2018. október 28., vasárnap

A LAKÁSTAKARÉK-PÉNZTÁRAKRÓL, AVAGY HOGYAN ADJUNK EL MÉG TÖBB LAKOSSÁGI ÁLLAMPAPÍRT?

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2018.10.27.


A lakástakarék-pénztár (LTP) sokak szerint és sokak számára nem volt rossz dolog. A cél, vagyis az, hogy állami támogatással ösztönözzék a jövőbeni lakásvásárlást vagy -felújítást megalapozó hosszú távú megtakarításokat, széles körben népszerű és elfogadott volt.

Én, épp ellenkezőleg, nem értek egyet ezzel a célkitűzéssel. Szerintem ugyanis ideje lenne szakítani a magántulajdonban lévő lakás ideáljával, és az államnak nem a magánvásárlást kellene ilyen-olyan eszközökkel ösztönöznie, hanem el kellene végre kezdenie bérlakásokat építeni és építtetni.

Ebből kiindulva még akár örülhetnék is a lakástakarék támogatás felszámolásának. De nem örülök. Nem örülök, mert továbbra sincsenek állami bérlakás építési programok, és ebben a helyzetben sokak számára ez a forma volt az egyetlen, amely esélyt adott a lakáshoz jutásra. Igaz ez akkor is, ha a konstrukció szakmailag több sebből vérzett.

Nem értek egyet ugyanakkor Jámbor Andrással sem, aki éppen az LTP-k beszántását hozza fel a demokratikus működés végének példájaként (vita nélküli villámbeterjesztés-szavazás-kihirdetés), sem Zsiday Viktorral, aki a pénzügyi rendszer stabilitását félti. A gyorsaság és a vita hiánya a dolog természetéből fakad. Bármely kormányzat, még a világ legdemokratikusabb kormányzata is, ha egyszer döntést hozott egy ilyen jellegű ügyben, akkor azt hasonló gyorsasággal kell, hogy végrehajtsa, különben nincs értelme az egésznek [1]. Van elég példánk arra, hogy nem olyan rendszerben élünk, amely tiszteletben tartaná az emberi jogokat, az eltérő nézeteket és a demokratikus értékeket, de az LTP-ügy nem erre példa.

A lakástakarék-pénztárak története arra példa, hogy egy kormány hogyan változtat korábban vitt gazdaságpolitikáján, ha céljai azt megkövetelik. Az eddig született elemzések, amelyek az okokat próbálták feltárni, azaz értelmet próbáltak adni a történteknek, nagyjából két dologra összpontosítottak. Voltak, akik az LTP-k kiszárítását a CSOK és a mutyiszagú lakáslottó erősítése összefüggésében értelmezték.

Részben igazuk van, hiszen a kormány be is jelentette a CSOK felhasználás bővítését, illetve a CSOK erősítése egybevág az Orbán-éra hangsúlyos népességnövelő (megtartó) demográfiai programjával. Valóban van ilyen üzenet is: az kap állami támogatást, hogy lakáshoz jusson, aki sok gyereket vállal. Más értelmezés szerint a megnövekedett költségvetési hiány miatt zárta el a kormány a lakástakarékokba öntött közpénz-csapot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.