2021. január 5., kedd

AMI ORBÁNNAK ÉS PUTYINNAK SIKERÜLT, TRUMPNAK NEM - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2021.01.05.


A New York Times arra hívja fel cikkében a figyelmet, hogy a leköszönő – választási vereségét elismerni nem hajlandó – Donald Trump a békés hatalomátadás 220 éves köbe vésett elvét törte meg. A lap szerint Trump azon „erős emberek” közé állt be, akik választáson megszerzett hatalmukat arra használták fel, hogy különböző manipulációval még több hatalomhoz jussanak. Amerika azonban a jelek szerint más országokkal ellentétben védettebb az örökre szóló hatalom igényével szemben. A Financial Times beszámolója szerint nemcsak vakcinajelöltek közt, de az egyes országok beoltottságában is verseny bontakozik ki.


Donald Trump azon hajthatatlan erőfeszítései, hogy megváltoztassa az általa elveszített választás eredményét, nemzedékek óta az amerikai demokrácia legsúlyosabb próbatétele – olyan, amely nem a rendszert ledönteni szándékozó, kívülről jövő forradalmárok műve, hanem azé a vezetőé, akinek az a megbízatása, hogy védje ezt a demokráciát – írja a New York Times.

A cikk felidézi: azóta, hogy John Adams 220 esztendővel ezelőtt, választási veresége nyomán átadta a Fehér Házat riválisának, és ezzel megalapozta a hatalom békés átadásának kőbe vésett elvét, eddig még soha nem akadt elnök, aki ragaszkodott volna a hatalomhoz, elutasította volna az elektori testület döntését, felrúgva a választók akaratát. Trump tegnap a Twitteren tagadta, hogy magatartásával a demokrácia ellen cselekszik, és idézte az ő pártjára állt Ron Johnson wisconsini republikánus szenátort, aki szerint a cél éppenséggel a demokratikus folyamat megvédése. Trump erőfeszítése azonban – olvasható a New York Timesban – ismerős azok számára, akik az önkényuralmi rezsimeket tanulmányozzák szerte a világban, Vlagyimir Putyin elnök Oroszországától Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországáig.

Peter Baker, a lap fehér házi főtudósítója idéz egy Ruth Ben-Ghiat nevű szerzőt, aki az „Erős emberek Mussolinitől a jelenkorig” című művében azt írja: ezek a mostani vezetők választás révén kerülnek hatalomra, és aztán úgy manipulálják a választásokat, hogy hivatalban maradhassanak, egészen addig, amíg elég hatalmat nem szereznek ahhoz, hogy a törvényhozó testületektől kikényszerítsék örök időkre szóló uralmukat, idézőjel: „ahogy Putyin és Orbán cselekedett” – idézet vége.

Trump mostani megnyilvánulásait illetően a cikk emlékeztet arra, hogy 2018-ban megjelent Steven Levitsky és Daniel Ziblatt könyve, A demokráciák halála, és akkor többen úgy vélték, hogy a szerzők túloznak, amikor azt állítják, hogy az Egyesült Államok is autokráciába süllyedhet. Ziblatt, aki harvardi professzor, most azt mondta: „nem eléggé fújtuk meg a riadót”.
Több fronton folyik a vakcinaverseny

A londoni Financial Times rendkívül részletes áttekintést közöl a koronavírus elleni vakcinákról és a jelenlegi oltási adatokról. Az Egészségügyi Világszervezet összesítését alapul véve több mint 230 fajta potenciális oltóanyagról beszélhetünk, amelyek különböző technikákkal törekednek arra, hogy rávegyék a szervezetet antitest, illetve vírusölő sejtek előállítására. Ezek közül néhányat már el is fogadtak a hatóságok, és alkalmazásuk megkezdődött.

A BionTech/Pfizer oltóanyaga a harmadik kísérleti fázis adatai alapján 95 százalékos hatékonyságú. Jelenleg az Egyesült Királyságban, az Európai Unióban, az Egyesült Államokban, Izraelben és Japánban terjesztik.

Az amerikai Moderna terméke – amely szintén messenger RNS-alapon működik – 94,1 százalékos hatékonyságú. Az Egyesült Államokban és Kanadában már jóváhagyták, az Európai Unióban a Financial Times ismeretei szerint holnap várható az engedélyezése.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű vakcinájának hatékonyságát 70 százalékosra teszik. Eddig az Egyesült Királyságban, Indiában és Argentínában hagyták jóvá. Az Európai Unióban e hónap közepén várható a döntés a jóváhagyásról.

Az orosz Galameja Intézet által kifejlesztett oltóanyagot 95 százalékos hatékonyságúnak mondják, de a Financial Times megjegyzi, hogy ezzel kapcsolatban vannak bizonyos kételyek. Előzetes engedélyt kapott Oroszországban, Belaruszban és Argentínában. A londoni lap szerint forgalmazása várható a volt szovjet tagköztársaságokban, Indiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, számos latin-amerikai országban, valamint Magyarországon. Orosz közlés szerint több milliárd dózisra van megrendelés, és jelenleg úgymond a gyártó kapacitás bővítésére törekednek.

A Sinofarm kínai állami intézet többféle vakcinát is fejleszt. Ezek közül a római II-es számúként jelzett termékkel az Egyesült Arab Emírségekben már eljutottak a harmadik kísérleti fázis ideiglenes eredményeinek a megállapításáig, eszerint a szérum 79 százalékos hatékonyságú. Kínán és az Emírségeken kívül engedélyt kapott Bahreinben is, valamint harmadik fázisú kísérletek folynak Peruban, Marokkóban, Argentínában, Egyiptomban és Jordániában.

Végezetül kivonatos áttekintés a Financial Times alapján arról, hogy az egyes országokban eddig a lakosság hány százalékát oltották be. A listát Izrael vezeti 14,14 százalékkal, tegnapelőtti adatok szerint. A második helyen Bahrein áll, 3,57 százalékkal, szintén a január 3-ikai állapot szerint. Az Egyesült Királyság 1,39 százalékon állt december 27-én. Az Egyesült Államok 1,28 százaléknál tartott január 2-án. Szlovénia december 28-ig 0,29, Románia tegnapelőttig 0,07, Németország pedig 0,32, míg Magyarország tegnapra 0,12 százalékig jutott el.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.