2017. szeptember 18., hétfő

URI-MURI JÁTÉK KASTÉLYOKKAL FIDESZ-MÓDRA

NÉPSZAVA ONLINE 
Szerző: Vas András
2017.09.18.


Kormányközeli körökben népszerűvé vált a kastélyvásárlás, és ezzel egy időben rugalmassá tették a felújítások elszámolhatóságának határait.

Azt sem tudjuk, miért kerültünk be, ahogy arról sem beszél senki, miért raktak ki minket – tárja szét a kezét Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere, amikor a falubeli Somssich-kastély sorsáról kérdezzük. A XVIII. század közepén épített impozáns épületegyüttes, amely a XIX. századtól a honi lótenyésztés egyik bölcsőjének számított 2014 végén került be az akkor meghirdetett Nemzeti Kastélyprogramba, hogy aztán a tavalyi év végén egy kormányhatározattal el is távolítsák onnan.

Nagyon rosszul jártunk – teszi hozzá a polgármester –, hiszen a program előtt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz (MNV) tartoztunk, s velük, ha lassan is, de folyamatosan haladt a felújítás. Kétszázmillió forintból új tetőt kapott a kastély, s megújult az egykori cselédház is, rendbe tettük a tizenhat hektáros parkot, ahol ezer méteres lovaspálya is található, továbbá megújult a magtár. A következő lépés az egyik istálló renoválása lett volna, s ha az kész, be tudtunk volna kapcsolódni a lovas turizmusba, ami komoly kitörési lehetőség lett volna a falunak.

Azzal azonban, hogy bekerültek a kastélyprogramba, az MNV-től átkerültek a Forster Központhoz, majd annak megszűnése után az év elejétől a Budavári Ingatlanfejlesztőhöz. Utóbbi jelenleg a fenntartó, a falu az üzemeltető. A kapcsolat korrekt, csak éppen a falu vezetésének fogalma sincs arról, most épp mi a szándék a kastéllyal, nagyjából a park gondozásában kimerül a közös munka.

Arról viszont nem beszélnek, mi lesz a sorsunk, lehet, nem is tudják. Csak annyit mondtak, amikor érdeklődtünk, miért kerültünk ki a programból: sajnáljuk, így szólt a kormányhatározat – magyarázza Fentős Zoltán.

A Nemzeti Kastélyprogramot 2014-ben hirdette meg a kormány: 33,8 milliárd forint uniós és 9,9 milliárdos költségvetési forrásból 35 hazai komplexum felújítását jelentették be. Cél volt, hogy a rekonstrukciók után különféle programom révén a kastélyokat önfenntartóvá tegyék. Az elképzelések alapján az egyes projektekre maximum 1,5 milliárdot – világörökségi helyszínek esetén 3 milliárdot – lehetett fordítani. A határozat szerint a kormány elrendelte, hogy az érintett műemlék-együttesek 2015. március 1-ig kerüljenek át az MNV-től a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kezelésébe, amely az állami támogatás mellett a program előkészítésére 679 millió forintot kapott – a programra emellett uniós pénzeket is fel akartak használni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.