2016. március 1., kedd

A PEDAGÓGUSOK HARCA NEM BÉRHARC - BÁR AZ IS LEHETNE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: B.F.
2016.03.01.


Az elmúlt hetekben a közoktatásban zajló (egyelőre még csendes) tanár-diák lázadás sok mindenről szól: a központosítás (KLIK) rendszert megbénító rugalmatlanságától kezdve, a tanítás szabadságának hiányán keresztül, a diákokat megnyomorító óraszámokig sorolják a tiltakozó tanárok, diákok és szülők a problémákat. A legkevésbé a bérekről szól ez a küzdelem, pedig az adatok fényében szólhatna akár arról is. Hogy mást ne mondjunk, az OECD-országok közül 7 év alatt hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a tanárok bére.

Sok mindenről szól tehát a pedagógusok erős társadalmi támogatottsággal rendelkező „lázadása”. Amiről viszont nem szól, az a tanári-tanítói bérek kérdése. Annak ellenére sem szól erről, hogy a Fidesz, Orbán Viktorral az élen, mindent elkövetett annak érdekében, hogy úgy tűnjön, „ezek” már megint több pénzt akarnak.

A kormány pechjére a tiltakozók által megfogalmazott követelések csupán a segítő és a technikai személyi állomány számára kérik a bérek rendezését, a tanárok maguk számára nem követelnek magasabb fizetést. Vajon ez azt jelenti, hogy a második Orbán-kormány által 2013-ban bevezetett életpályamodell és az ezzel járó béremelés rendbe tette volna az ágazati béreket? Távolról sem!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.