FACEBOOKSzerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ2025.05.23.
A Tisza legnagyobb ereje a mítoszteremtő képessége. Legutóbb a Momentum olimpiai népszavazása volt ilyen, amiből ki is nőtt egy párt, de sajnos a pártból nem nőtt ki aztán semmi.
Nem lett belőle álom. Nem lett belőle társadalmi mozgalom.
Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy lehetett volna ez másként: egyszerűen nem jött el az ideje.
Az átlag magyar ember nem demokrata. Hogyan is lehetne, ha a nagyapja még zsellér volt, aki "kis lábaskában hozta át kegyelmeséktől a vacsorát", akit a Szózat ma is röghöz kötött parasztként kezel és aki nyelvébe zárva nem tud a nagyvilágról, csak ha valaki lefordítja neki.
Ez nem sértegetés, ez nem lenézés, ez társadalmi adottság.
Egyik nap Lajos bácsi kiment a határba kaszálni és fültövön vágta a csendőr, ha nem jól használta a tekintetes, a méltóságos, a nagyságos, meg a kegyelmes urat,
rá pár évvel meg azt mondták neki, menjen szavazni és döntse el, mi legyen Magyarország helye a világban, alkosson véleményt a globális folyamatokról, mondja meg, mitől lesz több a GDP és mik a meglátásai a jegybank monetáris politikájáról.
Majd jöttek az oroszok és visszahozták azt, amit olyan jól ismert: fogd be a pofád, és tedd, amit mondunk.
Közben meg az ellenállót és az értelmiségit ellehetetlenítették, Auschwitzba vitték, száműzték, az Andrássy úton verték szét a gerincét vagy diplomás talicskássá tették.
Szóval amíg nem fájt eléggé az egységsugarú magyarnak, és legfőképp: a pénztárcájának, addig befogta a száját, és úri huncutságnak ítélte meg a politikát.
Szavazott ki zsák krumpliért, ki adókedvezményért, ki egy méltatlanul megszerzett iskolaigazgatói székért és nem törődött azzal, hogy cserébe szétlopják a közöst - mert zsigereiben nem is értette, hogy mi az.
Jöhetett a Momentum meg MZP, elvekért nem szállt harcba, hiszen a maslowi szükségletpiramison nem tartott, nem tart ma sem ott, hogy megengedhesse magának az elvek luxusát.
Most viszont megérett az idő gyümölcse: elkezdte a zsebében érezni a bajt. Az uszítás is átkerült a megfoghatatlanról (migránsok, akikkel sohasem találkozott, színesen vonuló LMBTQ-emberek, akikből hivatalosan egy sincs a faluban, Brüsszel és Soros) a kézzelfoghatóra, a szomszédjára.
És bejött Orbán önbeteljesítő jóslata: valóban sikerült "veszekedős félázsiai népet" csinálni a magyarokból.
Csak ez k**va fárasztó.
2017-ben még nem fájt eléggé. 2022-ben már jobban, de sikerült a háztáji ellenzék hitványságával elvenni a reményt.
Ma viszont már üres a kassza, az EU nem támogatja Orbán hatalomépítését, a Fidesz piócái pedig szárazra szívták az ereket.
Mindenki érzi, hogy itt valami vége és valami kezdete jött el. Változás lesz: vagy Fehérorosz-típusú, vagy európai. Nem ringathatja magát tovább az értelmiség a "hibrid rezsim" rókafogta mismásolásába.
Ahogyan korábban is írtam, az átlag magyar szavazó szerelmet keres, és Magyar Péter erre tökéletesen alkalmas: szeret zászlót lengetni, nem mond megosztó dolgokat, nem áll ki melegekért, migránsokért, nagyon hasonlít Orbánra, akit pár éve még példaképnek nevezett...
Hogy is mondják ezt... egy kis hazai.
Viszont jókor van jó helyen: vele, miatta, körülötte, általa vagy ellenére, de szikra tudott lenni, ami elindított egy önszerveződő folyamatot.
A gyűlöletkeltésbe belefáradt milliók nem akarnak már több Menczer Tamást látni. A háborúba kifárad a lélek és Magyarország vagy húsz éve él polgárháborúban.
A magyarok tényleg békére vágynak, csak otthon, nem a határok túloldalán.
Szóval elkezdődött az önszerveződés, ami még nem volt. Dühből, dacból, összeszorított fogakkal, és itt a pillanat jelentősége: elkezdtek használható emberek a mozgalom mögé állni.
Sőt, inkább úgy mondanám: a használható emberek a Tiszához mentek.
A hölgy, aki elment Lázár János nyilvános találkozójára és a kellemetlenül szemforgató, fájdalmasan ostoba fideszes közönségben valódi kérdéseket tett fel - na ő egy valaki.
Egy hétköznapi hős.
A megafon savköpő trolljai, köztörvényes bunkói nem használhatóak semmire. Pont ezért kapaszkodnak annyira, mert tudják, hogy még a balettbe se mehetnek vissza ugrálni, ha kifogják alóluk a szelet.
Orbán rendszere pedig itt tart: már a pöcegödör legalján kell keresniük.
Eközben a magyarság életereje a Tiszában gyűlik. Magyar Péter pedig semmi mást nem csinál, mint sétál és hagyja.
Orbán és a csőcseléke elvégzi a munka oroszlánrészét a számára, tereli hozzá a tömegeket, ő pedig nem udvarol, elég ha hagyja, hogy belé szeressenek.
Aki pedig ennél többre vágyik, az igazán használható emberek, használják a platformot, amit ők maguk építenek.
Na ez a része lesz az érdekes. A nagy és igazi kérdés: mennyire lesz erős ez a platform, mennyire lesz ellenálló és mennyire sikerül megmérgezni.
Nem kétséges, hogy az orosz titkosszolgálat már dolgozik a beépülésen, Orbánék ott fogják ütni, ahol érik, de mind tudjuk: ez most vagy sikerül, vagy Pottyondy Edinával még egymillió ember vonul önkéntes száműzetésbe.
A használhatók.
Az idő megérett. A változás ideje eljött. Ez most egy újabb '89. A tét, hogy lesz-e még Magyarország Európa, vagy végleg Keleten ragad.
Valójaban ez nem Magyar Péteren fog múlni, hanem a "használhatókon", és nem utolsó sorban a nemzetközi titkosszolgálatokon.
Európa újra ébred. Magyarország vagy felkel vagy örökre kómában marad.
Sajnos az is lehet, hogy ez nem szavazáson dől el, hanem az utca porában. Túl sok mindkét oldalon a vesztenivaló.
De ez most rendszerváltó pillanat, és jó lenne a rendszerváltást vér nélkül, a jó irányba, viszont valóban megcsinálni.