2025. április 25., péntek

MEGHALT GALKÓ BALÁZS

SZÍNHÁZ ONLINE
Szerző: SZÍNHÁZ ONLINE
2025.04.25.



Meghalt Galkó Balázs színész hetvenöt éves korában. A hírt a fia, Galkó Máté jelentette be a közösségi oldalán, ahol azt tudatta, hogy a búcsúztatásról a későbbiekben értesítik majd a nyilvánosságot.

Galkó Balázs 1949. június 29-én született Budapesten, Galkó Balázs 1968-ban a Ki mit tud?-on tűnt fel versmondóként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1970-ben végzett. Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte (1970-1972), majd a 25. Színház (1972-1976), a Szolnoki Szigligeti Színház (1976-1979), a Miskolci Nemzeti Színház (1979-1983) és a kecskeméti Katona József Színház (1983-1986) tagja volt. 1998-tól 2013-ig az Újszínházban játszott. 1986 és 1998 között szabadúszóként tevékenykedett.

Színészi munkái mellett rendezéssel is foglalkozott. 1975-ben a tanyaszínház-mozgalom egyik alapítója volt. Hosszú évekig a Művészetek Völgye művészeti vezetőjeként is dolgozott. Ismert versmondó volt, gyakran adott elő József Attila verseket. Szinkronszínészként is tevékeny volt, többek között a Harry Potter-filmekben Félig Fej Nélküli Nick hangját kölcsönözte.

Díjai és elismerései között szerepel a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002) és tisztikeresztje (2010), melyeket 2016-ban visszaadott. 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat, 2020-ban Budapestért díjat kapott, valamint Kapolcs díszpolgára lett. Közéleti szerepvállalásáról is ismert volt. Számos alkalommal fejezte ki véleményét a társadalmi és politikai kérdésekről, azt vallotta, a művésznek felelőssége van a társadalomért.


Lásd még: 






ÖNBECSÜLÉS KÉRDÉSE – A 80 ÉVES SZÖRÉNYI LEVENTE KÖSZÖNTÉSE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2025.04.25.


Április 26-án, holnap tölti be a nyolcvanat Szörényi Levente. Minthogy friss tapasztalatunk szerint már akad olyan felnőtt magyar ember, akinek ez a név semmit nem mond, szólunk néhány szót a rendkívüli előadóról, a szerzőtársával a magyar rockzenét megteremtő és a 20. század Bánk bánját is megalkotó kulturális ikonról, valamint az általa képviselt hagyományról. Amelynek vannak bár árnyoldalai, de hogy fénylő is lehet, azt éppen Szörényi életműve mutatja meg. Fel is köszöntjük a szülinapost – természetesen Bródy János dalával.


„Miért, ki az a Szörényi Levente?”


Ez a kérdés múlt héten hangzott el egy huszonéves ember szájából Budapesten, az Inga Kultúrkávézó előtti flaszteren. A Szörényi név neki már nem mond a világon semmit.

És ez nincsen jól így. Lehet persze, hogy a briteknél is belefuthatunk olyan ifjúba, akinek gőze nincs róla, ki az a John Lennon meg a Paul McCartney – de valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Magára valamit adó közösség tagjai jó, ha tudják, kik a nagyjaik. A mi Lennon-McCartney-nk márpedig Szörényi Levente és Bródy János.

Hogy Szörényit holnap esedékes nyolcvanadik születésnapja alkalmából most felköszöntsük, az tehát egészen egyszerűen nemzeti önbecsülés kérdése. A magyarnyelvű rockzenét megteremtő szerzőpáros jelentőségéről nemrég itt írtunk hosszabban, azt most nem ismételjük meg, a születésnap viszont remek alkalom, hogy Szörényire, a kiemelkedő előadóra, a remek dalszerzőre, valamint az eszmei áramlatot is megjelenítő kulturális ikonra koncentráljunk.

Még tízéves sincs, amikor már hegedülni és zongorázni tanul, komolyra azonban a zenélés 1956-ban fordul nála és bátyjánál, Szabolcsnál: amikor Szobra kerülnek bentlakásos fiúotthonba. Ott egy vitrinben mandolinokra lesznek figyelmesek. Gyorsan zenekart alapítanak, amely sikeres lesz és még a tévébe is bekerül az ötvenes évek végén. Levente 14 éves sincs, de a koleszban már sztárként tekintenek rá. Váci gimnáziumi évei alatt a testvérpár már gitáron játszik duóban, majd egy cimborájukkal trióban is, klubdélutánokon olasz slágereket és Shadows-t. Hogy az előadói vénája már itt megvillan, bizonyítja, hogy „az őrült Szörényiék”-ként emlegetik őket, az igazgató meg kiakad rá az előadásmódja miatt. Levente ott is hagyja Vácot, budapesti gimiben folytatja és egyfolytában zenél: 1964-ben, csupán 19 évesen már külföldi turnékon játszik a Balassa zenekarral. Amikor tehát 1965 elején Szabolccsal együtt beszállnak az Illésbe, ő ezt már a profi zenész tapasztalatával a háta mögött teszi. Ami a hatvanas években olyannyira megbotránkoztatja a kádári kispolgárságot, a „kiabálás” és az „ordítozás”, az tehát

egy csupán húszéves, de máris tapasztalt színpadi ember tudatos művészi döntése, cseppet sem csak ifjonti hevület.

Szörényi egyik énje ráadásul valójában maga a dolgos, szorgalmas, rendezett kispolgár, aki nem nagyon áldozott a „szex, drogok, rock and roll” hármasoltárán akkor sem, amikor egyébként megtehette volna. Énekesi és színpadi teljesítménye többek között ezért, na meg a tudatos hangképzés miatt bírt ki hosszú évtizedeket anélkül, hogy bármikor önmaga paródiájába fordult volna – még idén januárban is képes volt erőteljesen énekelni az aréna színpadán. Az előadói csúcspillanatok talán: az 1981-es Illés-koncert, valamint az 1984-es Fonográf-búcsúbulik...

NAGYON NEM MINDEGY

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.04.25.



Orbán Viktortól már a korábbiakban értesülhetett a dolgozó magyar nép, hogy ő mindig „épp most jön a templomból”, de azt nem tudni, hogy melyikből. Mert ugyebár templom van ilyen is, meg olyan is, egyház is van ilyen is, meg olyan is, amit a dolgozó magyar nép tud, kivéve Orbán Viktort.
Miért is?
Interjúnak álcázott péntek reggeli rádiós monológjában a miniszterelnök szó szerint az alábbiakat mondta a minap elhunyt Ferenc pápáról: „miután itt mégiscsak Szent Péter földi helytartójáról van szó, az ő támogatása egy természetfeletti súlyt adott az igazságnak, a békének, vagyis annak az ügynek, amit mi, magyarok is képviselünk.”
A helyzet az, hogy mostantól Orbán Viktorban vagy egy vallásalapítót tisztelhetünk, amely új vallási irányzat tud Szent Péter földi helytartójáról, vagy Orbán Viktorban egy meglepően felkészületlen szemforgatót ismerhettünk meg. Ugyanis a katolikus felfogás szerint Szent Péternek nincs földi helytartója, Szent Péternek utódai vannak. Ezzel szemben földi helytartója Krisztusnak van, ám Krisztus és Szent Péter – hátha ebben sem jártas Orbán – nem egylényegű.
A sok lehetséges forrás közül most Erdő Péter Egyházjog c. munkáját idézném (Szent István Társulat, Bp. 2014. 274. 36.§.): „A pápa Róma püspöke, Szent Péter utóda…” majd kicsit odébb: „Ő Krisztus helytartója (Vicarius Christi) …”
Persze mentségként felhozható, hogy a magyar miniszterelnök református és nem katolikus, honnan is kellene tudnia a fentieket. Ám ha ezt elfogadjuk, akkor reformátusként neki azt kellene vallania, hogy a pápa nem Krisztus földi helytartója, minthogy Krisztus maga az egyház egyetlen feje. Az egyháznak nincs földi helyettese, helytartója.
Nem részletezném, hogy Kálvin amúgy miként vélekedett a pápáról és a pápaságról, mert kegyeleti okokból ennek nincs itt a helye, sem az ideje, de maradjunk abban, hogy Kálvin Genfjében Orbánra minimum (a maximumot most hagyjuk!) a kötelezővé tett református hitoktatás várt volna.
Az egyetlen kérdés, hogy vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába.
Nagyon nem mindegy.

AMERIKAI NÉPSZAVA: MIT KERESETT JD VANCE A PÁPÁNÁL?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2025.04.23.


Rendkívül rejtélyes, hogy mit keresett JD Vance amerikai alelnök egy nappal Ferenc pápa halála előtt a Vatikánban. A látogatásról készült videófelvételeken az látszik, hogy Ferenc pápa azt sem tudja, kit hoztak elé, mit beszél és mit akar. Az világos, hogy ezt a látogatást Ferenc pápa nem kérte, nem az ő kívánsága és nem az ő érdeke volt, hanem azoké, akik a találkozót megrendezték. Ez rendkívül súlyos visszaélés volt a pápa személyiségi jogaival.

A találkozón Ferenc pápa már csak díszlet volt. JD Vance önmagához hűen gátlástalanul visszaélt Ferenc pápa egészségi állapotával, nem volt tekintettel arra, hogy a meglátogatott egyházi vezető súlyos beteg, s láthatóan nem is ura magának. Ennek ellenére valamiért ezt a színjátékot előadták. Az is kérdés, hogy Vance honnan szerzett fülest, hogy Ferenc pápát most kell meglátogatni, mert egy napja van hátra, egy nap múlva meghal.

Mindez súlyos visszaélés azzal, hogy Ferenc pápa már nem tudott védekezni, nem tudta eldönteni, hogy akar-e találkozni JD Vance alelnökkel vagy nem. Vance és Ferenc pápa olyan messze vannak egymástól, mint a föld és az ég. Ha van valami, amit Ferenc pápa világ életében utált, az Vance habitusa és magatartása, nincs két egymástól távolabb eső vélemény és felfogás, mint amit Vance és Ferenc pápa képviselt.

Még annyit tegyünk hozzá, hogy Ferenc pápa láthatóan meg sem tud szólalni, pontosan olyan, mint a volt szovjet pártfőtitkárok, mielőtt a balzsamozásra előkészítették őket, s mielőtt át nem segítették őket a túlvilágra. Ferenc pápa egy nagyszerű ember volt, ilyen állapotban mutogatni, nemcsak érzéketlenség, hanem kiszolgáltatott helyzetével való legsúlyosabb visszaélés, megalázás. Ilyen állapotban már senkit nem mutogatnak.

Aki kicsit is ismeri a Vatikán történetét és a Vatikánban zajló sötét üzelmeket, annak nem lehet kérdés, hogy Ferenc pápa halálát húsvét hétfőre időzítették. Már korábban is voltak olyan hírek, hogy az orvosok már elengedték volna a kezét, aztán még életben tartották, majd a megfelelő időben váratlanul elhunyt. JD Vance pedig tudta, hogy még egy napja van arra, hogy elkészítse a pápával a fotókat és eljátsszon vele egy undorító találkozót...

KIS-BENEDEK JÓZSEF: LEGKORÁBBAN ÉV VÉGÉRE LEHET TŰZSZÜNET UKRAJNÁBAN

KLIKKTV / ERŐSÍTŐ
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.04.24.



Az orosz-ukrán háború kapcsán többféle tapogatózás kezdődött, hogyan lehetne lezárni a konfliktust, de nem szabad elfelejteni, hogy Trump nem politikus, hanem üzletember, a békéből is hasznot húzna – mondta Kis-Benedek József, biztonságpolitikai szakértő a KlikkTV Erősítő című műsorában. Szerinte az idén még biztosan nem lesz békekötés, maximum tűzszünet jöhet az év végére. Azt kizártnak tartja, hogy Oroszország támadást indítson egy uniós ország ellen, bármit is sugall a magyar kormány.

SZŐNYI SZILÁRD: "FERENC PÁPA AZ EGYHÁZAT A KIREKESZTETTEK MELLÉ ÁLLÍTOTTA"

SZABAD EURÓPA INTERJÚ
Szerző. BENYÓ RITA
2025.04.25.



A pápa életútját és szolgálatát meghatározta, hogy a világ pereméről, Buenos Aires nyomornegyedeiből érkezett, és ezt a nézőpontot vitte magával Rómába is, mondja Szőnyi Szilárd. A Szemlélek főszerkesztője szerint Ferenc pápa nem teológiai formulákban, hanem emberi gesztusokban szólt – legyen szó a szegények melletti kiállásról, a menekültek védelméről vagy a kúria reformjáról.

VAD LESZ A TISZA HOZZÁÁLLÁSA:A KULLANCSOK FÉLJENEK,ORBÁN RENDEZŐJE INKÁBB NE!JÖN MP JELLEMTESZTJE IS

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ
2025.04.25.



El kell takarodnia a kullancsoknak, a kultúrából is, és már látszik, kik azok, akiknek biztosan el kell tűnniük, akár börtönbe menniük. De például Orbán március 15-ei fellépésének rendezője nem kell, hogy tartson a Tiszától, miután az kormányra kerül, csak mert a NER vezetőjének dolgozott– mondta Nagy Ervin színész. A Tisza Párt aktivistája meg akarja üzenni a szakmának: a választási győzelemre készülő új erő új típusú kultúrpolitikát szeretne vinni, a hatalom háttérbe vonulásával, hídépítésekkel, a politikai szempontok, a ki kivel van jóban szemléletének, és az ehhez kapcsolódó szorongások elhagyásával, mindenekelőtt pedig a minőség díjazásával. Elmondta, miért vállalna miniszteri feladatot, és kikkel milyen feladatok megoldásán dolgozna döntési pozícióban. Vadnak tűnő hozzáállással végezné a munkáját.

Arról is beszélt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatójának viselkedését mélyen gonosznak tartja, de például az ifjabb Vidnyánszkyval szívesen leülne beszélgetni akár a kulturális élet megújításáról.

Nagy Ervinnel szóba került a Hunyadi is, amit bár átideologizált, rosszul rendezett filmnek gondol, a benne szereplő kollégák teljesítményét sokra tartja.

Magyar Péterről, kettejük viszonyáról azt mondta, szerinte az egy éve színre lépett politikusnak jelenleg nincs alternatívája az ellenzéki oldalon, és amit tesz, az – ha mások vitatják is –, nem megalkuvásból fakad. Ezzel együtt neki is vannak vitái Magyar Péterrel. Közben a Tisza vezetője változik, és bár kivételes alak, neki is szembe kell majd néznie a gyors sikerrel és hatalommal járó, jellemtesztelő kihívásokkal – mondta Nagy Ervin.

NAHALKA ISTVÁN: AZ ÚTKERESÉS NEM ÉRDEKE SENKINEK AZ OKTATÁSBAN

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.04.25.


Bár az iskolának maximálisan az egyes gyermekekre, az ő szükségleteikre kellene fókuszálnia, ehhez igazítva a módszereket, tartalmakat, eszközöket, de a rendszer makacsul ellenáll, és ezzel fenntart egy ártalmas szisztémát. Így összegezte véleményét Nahalka István oktatáskutató, aki a korszerű pedagógiai szemlélet és kultúra megjelenését szorgalmazza a magyar oktatási rendszerben. Abból az apropóból beszélgettünk vele, hogy kiderült, a tavalyi tanévben az általános iskolai elsősök 4,2 százalékának, azaz 4088 diáknak kellett megismételnie az első osztályt. Ez az arány továbbra is a legmagasabb az 1–8. évfolyamok között, ahol az évismétlők aránya 0,7 százalék és 2,1 százalék között mozog. A szakértők szerint azért bukik meg ilyen sok elsős, mert a 2020 januárjában bevezetett kormányzati intézkedés szigorította az iskolaérettség megállapításának folyamatát. Azóta az Oktatási Hivatal engedélyezheti, hogy egy hatéves gyermek még egy évig óvodában maradhasson.


Ha jól értem az álláspontját, akkor elsősorban az iskolarendszerben kell keresnünk a megoldás kulcsát?

Biztos vagyok abban, hogy az elsősök évismétlésének az egyik oka abban rejlik, hogy az iskola nem tudja kezelni azokat a különbségeket, amelyekkel óvodából éppen kilépő gyermekek az iskolába érkeznek. Pedig ez nem lehetne akadály, hiszen a „technológia” ismert: a pedagógiai differenciálás, a személyre szabott oktatás és nevelés módszereit már a főiskolán, az egyetemen megtanítjuk a hallgatóknak. Nem állítom azt sem, hogy sehol nem ismerik, sehol nem alkalmazzák ezeket a módszereket a magyar oktatási rendszerben, mert vannak lelkes, felkészült, elkötelezett pedagógusok, vannak iskolák, ahol nagyon tisztességes munkát végeznek e téren is. Akadnak, ahol megpróbálják oldani a rendszerben kialakult „görcsöket”, de a többség esetében ezt valóban nem tapasztaljuk. Az iskolák azt várják el, hogy a gyerek olyan legyen, mint amilyennek ők ideálisnak elképzelik. Azt várják, hogy a tanuló igazodjék az iskolához, és nem azt tartják fontosnak, amit a modern pedagógia fontosnak tart: az iskolának kell tudnia megismerni a gyerek sajátosságait...

SALAMON ESZTER: SOK CSALÁD RÁJÖTT ARRA, HOGY AZ ISKOLA NEM JÓ HELY A GYEREKÉNEK

AMI A CSÖVÖN BEFÉR PODCAST
Szerző: KONTROLL
2025.04.24.



A modernizáció akadályoztatásáról, a tanárhiányról, az egyházi iskolákról és a határon túli oktatásról is beszélgettünk Salamon Eszterrel, az AMI A CSÖVÖN BEFÉR vendégével. Az oktatási szakértő továbbra is feleslegesnek tartja az érettségit a jelenlegi formájában, szerinte nincs megfelelő párbeszéd a szülői és a pedagógus között, és fenntarthatatlan a gyerekek terhelése.

A FIDESZ VAGY A TISZA SZÁMÍTHAT JOBBAN A LAKÓTELEPEKRE? | POLITIKAI VETÜLET #06

POLITIKAI VETÜLET / PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2025.04.25.



Több mint félmillió panellakás van Magyarországon, vagyis milliós nagyságrendben élnek emberek a lakótelepeken. Éppen ezért politikai szempontból sem mindegy, hogyan gondolkodnak a világról. A mai adásban mítoszokat rombolunk, és bemutatjuk azt is, miben más a kapitalista lakóparkok világa a szocialista lakótelepekhez képest.
A Politikai Vetület a Partizán és a Választási Földrajz közös műsora, amiben végigkísérjük a Partizán hétállomásos tavaszi turnéját. A hatodik helyszín Dunaújváros.

0:00 - Best of 
0:30 - Felkonf 
1:30 - Miniinfó Bódi Mátyással 
5:24 - Legyen-e szobra Kádár Jánosnak? 
10:04 - Budapest: ahol minden negyedik lakás panel 
12:14 - Lakótelepek és a választókerületek átrajzolása 
14:53 - Izmosodik a Fidesz? Attól függ.
17:44 - Miért válik Újpalota fideszes erőddé? 
19:36 - Lakóparkok: inkább ellenzékiek. 
27:47 - Ahol a Tiszának a régi baloldalt kell legyőznie 
30:30 - Hogyan kell kampányolni a lakótelepeken? 
31:45 - Székesfehérvári határmódosítás: véletlen lenne? 
35:05 - Miért tartja magát viszonylag jól a régi baloldal? 
36:28 - Dunaújváros: a panelek városa 
40:02 - Lekonf

ORBÁN „MÁTYÁSKIRÁLYKODÁSA” A FIDESZ CSODAFEGYVERE? // SZABADSAJTÓ KLUB

SZABADSAJTÓ KLUB / KONTROLL
Műsorvezető: GULYÁS BALÁZS
2025.04.25.



Ebben az évadban is hetente jelentkezik a SZABADSAJTÓ KLUB a kontroll.hu-n. A műsorvezető változatlanul Gulyás Balázs, aki ezúttal is Stumpf Andrással, a Válasz Online újságírójával, Tóta W. Árpáddal, a HVG publicistájával és Tompos Ádámmal, a Magyar Hang riporterével vitatja meg az elmúlt hét legfontosabb közéleti eseményeit. 

Témáink: 
- Kilépteti Orbán az országot az Európai Unióból? 
- Mi lesz a Fidesz kampánystratégiája? 
- Miért menekült tolatva az agrárminiszter Bábolnáról? 
- Kihasználja-e a politika Ferenc pápa halálát? 
- Gyászmisét zavart meg a Fidesz provokátora.

ANNYIRA NEM MARADT PÉNZ AZ MNB-ALAPÍTVÁNYNÁL, HOGY AZ ÚJ VEZETÉSNEK KÉRNIE KELLETT MÉG 400 MILLIÓT

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2025.04.25.


Az MNB alapítványának frissen kinevezett kuratóriuma szeretné felmérni, hogy mennyi vagyon maradt, de olyan kevés a felhasználható pénz, hogy még erre a célra is kérnie kellett az MNB-től. Az új vezetés újabb büntetőfeljelentést is tett. Nem lesz könnyű munka kibogozni, mi miért történt az MNB-alapítványok vagyonát kezelő Optima lengyel és svájci befektetéseinél, ahol igazi befektetési nagymenőkkel kellett volna egy ligában játszani.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ügyében tényleg csak kapkodja a fejét a hírfogyasztó. Sorra zuhannak ki a csontvázak a szekrényből. De valójában nemcsak a hírfogyasztó, hanem még az MNB új vezetése, sokat látott pénzügyi szakemberek és auditorok is csak hüledeztek azon, amit találtak.

Varga Mihály, az MNB új elnöke azonnal lecserélte Csizmadia Norbertet a PADME alapítvány kuratóriumának éléről, majd helyére kinevezte régi kollégáját, Gion Gábort, az egykori Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárát. Bő egy hónappal később pedig már ott tart a történet, hogy az új kuratóriumi vezetés maga is büntetőfeljelentést tett (mint korábban az Állami Számvevőszék), mégpedig a Fővárosi Főügyészségen

- csalás;
- hűtlen kezelés;
- hamis magánokirat felhasználása;
- számvitel rendjének megsértése;
- tartozás fedezetének elvonása

bűncselekmények gyanúja miatt.

Elfogyott a pénz


Ismerve az előzményeket, ez nagyon azért nem lephette meg a közvéleményt. Ugyanakkor ennél is ijesztőbben hangzik, hogy az új vezetés azt is megállapította, hogy gyakorlatilag nem maradt pénz a bonyolult cégstruktúrában. Nem azt állítják, hogy semmi érték nincs az alapítványok kezében, hiszen ott vannak a lengyel GTC, a svájci Ultima részvényei, illetve ott van a METU egyetem, de sikerült úgy gazdálkodni a több mint 266 milliárd forint alapítói vagyonnal, hogy likvid, szabadon felhasználható pénz érdemben nem maradt.

Vagyis képzeljük el, hogy megérkezett az MNB új vezetése, hogy szeretne pénzt megmenteni az átláthatatlan alapítványi vagyonból, erre másfél hónap után még azért is új pénzt kell betenni ebbe a struktúrába, hogy egyáltalán valaki felmérje, hogy mi maradt még meg...

PANKOTAI LILI: MAGYAR PÉTER SZEKERÉT TOLOM, AZ MINDANNYIUNK SZEKERE, AKIK KORMÁNY AKARUNK VÁLTANI

FÜLKE EXTRA / HVG VIDEÓ
Riporter: GERGELY ZSÓFIA
2025.04.25.



Mindent felülír az a cél, hogy Orbán Viktor rendszerét el kell takarítani, ezért muszáj 2026-ban a legerősebb ellenzéki pártra szavazni, „eszközként használva Magyar Pétert” - mondja Pankotai Lili. De a diákaktivista szerint a támogatást nemcsak megadni lehet, hanem elvenni is, mert a „slimfittes csávót” ugyanúgy el lehet takarítani, „ha nem azt csinálja, amiért megválasztottuk”. A HVG podcastjából az is kiderült, hogy a tanárok melletti tüntetésen elmondott, „6 darab” trágár kifejezést tartalmazó versével ismertté vált Pankotai 6 évesen még az édesanyjával kopogtatócédulákat gyűjtött a Fidesznek, és szerinte akár a kormánypárt reklámarca is lehetne. Miért van, hogy a generációja „leszarja” a mocskosszájúnak bélyegzett kommunikációt? Miért öltözik be mohácsi busónak minden évben? Hogyan készül kifejezetten a megmondószerepre egy sor különórával? Miért szervez fiatalokból álló csapatot annak érdekében, hogy mozgósítsa a választókat a jövő évi választások előtt? És mit válaszolna, ha a Tisza felkérné országgyűlési képviselőjelöltnek? Nézd meg Gergely Zsófia interjúját!

00:00 Intro 
00:25 Miért nem hisz a pártpolitikában? 
01:44 Politikai celebnek nem nevezné magát 
03:59 Influenszer vagy sem? 
06:12 Miért vesz részt Hadházy tüntetésein, ha nem hisz benne? 
07:30 „Orbán Viktor Európa szégyene, gyalázata” - mert még "náluk is nácibb?" 
12:04 A Pride és a busójárás között mi a különbség? 
15:37 2026-ban hogyan fog szavazni? 
17:15 „Nettó árulás”, ha egy "óellenzéki" indul a Tisza ellen? 
20:18 Nem is Simicskától vette a "geci" jelzőt 
26:01 Felhasználja a korát, a fiatalságát? 
28:52 Politizáló családból jön? 
31:42 Mi a környezetének a véleménye a ráaggatott címkékről? 
37:01 Hova fog felvételizni? 
38:42 Mi a véleménye Nagy Blankáról, aki hasonló szerepben tűnt fel 
44:36 Miért járt egy keresztény konzervatív gimnáziumba? 
49:36 Gyerekkorától döntő az igazságérzet, ami vezeti 
51:22 Káromkodás, trágárság a slam poetryben, majd a youtubeon 
56:04 Hogyan látja saját jövőjét? 
58:10 Mire akar mozgósítani egy fiatalokból álló, szervezett csapattal? 
59:58 Lenne a Tisza országgyűlési képviselőjelöltje?

EZ NEM ANTALL, EZ POZSGAY ÁLMA VOLT – MA 15 ÉVES AZ ORBÁN-RENDSZER

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2025.04.25.


Pontosan tizenöt éve, 2010. április 25-én szerzett alkotmányozó többséget a Fidesz. Azóta teljesen átalakította Magyarországot. Orbán Viktor rendszerváltása nyomán a nyolcvanas évek reformkommunistáinak koncepcióját idéző világ szerveződött, ahol az állampárt teljhatalma megkérdőjelezhetetlen, miközben nyomokban pluralizmust tartalmaz. Napjaink fő kérdése hasonlít az ellenzékiek 1989 eleji szorongásához: vajon átadnák a hatalmat, csak mert a nép úgy dönt, hogy át kellene adniuk? Rendszerelemzés.

„Magyarország polgárai európai polgárok, akik okkal és joggal vágynak európai szabadságra és jólétre” – olvasható a Fidesz 2010-es választási programjában, amelynek címe Nemzeti ügyek politikája. E meggyőződést hirdetve éppen tizenöt éve győzte le a választáson a Fidesz az addig két cikluson át kormányzó szocialistákat, és szereztek képviselői kétharmados többséget. A hatalmas felhatalmazással élt is a párt, és teljesen átalakította a magyar politikai berendezkedést. Rendszerváltással felérő változtatásokat hozott: nem véletlen, hogy legfőbb kihívója, a Tisza ismét rendszerváltást ígér, ha a következő választáson rábízzák az országot.

A Fidesz 2010-ben azonban nem rendszerváltásra kért felhatalmazást, hanem annak a nyugati típusú demokráciának a megerősítésére, amely 2006 őszétől súlyos válságtüneteket mutatott Magyarországon. Orbán Viktor a fent idézett program bevezetőjében így fogalmaz: „Lezárhatunk egy korszakot, amelynek csalódásai abból fakadtak, hogy a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg.” Mintha csak mostani ellenzékét hallanánk...

BUDAPEST ÉS POZSONY BERAGADT A KÖZEPES FEJLETTSÉG CSAPDÁJÁBA? | INTERJÚ BOD PÉTER ÁKOS KÖZGAZDÁSSZAL

PARAMÉTER PODCAST
Szerző: PARAMÉTER PODCAST
2025.04.22.



A politikai stabilitást leszámítva Szlovákia és Magyarország sok mindenben hasonlít egymásra, beleértve a két ország gazdasági helyzetét is. Bod Péter Ákos közgazdásszal, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökével arról beszélgettünk, milyen fejlődési pályán mozog Pozsony és Budapest ezekben a trumpi vámokkal nehezített időkben.

A KÍNAI FALÓ. TRUMP, MUSK ÉS ORBÁN PEKING SZEMÉVEL | TOTEM SHOW

TOTEM SHOW / SZÉLSŐKÖZÉP
Műsorvezető: SILVERANA NOÉMI
2025.04.21.



A kultúra rajtunk múlik – és rajtad is! Ha fontos számodra az Inga és a Szélsőközép kulturális műhelyek működése, kérünk, idén a Tudatos Választókért Alapítványnak ajánld fel személyi jövedelemadód 1%-át! Minden felajánlás segít abban, hogy továbbra is független, értékteremtő műhelyek maradhassunk, és teret biztosíthassunk hiánypótló, kritikai hangvételű eseményeknek, illetve diskurzusoknak.

0:00: Intro, előzetes 
1:37: Bevezetés, vendégek bemutatása, műsor témáinak bemutatása 
3:20: Matura Tamás bemutatja a totemeit 
5:31: Vámháború: Trump vs Kína 
6:09: Kína válasza a vámháborúra 
9:52: Kínai percepció 
13:23: Politikai, gazdasági csatározás 
20:51: Milyen kép él Elon Muskról Kínában? 
23:30: Első közönségszavazás és a vendégek reakciója 
27:23: Detti bemutatja a totemeit 
31:29: A sárkány szerepe a kínai kultúrában 
33:14: Tajvan helyzete, határsértések Tajvan körül 
39:26: Miért fontos Tajvan a világ számára? 
47:06: Miért fontos Tajvan Kína számára? 
55:54: Salát Gergely bemutatja a totemet 
1:02:34: Második közönségszavazás és a vendégek reakciói 
1:08:27: Magyarország politikai, gazdasági kapcsolata Kínával 
1:23:09: Közönségkérdések megválaszolása

TRUMP VÁMJAI: KÍNA VISSZACSAP? SALÁT GERGELY, INFORÁDIÓ, ARÉNA

INFORÁDIÓ, ARÉNA
Műsorvezető: KOCSONYA ZOLTÁN
2025.04.24.



Az elmúlt hetek gazdasági, külgazdasági híreinek középpontjában az Egyesült Államok által indított vámháború fejleményei, lehetséges következményei álltak és állnak - és azon belül is az amerikai - kínai vámháborúval kapcsolatos kérdések. A Kínával szembeni vámtételek egyre feljebb és feljebb kerültek. Vagyis Washington első számú ellenfele - Kína?
Voltaképpen totális kereskedelmi háborúról van szó? Mindez a kereskedelem lenullázását jelentheti az Egyesült Államok és Kína között?
Mindez a Trump kormányzat már korábban is megfogalmazott programja szerinti történet vagy az amerikai politikai elitben nagyjából konszenzus van atekintetben, hogy Kínát valamilyen módon meg kell állítani, hátrébb kell szorítani?
Ha számokat, gazdasági és kereskedelmi mutatókat nézzük akkor az látható, hogy Kína csaknem minden téren beelőz? Immár a csúcstechnológia, a high-tech, az elektromos autógyártás vagy akár a mesterséges intelligencia terén?
Átvihetők nagyszámban gyártó bázisok az Egyesült Államokba?
Gazdasági, kereskedelmi szempontok dominálnak Washington részéről vagy óhatatlanul van még egy másik szintje is - egyfajta morális vagy talán érzelmi szintje vagy vetülete?
Kína az amerikai államadósság legnagyobb finanszírozója. Ez érzékeny pont lehet pénzügyi-gazdasági téren is Washington számára? Különösen ha Peking ezt megkezdi folyamatosan és módszeresen leépíteni? A vámháború okozta bizonytalanság közepette kerülhet-e egyfajta tartalékvaluta szerepbe a kínai jüan? Elemzők, szakértők egyetértenek abban, hogy a vámháború minden érintettnek fáj és sok helyen fáj. Amerikának hol fájhat leginkább? Hol fájhatnak leginkább Kína ellenintézkedései? Az amerikai-kínai vámháborút megkerülve milyen mozgástere lehet Kínának? Kereshet-e új típusú kapcsolatokat az Európai Unióval? Hogyan alakulnak az orosz-kínai kapcsolatok? Sikerülhet-e Washington törekvése, hogy leválassza Oroszországot Kínáról? 

Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa, az InfoRádió Aréna című műsorában 2025.04.24-én. A műsorvezető Kocsonya Zoltán. Podcast.

ÉPP AZ ILYENEKET NEVEZIK EURÓPA FOSZTOGATÓINAK, ELRABLÓINAK

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.04.24.


A negyedik keresztes hadjárat során az Egyiptom ellen induló sereg kapott egy jobb ajánlatot Velencétől, amelynek az lett a vége, hogy keresztények irtották a keresztényeket, Konstantinápolyban szabályos vérfürdőt rendezve, s brutálisan kifosztották a várost, hozzájárulva mindezzel a keleti és nyugati kereszténység közötti végleges ellentéthez.

Hitlernek is volt egy jó ajánlata Münchenben Csehszlovákia megosztása tekintetében, aztán az sem jött be igazán.

A Molotov-Ribbentrop-paktum is a náci Németországnak és a sztálini Szovjetuniónak egymás felé tett, s minden addiginál jobb ajánlatról szólt, amely – tudomásom szerint – szintén nem végződött túl jól.

De mondok közelebbi példát: Viktor Janukovics, egykori velejéig korrupt ukrán elnök 2013-ban visszautasította az Európai Unióval kötendő társulási szerződést, mert jobb ajánlatot kapott Oroszországtól: 15 millió dollár hitelt és olcsóbb gázárat, plusz sok-sok pénzt saját számlájára. Ma már aligha kérdés, melyik ajánlatot lett volna érdemesebb elfogadnia.

Az még rejtély, hogy milyen remek ajánlattal kereshette fel Putyin Orbánt, de az ma már nem rejtély, hogy az egykori, ajánlattevésekben roppant rutinnal rendelkező KGB-s tisztnek a magyar miniszterelnök számára tett indítványa visszautasíthatatlannak bizonyult.
A fenti példák csak azért jutottak az eszembe, mert mint olvasom, egy lakossági fórumon Orbán azt mondta, hogy Trumppal beszélgetve, többször előfordult már, hogy Trump megkérdezte tőle: Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból? Mire – így Orbán – azt mondtam neki, hogy elnök úr, kéne egy jó ajánlat.

Hogy mi van?

Magyarország és az Európai Unió kapcsolata puszta árucikk lenne, minden történelmi együvé tartozás ismételt deklarálása csak ócska duma volna, s ha valaki jobb ajánlatot tenne, legyen az Kína, Azerbajdzsán, Csád vagy a Türk Államok Szervezete, az minden további nélkül viheti Magyarországot? Orbán a kikiáltó, ő dönt jó és még jobb ajánlatról, ő gusztálja meg egyiket is, másikat is, hogy aztán ő maga határozza meg, hogy a sok pompás ajánlat közül – legalábbis az ő és rokonsága bankszámláit tekintve – melyik a legkecsegtetőbb.
Hiába, nagy a rutin.

Thomas Mann, Paul Valéry, Milan Kundera, Czesław Miłosz, Kertész Imre, Emmanuel Lévinas, Vaszilij Grosszman, Szvetlana Alekszijevics, Giorgio Agamben és sokan mások – különféle megfogalmazásokban – épp az ilyeneket nevezik Európa fosztogatóinak, elrablóinak.

Húsvét elmúltával halkan emlékeztetnék, hogy a 30 ezüst is jó ajánlatnak tűnt, de aztán az ajánlatot elfogadó számára meglehetősen vacak véget ért a seftelés.

VAJON TUDTA FERENC, HOGY „SOROS-PÁPAKÉNT” SZIDALMAZZÁK?

FACEBOOK
Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2025.04.23.


"mély magyar kapcsolatai voltak" - mondta Semjén Zsolt Ferenc pápáról, amikor bejelentette, hogy az egyházfő temetése nemzeti gyásznap. Természetesen egy olyan karrierkeresztény, mint Semjén Zsolt, ha tud is a valódi "mély magyar kapcsolatokról" - hallgat vele. Nem azért, mintha szégyellné, hogy a magyar kormány kontroll alatt tartja, megzsarolta és kampánycélokra használja a magyar katolikus egyházat. Erre büszke, ez az ő teljesítménye is, ez az életműve. Ezt csinálják az autokráciák mindenhol, ahol a politikai kereszténység hátán kapaszkodnak fel a hatalomba. Nem véletlenül katolizált J. D. Vance és Bayer Zsolt sem (egy év külünbséggel!). Ma a hatalom által torzított és hamisított katolicizmus hasznos. Azért hallgat a valódi "mély magyar kapcsolatokról", mert történelmi tudatra és szembenézésre képtelen - nem lát túl a pillanatnyi politikai érdeken. Valódi önvizsgáló hitnek pedig nyoma sincs benne.

Milyen teológiai értelemben a hatalomtól megtisztított katolocizmus? Ha van ilyen?

És milyen a magyar katolicizmus? Azt hiszem számunkra ez a legfontosabb és megkerülhetetlenül megválaszolandó kérdés.

A magyar katolicizmus két dologra adott példát. Hogyan lehet kiszolgálni a legkegyetlenebb hatalmakat. És hogyan lehet ellenállni a legkegyetlenebb hatalmaknak. Mindkét arca a katolicizmusnak "mélyen magyar" ilyen értelemben.

A magyar antiszemitizmus nyelvét egy püspök, Prohászka Ottokár érlelte ki és készítette elő.
A magyar nyilasmozgalom legvérengzőbb gyilkosa egy kiugrott minorita szerzetes, Kun páter volt.

A legelszántabb ellenállók, akik a kivégzőosztag előtt sem mondták fel az emberi méltóság iránti teljes és egyetemes odaadás elvét magyar apácák voltak. Például Salkaházi Sára vagy Bernovits Vilma. nem mellesleg ők voltak a múltszázad legradikálisabb "genderaktivistái is", Slachta Margittal egyetemben. Nyilván e kettő összefügg. Aki nemében nem szabad, az emberként sem az.

A "visszatért Erdély" antiszemitizmusa, az árjásított zsidó vagyonok erdélyi magyarok által való megszerzése ellen egy magyar katolikus püspök Márton Áron szólalt fel. Akit aztán a magyar hatóságok ki is utasítottak a visszatért Erdélyből. Egyébként: Erdély visszaszerzése a szabad rablás, gyilkosság és a magyar-magyar önalázás, történetévé silányult. Egy katolikus püspök mentette az erkölcsi menthetőt.

Hogy a fenébe férnek meg ezek az egymásnak ellentmondó történetek mind a "magyar 
katolicizmus" fedőnév alatt?

Úgy, hogy ez mind bele van kódolva egyrészt a katolicizmus intézményrendszerébe, a hierarchiába, a világi hatalmakkal kialakított megállapodásokba, másrészt a mindig, mindenben és feltétlenül egyetemességre törekvés teológiájába. És valószínűleg Ferenc pápa ezt az ellentmondást megértette. Mint az argentin junta túlélője (kritikusai szerint kollaboránsa) megélte, megszenvedte. És végülis, mint katolikus egyházfő megpróbált valamiféle kiutat keresni és kiutat mutatni ebből. A magyaroknak is, Sőt a magyar cigányoknak is! Ezért történelmi jelentőségű Ferenc pápa csíksomlyói látogatása (amelyet a katolikus papság és hívek egy része ótvaros sorosozással hálált meg) és ezért történelmi jelentőségű a kassai cigányok közt tett látogatása. Ez volt az ő "mély" és "magyar tudása.

A katolikus egyház elszámol és szembenéz a saját intézményes és személyes bűneivel (hol őszintébben, hol kevésbé őszintén, hol sikeresebben, hol kudarcosan). Ezt a szembenézést látjuk évek óta.

De mit kezdenek a magyar katolikusok a saját bűneikkel, mulasztásaikkal? És most nem a karrierkatolikusok hiúságaival és érdekharcaival foglalkozom. Semjén Zsolttal és egyház valamint hitellenes bűnbandájával. (Szegény, szegény Bayer Zsolt, ha lenne minimális fogalma, mit jelent a katolikus értelemben vett bűnbánat és bűnvallás, mennyire más ember lenne, mennyire másképp beszélne). És nem foglalkozom a katolikus egyház nyilvánvalóan és egyértelműen megtévedt, belátásra képtelen kufárjaival, mint Böjte Csaba (szerencsére a saját rendje foglalkozik vele, és vizsgálja az ügyeit).

Az izgat, hogy a történelmi bűneivel a magyar katolikus egyháznak mikor és hogyan számol el? A ténnyel, hogy a fasizmus, a diktatúrák és autokráciák egyháza volt és az ma is? Hogy beáldozta és beáldozza saját, legkiszolgáltatottabb szolgáit és híveit?

Ennyivel tartozik a magyar katolikus egyház önmagának, a híveinek, és Ferenc pápa emlékének is. Erről írtam egy szöveget.