egészen tudni, mi lesz, sem azt, hogy mikor, sem azt, hogy kikkel. Az átláthatatlan köd mindent beborít, ami azt jelenti, hogy az érintett egyetemeken belül és kívül kevesen és keveset tudnak a jövőről.



- A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) február 28-án véget ért egy korszak, de az új modellről nem sejthető, milyen lesz.

- Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) méltatlan helyzetben, a működőképesség határán, napi pénzügyi gondok közepette február végén választott új rektort, akitől azt remélik, hogy javít az állapotokon: Darázs Lénárd a múlt héten már béremelésekről is megállapodott a fenntartóval, kérdés, mire lesz ez elég.

- A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (LFZE) több mint másfél év után, február közepén írták ki ismét a rektori pályázatot, hiszen most nincs rektora az intézménynek.

- A Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE), ahol elszomorító az anyagi és infrastrukturális helyzet, hetek óta fórumokat tartanak a hallgatók, mert úgy sejtik, hogy a fejük fölött valami készül, nem meglepő módon a modellváltás, és szeretnék érteni, hogy az mivel jár.

- A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) rendben lévő körülmények között, korrekt finanszírozás mellett folyt az egyetemi élet, egészen addig, amíg a kuratórium vezetője sorozatos önkényes döntéseivel át nem lépett egy határt, amire a hallgatók egy emberként mozdultak meg. A MOME-t a felsőoktatási modellváltás mintaintézményének szánta a kormány, de az egyetem mostani helyzete jól illusztrálja, hogy miért összeférhetetlen az úgynevezett KEKVA-struktúra (az egyetemek közérdekű vagyonkezelő alapítványok által való működtetése) és az egyetemi autonómia.

Támogatásért vízumot

Annyi biztos, hogy az egyetemi modellváltás – ami a kormány meghatározása szerint azt jelenti, hogy „az egyetem kikerül a közvetlen állami fenntartású intézmények köréből, az alapítói, fenntartói jogok egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek át” – egyelőre nem sikertörténet. A G7 február végén megjelent cikke szerint, ami a KEKVA-rendszer anyagi vonatkozásait tárgyalja, a 21 egyetemi alapítványban levő vagyon nőtt ugyan, és „összértéke 1700 milliárd forint, de az alapítványok évente csak 11 milliárd forinttal költenek többet az egyetemekre, mint amennyi állami támogatást közvetlenül megkapnak.”

Eközben az egyetemeket érintő különös fejlemény a kormányzat új vendégbefektetői vízumprogramjának egyik pontja. Ezt a letelepedésikötvény-program helyett indítják be, és az EU-n vagy az EGT-n kívüli államok polgárai által igényelhető vízum feltételei között opcionálisan ez is szerepel: „legalább 1 millió euró értékben, oktatási, tudományos kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatása céljából pénzbeli adomány nyújtása valamely közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény részére”. Magyarul: alapítványi egyetemet lehet támogatni a vízum fejében. Ez egészen szokatlan irányokba nyithat utakat, és bár fel vannak sorolva biztonsági garanciák, megjelenhetnek ellenőrizhetetlen forrású pénzek, illetve szándékok is a magyar felsőoktatásban.

Ugyanakkor a modellváltás nem uniformizált folyamat, sőt azt lehet mondani, hogy annyiféle, ahány egyetemen eddig lezajlott. Az alapítványi kuratóriumokat sem lehet kizárólag és mindenütt pusztán a Fidesz végrehajtóinak tekinteni. Van, ahol szorosabb kontrollt gyakorol a kuratórium, beleszól az autonómiába, és van, ahol nem. Van, ahol a kuratórium szigorúan tartja a pénzügyi pórázt, és van, ahol lazábban, többet bízva az egyetem választott testületére, a szenátusra. Ettől függetlenül az Európai Bizottság még mindig átláthatatlannak tartja az alapítványi egyetemek gazdálkodását, még mindig problematikusnak a privatizációnak ezt a felemás formáját, és még mindig elfogadhatatlannak ítéli meg azt, ahogyan a kormány, azaz az állampárt összeállítja a kuratóriumokat. Ezért aztán ezek az egyetemek még mindig ki vannak zárva az Erasmus+ és a Horizont programból, ami egyrészt végtelenül kínos, másrészt riasztó a még nem modellváltó egyetemek számára, harmadrészt nem teszi vonzóvá a KEKVA-s egyetemeket sem a hazai, sem a külföldi hallgatók számára...


Lásd még:








PUTYIN-KUTATÓ A VÁLASZNAK: „MOSZKVÁBAN ABBAN BÍZNAK, HOGY TRUMP LESZ AMERIKA GORBACSOVJA”

VÁLASZ ONLINE / INTERJÚ
Szerző: MAGYARI PÉTER
2025.03.11.


A kijevi születésű és a 2000-es években moszkvai tévéproducerként dolgozó Peter Pomerantsev ma a putyini propaganda egyik legismertebb kutatója. Budapesti látogatásán arra figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány külpolitikája miatt Magyarország védtelenné válhat és kiszolgáltatja magát az orosz önkénynek. Oroszország pedig éppen visszavág az elvesztett hidegháborúért, és Moszkvában abban bíznak, hogy Trump lesz Amerika Gorbacsovja. Interjú.


Peter Pomerantsev 1977-ben született Kijevben, orosz anyanyelvű családba, de alig egyéves volt, amikor a szüleivel az NSZK-ba emigráltak, mert apját szovjetellenes propapaganda terjesztésével vádolták. 2001 és 2010 között Moszkvában élt, ahol kereskedelmi tévéknek dolgozott, szórakoztató műsorok kreatív producereként. 2011 óta újságíróként, egyetemi kutatóként és politikai tanácsadóként dolgozik, és mutatja be a nyugati közönségnek az orosz propaganda természetét. Régóta figyelmeztet arra, hogy a nyugatiak túl elnézőek és puhák az orosz agresszióval szemben. A brit nagykövetség és a Political Capital szervezésében látogatott Budapestre, ennek alkalmával március 10-én interjúztunk vele...

MAGYAR PÉTER ELHOZZA AZ ÚJABB RENDSZERVÁLTÁST?

TÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2025.03.11.



Nem Orbánék megbuktatása a legnagyobb kérdés, hanem hogy ha 2026 tavaszán lesz egy kormányváltás, akkor azt követni fogja-e egy újabb rendszerváltás – mondta Ágh Attila a KlikkTV Tíz című műsorában. A politológus szerint a Tisza esetleges győzelme nem jelent automatikusan rendszerváltást. 
Egy újabb nehéz feladat lesz visszatérni Európába – tette hozzá Ágh Attila.

4IG 🛰️🚀 A NER ZÁSZLÓSHAJÓJA

JUHÁSZ PÉTER JUHI VIDEÓ
Szerző: JUHÁSZ PÉTER JUHI
2025.03.11.



Ilyen az, amikor Mészárosékkal szemben kell felépíteni egy NER céget. Mert a család elpofátlanodott, és még a főnöktől is lop. Mármint nem lopás náluk, hogy minden szaktudás nélkül irreális pénzeket szerveznek ki maguknak, de azt hiszik, ez mindenhol így megy. Itt másra volt szükség. A 4iG nem egy szimpla cég, ami leuralta az IT szektort, hanem arra is alkalmas, hogy Orbán befolyást szerezzen a Balkánon. Ezért stratégiai partnere egy fegyvergyártó, és ezért vásárolja fel sorra a Balkán telekom társaságait. Ismerd meg Jászai Gellért és a cége történetét. 
----------- 
00:00 Beköszönés 
01:21 Jászai Gellért felemelkedése 
12:05 Gellért elkapja a fonalat 
17:38 Orbán nem foglalkozik üzleti ügyekkel 
21:41 A 4iG szárnyalása 
22:48 Orbán mégis foglalkozik üzleti ügyekkel 
26:38 Határ a csillagos ég? 
28:06 Orbán szeme rajtuk van 
30:35 Pénz az van 
----------- 
444: A százmilliárdos bombaüzlet, amit Orbán inkább elvitt Felcsútról https://444.hu/tldr/2019/11/04/a-szaz... 

444: Eddig csak a kormánnyal volt egy hullámhosszon a NER-kedvenc techcég, most már az Orbán családdal is https://444.hu/2025/03/09/eddig-csak-... 

Szabad Európa: Jelentős kockázat, hogy a 4iG bekebelezte a távközlést és az informatikát https://www.szabadeuropa.hu/a/jaszai-...

ORBÁN TÁMAD, AZ ORSZÁG LÁZAD; GUMICSONTOK; MOST TÓTH GABIT HAGYTÁK EL; ÉDES ERDÉLY ITT VAGYOK!

POTTYONDY EDINA VIDEÓ
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.03.11.



Orbán támad, az ország lázad; Gumicsontok; Most Tóth Gabit hagyták el; Édes Erdély itt vagyok!

BOD PÉTER ÁKOS: A VÁLLALKOZÁS PÁRTOLÁS ÁTMENT KLEPTOKRÁCIÁBA, MAGYARÁN LOPNAK

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: BEDŐ RITA
2025.03.10.



Rendszerváltáskori mértékű privatizáció zajlik, annak is a vad fajtája, véli Bod Péter Ákos. Szerinte ahol rossz gazda az állam, nem ördögtől való bevonni a magántőkét, de versenyeztetve és nem a rokonságot helyzetbe hozva.

EGYMILLIÓ SZAVAZÓÉRT FOLYIK AZ ÉLETHALÁLHARC | DULL SZABOLCS | REGGELI SZEMÉLY

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2025.03.10.



A Reggeli személy 2025 március 10-i adásában Szénási Sándor vendége Dull Szabolcs, újságíró volt.

SEMJÉN BECSTELEN, NEM KERESZTÉNY. TÖBB PEDOFIL ÜGYRŐL TUDHAT. ORBÁN ÉS FELESÉGE SZEREPE IS KÉRDÉSES

KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: WILK VALENTIN
2025.03.10.



Perintfalvi Rita katolikus teológussal, egyetemi oktatóval beszélgettünk egyház és politika viszonyáról, valamint a kiskorúakat is érintő szexuális visszaélések egyházhoz is köthető jelenségéről és ennek közéleti vonatkozásairól.

A közíró - aki 2021-ben könyvet is írt a témában, megszólaltatva több tucat szexuálisan bántalmazott embert-, rendre nyílt vitában áll a politikai vezetéssel elsősorban az egyház és a kormányzat közötti szerinte káros összefonódások és a gyermekvédelem rendszer súlyos hiányosságai miatt. A magát pártfüggetlen, rendszerkritikus gondolkodóként meghatározó teológus írásaiban évek óta szorgalmazza a katolikus egyház megújítását és megtisztulását.