2020. augusztus 30., vasárnap

„NAGYON ÚGY FEST, HOGY A DIÁKJAIT ISMERŐ, ÖNÁLLÓAN DÖNTENI KÉPES TANÁR ZAVARJA A RENDSZERT”

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2020.08.30.


Hiába a tiltakozások és szakmai aggályok, szeptembertől már minden magyarországi iskolában az új Nemzeti alaptantervből kötelesek tanítani a pedagógusok. Két magyartanárnő azonban úgy döntött: szeretnének egy új és szakmailag korszerű NAT-ból tanítani, így most azon dolgoznak, hogy minél több kollégájuk csatlakozása révén közösen előkészítsék egy új NAT és kerettanterv alternatíváját.

Hónapokon át bírálták a munkafolyamatot, a részt vevők nevének eltitkolását, a határidők tologatását, és az új Nemzeti alaptanterv tartalmát is szakmai szervezetek, és iskolák tucatjai szerették volna elérni legalább azt, hogy az új NAT ne lépjen életbe az idén szeptemberben, ám süket fülekre találtak az erőforrás-minisztériumnál. A koronavírus-járvány és a digitális oktatás miatt amúgy is komoly kihívások elé állított tanároknak és diákoknak így számtalan változásra kell felkészülniük az új tanévben.

A pedagógusok a tanévkezdés előtt, a NAT és a kerettantervek alapján helyi tanterveket igyekeznek kidolgozni, de sokan attól tartanak, nincs már lehetőségük hivatásbeli meggyőződésük érvényesítésére. Vannak azonban, akik úgy érzik, maradt cselekvési lehetőségük. Két magyartanár – Gergelyi Katalin és Kaszás Erzsébet – úgy döntött: a következő tanévet kísérleti évnek tekinti, a 2020-as NAT-ot és kerettantervet pedig ideiglenesnek. A helyi tantervek és tapasztalataik alapján mérlegre teszik, mi kerülhetne bele egy új alaptantervbe, és más magyartanárokkal karöltve közös álláspontot alakítanak ki az év végére az általuk létrehozott weboldalon.

De előbb vissza a NAT elkészültét övező káoszig. Kaszás Erzsébet úgy véli, könnyű volt elveszíteni a fonalat, hiszen nagyjából semmi sem volt tiszta: lesz-e új NAT, vagy csak módosított, együtt dolgozott-e Csépe Valéria és Takaró Mihály vagy nem, történt-e széles körű egyeztetés, avagy nem? 2018 augusztusában megjelent ugyan a NAT tervezete, néhány hónapig lehetett véleményezni, azonban a vélemények összegzése és elemzése nem vált publikussá. Tavaly januártól zajlott a tervezet felülbírálása, amiről szinte semmit nem lehetett tudni, ennek lett a végeredménye az idén januárban nyilvánosságra hozott NAT, majd néhány héttel később a kerettantervek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.