MIT TEHETTEK AZÉRT, HOGY MÁST KÉRJÜNK TŐLETEK?

MÉRCE
Szerző: SZÜCS ZOLTÁN GÁBOR
2018.11.02.

Érdekes problémára mutatott rá Böcskei Balázs egy írásában (Amíg mi nem kérünk mást az ellenzéktől, ők sem fognak mást adni), azt boncolgatva, hogy a mai hektikus politikai környezetben nagyon erős nyomás nehezedik az ellenzéki politikusokra, hogy ad hoc reagáljanak az épp előttük álló kihívásokra ahelyett, hogy hosszabb távban gondolkodnának, s ezzel elkerülhetetlenül hátrányba kerülnek a rezsimmel szemben, amelynek vezetője képes hosszabb távban gondolkodni.

Böcskei szerint mindez nem kizárólag politikai képességek kérdése. A közvélemény nyomása miatt egy ellenzéki politikus hitelességét is fenyegeti, ha nem igyekszik követni a pillanatnyi közhangulatot. Ezért az ellenzéki politikusok rossz teljesítménye nagyrészt a környezet teljesíthetetlen elvárásainak eredménye, miközben Orbán Viktor hitelességéhez szerinte aligha férhet kétség.

Böcskei tanácsa az, hogy a változást ne az ellenzéki politikusoktól, hanem magunktól várjuk, ami érthető a gondolatmenete fényében. Ugyanakkor erősen vitatható is két okból. Egyrészt éles ellentétben áll azzal, ami Orbán Viktor viselkedéséből látszik és amit ideológusai is hangoztatnak.

A miniszterelnök hitelessége nem kis részben a pillanat uralására tett példátlan erőfeszítésein alapul, s az általa vallott értékek, eszmék, kitűzött politikai célok és hangoztatott érvek mindig a pillanatnak vannak alárendelve. Ezen felüli hitelesség legfeljebb Orbán Viktor politikusi alkatának állandó elemeiből származhat, mert ezek kiszámíthatóságot kölcsönöznek politikájának folyton változó politikai céljai ellenére is.

Másrészt, bármilyen logikus is a környezet felelősségét hangsúlyozni, éppen Orbán Viktor példája mutatja, hogy a környezet elvárása nem fátum a politikus számára, hiszen az részben formálható, részben pedig ügyesen kihasználható. Utóbbi annak köszönhető, hogy a közvélemény valójában egymásnak is részben ellentmondó várakozások sorából áll, amelyek között a hajótörés nélkül lehet navigálni.

Azzal, hogy Böcskei a közvélemény felelősségét firtatja, némiképp azokhoz a szektárius, millenarista, radikális politikai programokhoz közelíti javaslatát, amelyek a 17. század óta a lelki-morális újjászületést tették meg a politikai siker előfeltételévé és amelyeknek öröksége még a modern szekuláris politikában is ott kísért.

A továbbiakban azonban én amellett szeretnék érveket felhozni, hogy Böcskei diagnózisából levezethetőek egészen másfajta, sokkal konvencionálisabb tanácsok is, amelyek nem áthárítják a politikusok felelősségét (ehhez lásd A politikai felelősségről) a közvéleményre, hanem segítenek a politikusoknak, hogy növeljék a hitelességüket a közvélemény szemében. Ehhez segítségül az antik római politikai etika néhány alapfogalmát fogom hívni...

ITT OLVASHATÓ