2019. június 19., szerda

A 2020-AS KÖLTSÉGVETÉS TARTÁSÁHOZ SOKAKNAK KELLENE SOKAT, ÉS FŐLEG HATÉKONYAN DOLGOZNI

G7
Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2019.06.18.


Ehelyütt volt már alkalmam írni a hivatalos magyar gazdaságpolitika optimizmusáról. A frissített magyar konvergencia-program adatait átnézve láthattuk, hogy a kincstári optimizmus töretlen: a program szerint a magyar gazdaság mérsékelt infláció és egyéb rendben lévő egyensúlyi mutatók mellett továbbra is évi négy százalék körüli növekedést produkál, ameddig csak a szem ellát.

Azóta közzétették a jövő évi költségvetés és a 2020-as adók tervezetét, így elvileg az is tisztábban áll előttünk, hogy miként következik be mindez, vagy ha mégsem alakul minden a legkedvezőbben, akkor mire készül a kormány.

A jövő évi állami költségvetést arra a feltételezésre építették, hogy a gazdasági növekedés (GDP) továbbra is négy százalékos lesz, a fogyasztói árak szerény (2,8 százalékos) növekedése mellett, a folyó fizetési mérleg a korábbi nagyarányú többlet helyett némi hiányba fordul (mínusz 0,7 milliárd euró), a nemzetgazdasági beruházási ráta a korábbi mérsékelt szintről tovább nő, meghaladja a GDP 27 százalékát. A külső viszonyokra vonatkozó feltételek között a nyersolaj árának stagnálása található, a pénzügyi viszonyokat illető technikai feltételek egyike a jegybanki alapkamat némi emelkedése (0,7 százalékról 1,1-re). Az érdekesebb feltételezések közé sorolható a munkatermelékenység további nagyarányú növekedése: évi 2,7 százalék.

Reális-e mindez? Ha a 2019-es esztendő elejének magyar adatait nézzük, találni indokot a szép makrogazdasági számokra, hiszen szokatlanul erős lett a bázisév (2018), és erősen indult 2019, egyebek között az építőipar sosem látott teljesítménynövekedése miatt. A kételyek azonban itt kezdődnek. Tartható-e akár hozzávetőlegesen az építési, beruházási hullám még valameddig? Sőt egyáltalán mekkora is valójában ebben az ágazatban a volumennövekedés most? Akinek bármi köze van az építőiparhoz, érzékeli a vállalási árak gyors emelkedését, a határidők csúszását. Vajon a tavalyi évet hatalmas mértékben meghaladó idei számlázott teljesítésből mennyi a volumen növekedése, és mennyi az áraké?

Egyébként is, hihető-e, hogy ilyen bérköltség-növekedés mellett nem gyorsul az infláció? A 2020-as költségvetési terv valamelyest reagál az ügyre, mert a tervezett fogyasztói árindex (2,7%) fölé állítja be a GDP-deflátort, azaz a bruttó hazai termék árindexét, 3,2 százalékkal. Eszerint a fogyasztási cikkeken kívüli körben (így a beruházás, kivitel terén) nagyobb lesz az árnövekedés, illetve megfordítva: a lakossági fogyasztás a gazdaság egészéhez képest kisebb mértékben drágul. Ez elvileg akkor lehetséges, ha egyfelől a lakosság fogyasztásra szánható jövedelme nem nő nagymértékben, és így az árverseny éleződik, ami féken tartja az árakat, valamint ha a fogyasztást terhelő adók mérséklődnek.

Ez átvezet az adótörvények ügyéhez. 2020-ra nincs előirányozva lényegi, szerkezeti adóváltozás – ez jó. Már hosszú idő óta zajlik az adókkal való gazdaságpolitizálás, sőt napi politizálás. Még emlékszünk a politikai felindulásból elkövetett adók bevezetésére, amit a megelőző kormányzat alatt kifizetett arcátlanul nagyarányú végkielégítések konfiskálására találtak ki 2010-ben, vagy legújabban a menekültek ügyét támogató szervezetek megbüntetésére. Adóval akartak versenyképességet növelni (társasági adó, személyi jövedelemadó), életmódon javítani (chips-adó), ágazati gondokat enyhíteni (sertéshús áfája). Most csak a szálláshelyek áfájának a változtatása (18 %-ról 5-re) számít jelentősebb kiigazításnak.

Mégis figyelemre méltó, hogy a kormányzati dokumentumok a központi költségvetés kiadásainak 5,8 százalékos nominális növelését irányozzák elő 2020-ra, ami – bárhogyan vesszük a valószínű inflációt – érezhető reálértékbeli emelkedést jelent. Ehhez a kiadási lendülethez kell szabni szükségszerűen az állami bevételeket, azaz a társadalom felől nézve az elvonások mértékét.

Nos, a lakossági befizetések 11 százalékkal nőnek, és ami igen figyelemre méltó, az áfabevétel 16 százalékos növekedése áll a tervekben.

Az adókulcs emelése nélkül komoly fehéredés kellene hozzá, aminek realitását nehéz megítélni. Ám egy megjegyzés idetartozik: ha és amennyiben ilyen nagy arányban javulna a forgalmi adók beszedési hatásfoka, és ezzel fehéredne a gazdaság, akkor annyival kevesebb (most még árnyékban rejtőző) jövedelem maradna a lakosságnál, cégeknél. Kétszer viszont hiba lenne elkönyvelni a kifehérített jövedelmet, mert amit elvesz (joggal) a fiskus, azzal már nem lehet számolni a társadalom megmaradt és elkölthető vagy megtakarítható jövedelmei között.

Ahol még komolyabb kételyünk van, az a munkatermelékenység...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.