2020. január 19., vasárnap

CSAK HA MÁR VÉR FOLYIK – ERŐSZAK A NÉGY FAL KÖZÖTT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerzők: F. SZABÓ KATA, KUSLITS SZONJA
2020.01.19. 


Alig telt el néhány nap az évből, máris többen estek áldozatául a kapcsolati erőszaknak, amely Magyarországon több mint 200 ezer nőt érinthet. A gyerekek hasonlóan sérülékeny és kiszolgáltatott célpontjai a családon belüli erőszaknak, kettejük halála most az Igazságügyi Minisztériumot is cselekvésre sarkallta. Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról viszont még mindig szó sincs, pedig a szakértők szerint ez jelenthetne igazi előrelépést a probléma kezelésében. Közben a civilek mindenféle állami segítség nélkül küzdenek.

Mélykúton egy férfi több késszúrással meggyilkolta a barátnőjét, majd magukra gyújtotta a házat, de őt a tűzoltók megmentették. Mint utóbb kiderült, a nő néhány órával korábban bement a jánoshalmi rendőrőrsre segítséget kérni. Azt mondta, a férfi többször megfenyegette, ezért szeretné, ha elhagyná a házát. Mivel fizikai bántalmazás addig nem történt, nem tett feljelentést a zaklatás miatt, csak azt szerette volna elérni, hogy a férfi elköltözzön. Nem sokkal később már halott volt. Karácsony előtt egy a börtönből frissen szabadult férfi, aki azért ült, mert korábban baltával támadt a volt feleségére, megölte saját fiát és nevelt lányát, majd magával is végzett – ez az eset váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Január negyedik napján egy férfi besétált a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, hogy bejelentse, megölte élettársát. 

Ez csak néhány kiragadott példa az elmúlt egy hónap esetei közül. 2019-es adatokkal még nem tudtak szolgálni, de 2018-ban 23 olyan emberölést és 837 olyan testi sértést regisztrált a rendőrség, ahol a tettes az áldozat barátja, élettársa, házastársa volt – tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Huszonhárom olyan végzetes tragédia történt, ami akár megelőzhető lett volna. „Most is legalább 220 ezer nőt bántalmaznak Magyarországon fizikailag, és akkor még nem beszéltünk azokról, akiket érzelmileg terrorizálnak” – teszi hozzá Spronz Júlia jogász, a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetője. Tapasztalatai szerint a legtöbb áldozat, ha kér, sem kap megfelelő támogatást, és a tetteseket sem vonják felelősségre. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és a PATENT decemberben rendezett, 25 éves jubileumi szakmai konferenciáján az Országos Kriminológiai Intézet munkatársától elhangzott: a hatóságok gyakran garázdaságként vagy könnyű testi sértésként kezelnek olyan ügyeket, amelyek a jóval szigorúbb büntetéssel járó kapcsolati erőszak kategóriájába tartoznak. A kapcsolati erőszak 2015 és 2018 közötti bejelentéseinek vizsgálatából kiderült: csupán 651 eset került hivatalos útra, pedig a becslések szerint a valós szám évi kétszázezernél is több lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.