2016. november 4., péntek

NYÍLT LEVÉL HELYETT

MAGYAR NARANCS
- ELSŐ VÁLTOZAT BLOG
Szerző: Kálmán C. György
2016.11.04.


Akadémikusok és akadémiai doktorok levelet intéztek az MTA elnökéhez a magyar viszonyok ügyében - a válasz senkit nem lephetett meg. Kellett ez?

Ez nem volt valami jó ötlet.

Pontosabban: semmi ötlet nem volt benne. Maga az ötlettelenség. Bejáratott, unalmas, várható eredménnyel, érdektelen, felejthető.

Az történt, mint nyilván sokan tudják, hogy az MTA tiszteleti (külső, külföldi) tagjai közül néhányan lemondtak tagságukról, tiltakozásként amiatt, ami Magyarországon folyik. Nyilván nem az Akadémiával van bajuk, hanem így akarják kifejezésre juttatni nemtetszésüket amiatt, amit mindközönségesen ma már orbánizmusnak nevezhetünk. Ahogyan normális ember az észak-koreai csigatenyésztők vagy ácsok szövetségébe sem lép be, még ha a csigatenyésztéssel vagy az ács szakmával szemben nincs is semmi kifogásuk.

Ezzel párhuzamosan (az időrend érdektelen) 28 akadémikus és akadémiai doktor levelet intézett Lovász Lászlóhoz, az Akadémia elnökéhez, amelyben azt kérték, foglaljon állást (ő? vagy az Akadémia? mindegy) a feltorlódott súlyos társadalmi ügyekben. Pontosabban: “az MTA vezetése mielőbb tárgyalja meg ezen kérdéseket és kötelezze el magát a mellett, hogy a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményez.” Ehhez később egy petíció aláírásával is lehetett csatlakozni. (Én is aláírtam.)

Mit vártak?

Azt aligha várhatták, hogy az Elnök azonnal közleményt bocsát ki; vagy hogy sebtiben közgyűlést hív össze, hogy megvitassa a problémát; vagy hogy ad hoc bizottságot küld ki a témák megtárgyalására. Ilyet az Akadémia felső vezetése soha nem szokott tenni, még saját égető gondjait is lassan, gyakran nagy titokban és bonyodalmasan (gyakran nem túl hatékonyan) intézi, és a legritkább esetben iparkodik más ügyekben kiállni. Vagyis teljesen várható volt, hogy az elnök minderre úgy reagál, hogy “tanulmányozza a levélben foglaltakat, figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy az akadémia nem politikai szervezet”. Ami azt jelenti: majd, egyszer, talán – de ne politizáljunk...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.