KÉRDEZD A SÍRÁSÓT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.03.23.

Március 19-én 88 évesen hunyt el Jimmy Breslin, az egyik leghíresebb New York-i újságíró. A róla szóló visszaemlékezéseket és a régebbi írásait olvasva mérhetetlen nosztalgiát érzek az újságírás iránt, amelyet immár tizennégy éve, hogy elhagytam. Mentségemre szolgál az, hogy én több ezer kilométerre vagyok attól, amiről írok, és az emberektől, akik olvassák. Látszólag, persze, én is újságot írok, de ez igazából nem az.

Vannak, akik ott élnek, látszólag újságírók, lapok alkalmazásában állnak, de nem újságírók ők sem, pedig lehetnének azok. Engem az újságírók legfontosabb képessége, az alacsony ingerküszöb, felháborodási képesség olyan mértékben hatalmába kerített, hogy a hazámtól is messze vetett. Jó érzés volt olvasni most Jimmy Breslin, a Pulitzer-díjas ikon ars poetica-ját: “A düh az egyetlen minőség, ami megtartott engem, és azokat, akik valaha újságírást tanultak, és kolumnákat írtak újságoknak.” Talán mégsem vagyok teljesen hülye.

Breslin nem a cinizmust nevezte az újságírók erényének, erre azért szeretném felhívni a figyelmet, mielőtt bárki tévedésbe esnék, hanem az őszinte dühöt. Ez nem azt jelenti, hogy minden írásnak dühösnek kell lennie, hanem azt, hogy fel kell tudni háborodni, és csak ez a felháborodási képesség tesz alkalmassá arra, hogy az ember valaminek a mélyére ásson vagy a mélyére lásson.

Ez vitte Breslint az élet sűrűjébe, a korrupt zsaruk, a gyerekeket szexuálisan bántalmazó papok, a meggyilkolt prostik világába. Breslin nem a hírügynökségi hírekből, nem is a többi újságból, hanem az életből írta a cikkeket. Nem a szerkesztőségben ült. Emberi történetek sorsok, tragédiák mutatták meg a nagy összefüggéseket. John Lennon halálát is úgy írta meg, ahogy senkinek nem jutott volna eszébe: annak a rendőrnek a szemszögéből, aki a haldokló Lennont kórházba vitte. Az élet kemény volt Breslinhez is, alkoholista apa, beteg gyermeke, aki meg is halt. Ettől volt együttérző, jó szíve.

Breslinnek van egy nagyon híres riportja, amelyet halála alkalmából sok lap közölt. Az írás a sírásóról szól, aki John F. Kennedy sírját ásta a temetése napján. A sírásó nagy gonddal, szívének minden szeretetével és együttérzésével ásta a sírt. “Szép talaj”, mondta a főnöke, és a sírásó megőrzött, félretett belőle, hogy abban majd szépen nő a fű. A sírásó szerette volna megnézni a temetést, de nem engedték oda. “Nekem így is megtiszteltetés”, mondta...

ITT OLVASHATÓ