Szerző: ÉS
2020.02.21.
Perecz László: Filozófusidentitások
Somló Bódog és gróf Révay József
I N T E R J Ú
Beszélgetés Szilágyi Júliával
K R I T I K A
(Eszik Alajos kiállítása a Vigadó Galériában március 22-ig látható.)
Mindenki, aki egy-egy korszak fertőjét és mocskát, nevetségességét és fennköltségét egyetlen tableau-ban ábrázolni tudja. Jelen esetben Eszik Alajos az összes szereplőt magányos alakként, ugró, táncoló, elbukó, kuporgó és harcoló individuumként hozza elénk (alig található a száznál is több alkotás között néhány többalakos kompozíció). Eszik számára az értelmezési tartomány része az attribútum, azaz a tartozék, labda, bot, balta vagy épp képzelt lény (Leviathan, hal, nyúl, mackó), aki mellékszereplőként erősíti az idézetjellegű kompozíciót...
Csengery Kristóf: Cherchez la femme
(Quatuor Arod: The Mathilde Album. Erato)
A Quatuor Arod játéka intenzív, a kvartett hangzása dús, sűrű, ugyanakkor az előadásmód mindig törekszik a szólamszövet átvilágítására. Beszédes a dallamformálás, van lendülete, sodra a gesztusoknak, hangsúlyokkal gazdagon berendezettek a dallamok, élénk a tagolás, a muzsikálás érzelmileg telített. A Schöberg-műben éneklő fiatal francia–dán szoprán, Elsa Dreisig teljes hitellel azonosul a titokzatosság és emelkedettség légkörét árasztó tételek kifejezésmódjával és hangulatvilágával...
Báron György: Isten nőnemű
(Isten létezik, és Petrunijának hívják. Macedón–belga–francia–horvát–szlovén film. Rendező: Teona Strugar Mitevska.)
Női a téma is, asszonysorsok a férfiak világában, ám feminista alkotásként kezelni szükségtelenül-igazságtalanul beszűkítené e szép filmről folytatott beszédet. Elvégre ideológiának, propagandának és politikának benne árnyéka sincs. Ezzel szemben sűrű élet bomlik ki a vásznon, történetek, sorsok, emberi arcok, magukkal ragadóan, hitelesen. Olykor érzelmesen is, elvégre lehetetlen nem együtt éreznünk Petrunjiával, aki mindenkitől azt hallja, hogy semmit nem ér, s lassanként kiderül, hogy többet ér mindenkinél...
Molnár Zsófia: Testközel
(Lady Chatterley szeretője, Trafó, február 10.; Mit tennél, ha ma meghalnék?, B32, február 14.)
Ördög Tamás rendező az elmúlt egy-kétszáz év irodalmi termésében mintha kifejezetten keresné az olyan műveket, amelyek a maguk korában (és az adaptációknak köszönhetően akár később is) felhördülést keltettek, netán botrányt kavartak. És előszeretettel mutat rá arra, hogy ma már nem egészen az a botrány alapköve, amit annak idején a háborgók annak tartottak, sőt, bizonyos fokig – sulykolás nélkül – igazságot szolgáltat a megalázottaknak és megszomorítottaknak...
Fáy Miklós: Adagietto és vidéke
(A Fesztiválzenekar hangversenye a Müpában, február 15.)
Azt akarom csak mondani, hogy nagyon helyes és fontos, hogy a Fesztiválzenekar újra és újra műsorára tűzze az 5. szimfóniát, hogy emlékezzünk, honnét indultunk, hol a cél és hol tartunk. Mivel nyolc év telt el az utolsó előadás óta, itt volt az ideje egy új kísérletnek. Egy megnyugtató kísérletnek. Mert tényleg óriási a fejlődés csak Adagietto-kérdésben is, bár ez a szimfónia legtakarékosabb tétele, csak vonósok és hárfa játszik, nincs az a szimfonikus téboly, káosz és rend, amely egy nagy Mahler-tételre jellemző, azt akkor nem is vállalhatta volna magára az induló Fesztiválzenekar...
Grecsó Krisztián: Millió kicsi Chaplin
(Kr Film Channel, TikTok videók, Youtube)
A kamaszok is egy sokarcú, széttört világban keresik a helyüket, és nem állítom, hogy csak így beszélnek magukról, de így is. És aki érteni szeretné a vágyaikat, ismerni a világot, ahogy ők ismerik, az jól teszi, ha félreteszi az előítéleteit, és megnéz néhány TikTok-videó válogatást..
Rákai Zsuzsanna: Élőzene
(Ránki Fülöp, Érdi Tamás, Concerto Budapest, Heinz Holliger – Zeneakadémia, február 16.)
A koncertet átható energia és transzparencia azonban elsősorban mégis a karmester, a legendás oboista, komponista és dirigens Heinz Holliger érdeme volt. Figyelme minden apró motívumnak pontosan kijelölt irányt és érzékenyen megrajzolt dallamívet kölcsönzött, egyetlen gesztusértékű hangsúlyt sem hagyott elsikkadni, a zenekari hangzásnak pedig erőteljes, tiszta színárnyalatokat és szinte térben érzékelhető, sugárzó rétegzettséget biztosított...
Csehy Zoltán: Odüsszeuszi kalandtúra
Ritoók Zsigmond: Homéros Magyarországon. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 328 oldal, 3500 Ft
Odüsszeuszi kalandtúrára vállalkozik az, aki a hatástörténetét akarja feldolgozni: a történeti emlékhagyás kiszámíthatatlanságának Szküllája rémítget és Kharübdisze örvénylik, kavarog körülötte. Nem úszhatja meg az ideológiai, filológiai hajótörést sem, le kell szállnia a régi korok alvilágába, a repertóriumok, kézirat- és levéltárak, szövegelfekvők terében kell társalgásra bírni a holt anyagot, el kell időznie egy-egy művészi teljesítmény Kirké-mámorában, fel kell ismertetnie magát mai környezetével, és el kell foglalnia az őt megillető, régi-új helyet. Ritoók, akit csak lehet, megpróbál komolyan venni, ha tudott görögül, ha nem: minden neszre figyel, ébersége egyszerre a szakfilológusé és az empatikus érdeklődőé. Így nyeri el például intellektuális súlyát Herder felesége, aki frappánsan különböztette meg Herder és Wolf elgondolásait: „Wolf a szöveg kritikusa, férjem az epopeia belső értelmét taglalja”. Felfigyel arra is, hogy Kölcsey az egyetlen a korban, aki arra panaszkodik, hogy nincs jó Homérosz-szövegkiadása. Ritoók Kölcseyben felfedezi a korai kulturális antropológust, aki a homéroszi eposz keletkezéstörténetét a „Tahiti szelíd ege alatt” felcsendülő énekekkel és az Új-Zélandi „kannibál” csatadalokkal rokonítja...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Rácz Péter: Ex libris
Karig Sára: A szerencse lánya
Heltai Jenő: Négy fal között
Rajk László: A tér tágassága
Georg Szirtes: Előhívás
Fűzfa Balázs: Holnap?
Benyovszky Krisztián: Megközelítési szempontok a populáris irodalom és kultúra tanulmányozásához. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra, 2019, 184 oldal, ár nélkül
Benyovszky Krisztián hallatlan érzékenységgel elemzi utóbbi hősök jellegzetességeit. Pontosan tudja, hogy mi a lényege mindenféle lektűrnek – a krimitől a fantasyig. Nézőpontja leíró jellegű – tankönyv-műfajából adódóan –, nem az okokat keresi, hanem a jelenségek lényegét igyekszik megragadni, a típusok, műfajok jellemző vonásait írja le. Ilyenek – sok más mellett – a sematikus komponálás jellegzetességei, a struktúrák önismétlő jellege, az állandó „sorozatosodás”, az örök jelenben élés. Tulajdonképpen még azt is mondhatjuk, hogy – legalábbis irodalommal közelebbről foglalkozó olvasó számára – szórakoztató olvasmány ez a könyv, mely némi humort és iróniát sem nélkülöz annak ellenére sem, hogy elsődleges igénye a tudományos tárgyilagosság. Jómagam egy-egy félmondat mögött ott érzem az évődő hangsúlyt, az elegáns kikacsintást, amikor Benyovszky Krisztián nem rejtheti véka alá irodalomtudósi mivoltát. De akkor sem remeg a hangja, nem válik a popularitással szemben lekezelővé...
Szarka Judit: „Életvágyhalál”
Mesterházy Balázs: Random. Versek. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 104 oldal, 2990 Ft
Megdöbbentő autenticitással vonultatja fel a könyv a romantikus személyesség toposzait (Szememben a nappal, Szép, kicsi világ; Tavonülő; Csönded szélén; Az én szívem), de mégis, talán a tárgyias megszólalás intenzitása a legletaglózóbb (Narancs-maracuja; A romlás virágai), az orvosi precizitású biológiai tényanyag pedig megrázó enumerációvá válik (Thézeusz hajója, életvagyhalál; ). Archaikus borzadály és jajpanasz , azaz az emberi lény halálba tartottságának tragikuma, valamint az interneten szörfözés fölényes nevetése kerülnek együttállásba a random lapjain, hogy a befogadó egyfajta szürrealisztikus-groteszk minőségek hullámverésén lebeghessen...
Weiss János: Túl a memoáron
Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni. Tények és tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 292 oldal, 4499 Ft
A kötetben szerepel portré festőről, kritikusról, kiadóról, művészettörténészről, egyetemi oktatóról, de a legtöbbjük mégis csak íróról vagy költőről szól. Közülük egyesek közelebb, mások távolabb álltak a szerzőtől; ezért is van különös súlya a „barát” szó szigorú és takarékos használatának. A portrék ugyanakkor sohasem sablonosak: az arcképek hitelességét néha a szeretetteljes ábrázolás, néha a kegyetlen őszinteség adja. Egyszer személyesebbek, máskor rövid mű-elemzéseket is tartalmaznak. Nagyon érdekes lenne ebből a szempontból összevetni a Tandori- és a Petri-portrét. „Tandori a Weöres – Pilinszky – Nemes Nagy Ágnes – Juhász – Nagy László-korszak utáni nemzedék legnagyobb költője volt.” És nem Petri? – kérdezhetnénk. Petri egyik, a szerzőnek címzett dedikációja így szól: „Radnóti Sándornak, aki ráébresztett arra, hogy milyen nagy költő vagyok.” (197.) Nem, ebben a kötetben nem, a Petriről szóló írás ugyanis annyira személyes hangvételű, hogy költőként való értékelése föl sem merül...
Gábor György: A múlt jövendőmondói
Komoróczy Géza: Történelem a próféták kezében. A Bibliáról. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 481 oldal, 4990 Ft
Komoróczy Géza a próféták munkamódszerét komolyan veszi: számára sincs a temporális világnak szánt értelmes üzenet – származzék az akár az Örökkévalótól, akár a prófétától, akinek, tudvalevő, az Örökkévaló adta a szájába a szót, akár a „visszafelé tekintő prófétától” (Friedrich Schlegel), vagyis magától a történésztől –, ha azt nem alapozza meg a múlt feltárulkozásának alapos igénye és szükséglete. Hiszen JHVH is, midőn bemutatkozik a népnek, nem a kozmikus mindenség teremtőjeként, a csillagos égbolt és a világító égitestek megalkotójaként hivatkozik saját magára (jóllehet mindezek az ő művei), hanem egy történelmi eseménnyel azonosítja önmagát: azzal, amikor kivezette a népet az egyiptomi szolgaság házából, s megadta nekik a szabadság csodás ajándékát. Vagy ugyanígy, az a deklaráció, amely az első zsengék bemutatásakor hangzott el a Szentélyben, s amely „hordozhatóvá tömörített történelemként” (Yerushalmi) mondja el és értelmezi a zsidó őstörténetet a „kóborló arámi” atyától az egyiptomi lemenetelen és „jövevény-státuszon” át a szolgaság házából való kihozatalig és a tejjel-mézzel folyó országba való bejutásig. Mózes búcsúénekében is ezt a „megszentelt történelmet” eleveníti meg, s a próféták is a múltból vett példákkal törekednek igazolni és legitimálni önmagukat. S a történelem megtapasztalásának szükségessége és személyessége az egymást feltételező kommunikatív és kulturális emlékezet közvetítésével őrződik meg a „beszéld majd el a fiadnak és a fiad fiának” parancsolata, vagy a Széder este dramatikus eleme révén, ahol minden egyes személynek úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga is ott lett volna az egyiptomi kivonuláskor: nem más ez, mint a személyessé tett történelem katartikus élménye...
Csunderlik Péter: Dohányfelhős kakukkvár
Bozóki András: Gördülő rendszerváltás. Az értelmiség politikai szerepe Magyarországon. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 532 oldal, 4990 Ft
Bozóki maga is aktív szereplője volt a rendszerváltásnak – 1993-ban lépett ki a Fideszből –, de ebben az elméletileg igencsak megalapozott, szigorúan tudományos monográfiában nem érhető tetten a személyes érintettség, a mű híján van a ki- és beszólásoknak. Ellentétben a Magyar Panoptikum című 1996-os kötetébe összegyűjtött – főleg a korai Magyar Narancsban megjelent – cikkeivel, amelyekben Bozóki az Antall- és a korai Horn-korszak szereplőit ütötte (elsősorban persze az amerikai nyakkendős, népfőiskolás MDF-eseket, illetve a világról semmit se gondoló szocialista technokratákat), a két kötet tehát jól kiegészíti egymást. Persze a panoptikum-jelleget a Gördülő rendszerváltás se nélkülözi, hosszan lehetne sorolni az olyan neveket, amelyek ma már annyira távolinak tűnnek, mint a Jurassic Park-matricaalbum dinói...
Bazsányi Sándor: Jelek, hegek, ábrák
Kántor Péter: Jég-öröm. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 64 oldal, 3999 Ft
Kántor Péter ugyanis nem versengő természetű költő. (Ha már valamilyen költő, akkor „folyami költő”, olyan, aki a Duna mellett lakik, verseket ír, és időnként képek nyomán.) Most sem kíván vetélkedni a képpel, csupán megy a saját költői feje után. Pontosabban szeme után. Valamit meglát a festett (egy ízben fényképezett) képen, ami költői képekre és gondolatokra indítja őt. Aminek eredménye lesz a vers. Egy vers. Majd több vers. Először a kötet nyitó darabja, A paradicsomkertecske (a tizenötödik századi felsőrajnai mester képéről), majd azután a kötetbe nem beválogatott Uccello-versen át egészen a legutóbbi években keletkezett Lucian Freud-képekhez írott művekig (amelyek közül kettő szerepel ebben a kötetben).
Benyovszky Krisztián hallatlan érzékenységgel elemzi utóbbi hősök jellegzetességeit. Pontosan tudja, hogy mi a lényege mindenféle lektűrnek – a krimitől a fantasyig. Nézőpontja leíró jellegű – tankönyv-műfajából adódóan –, nem az okokat keresi, hanem a jelenségek lényegét igyekszik megragadni, a típusok, műfajok jellemző vonásait írja le. Ilyenek – sok más mellett – a sematikus komponálás jellegzetességei, a struktúrák önismétlő jellege, az állandó „sorozatosodás”, az örök jelenben élés. Tulajdonképpen még azt is mondhatjuk, hogy – legalábbis irodalommal közelebbről foglalkozó olvasó számára – szórakoztató olvasmány ez a könyv, mely némi humort és iróniát sem nélkülöz annak ellenére sem, hogy elsődleges igénye a tudományos tárgyilagosság. Jómagam egy-egy félmondat mögött ott érzem az évődő hangsúlyt, az elegáns kikacsintást, amikor Benyovszky Krisztián nem rejtheti véka alá irodalomtudósi mivoltát. De akkor sem remeg a hangja, nem válik a popularitással szemben lekezelővé...
Szarka Judit: „Életvágyhalál”
Mesterházy Balázs: Random. Versek. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 104 oldal, 2990 Ft
Megdöbbentő autenticitással vonultatja fel a könyv a romantikus személyesség toposzait (Szememben a nappal, Szép, kicsi világ; Tavonülő; Csönded szélén; Az én szívem), de mégis, talán a tárgyias megszólalás intenzitása a legletaglózóbb (Narancs-maracuja; A romlás virágai), az orvosi precizitású biológiai tényanyag pedig megrázó enumerációvá válik (Thézeusz hajója, életvagyhalál; ). Archaikus borzadály és jajpanasz , azaz az emberi lény halálba tartottságának tragikuma, valamint az interneten szörfözés fölényes nevetése kerülnek együttállásba a random lapjain, hogy a befogadó egyfajta szürrealisztikus-groteszk minőségek hullámverésén lebeghessen...
Weiss János: Túl a memoáron
Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni. Tények és tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 292 oldal, 4499 Ft
A kötetben szerepel portré festőről, kritikusról, kiadóról, művészettörténészről, egyetemi oktatóról, de a legtöbbjük mégis csak íróról vagy költőről szól. Közülük egyesek közelebb, mások távolabb álltak a szerzőtől; ezért is van különös súlya a „barát” szó szigorú és takarékos használatának. A portrék ugyanakkor sohasem sablonosak: az arcképek hitelességét néha a szeretetteljes ábrázolás, néha a kegyetlen őszinteség adja. Egyszer személyesebbek, máskor rövid mű-elemzéseket is tartalmaznak. Nagyon érdekes lenne ebből a szempontból összevetni a Tandori- és a Petri-portrét. „Tandori a Weöres – Pilinszky – Nemes Nagy Ágnes – Juhász – Nagy László-korszak utáni nemzedék legnagyobb költője volt.” És nem Petri? – kérdezhetnénk. Petri egyik, a szerzőnek címzett dedikációja így szól: „Radnóti Sándornak, aki ráébresztett arra, hogy milyen nagy költő vagyok.” (197.) Nem, ebben a kötetben nem, a Petriről szóló írás ugyanis annyira személyes hangvételű, hogy költőként való értékelése föl sem merül...
Gábor György: A múlt jövendőmondói
Komoróczy Géza: Történelem a próféták kezében. A Bibliáról. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 481 oldal, 4990 Ft
Komoróczy Géza a próféták munkamódszerét komolyan veszi: számára sincs a temporális világnak szánt értelmes üzenet – származzék az akár az Örökkévalótól, akár a prófétától, akinek, tudvalevő, az Örökkévaló adta a szájába a szót, akár a „visszafelé tekintő prófétától” (Friedrich Schlegel), vagyis magától a történésztől –, ha azt nem alapozza meg a múlt feltárulkozásának alapos igénye és szükséglete. Hiszen JHVH is, midőn bemutatkozik a népnek, nem a kozmikus mindenség teremtőjeként, a csillagos égbolt és a világító égitestek megalkotójaként hivatkozik saját magára (jóllehet mindezek az ő művei), hanem egy történelmi eseménnyel azonosítja önmagát: azzal, amikor kivezette a népet az egyiptomi szolgaság házából, s megadta nekik a szabadság csodás ajándékát. Vagy ugyanígy, az a deklaráció, amely az első zsengék bemutatásakor hangzott el a Szentélyben, s amely „hordozhatóvá tömörített történelemként” (Yerushalmi) mondja el és értelmezi a zsidó őstörténetet a „kóborló arámi” atyától az egyiptomi lemenetelen és „jövevény-státuszon” át a szolgaság házából való kihozatalig és a tejjel-mézzel folyó országba való bejutásig. Mózes búcsúénekében is ezt a „megszentelt történelmet” eleveníti meg, s a próféták is a múltból vett példákkal törekednek igazolni és legitimálni önmagukat. S a történelem megtapasztalásának szükségessége és személyessége az egymást feltételező kommunikatív és kulturális emlékezet közvetítésével őrződik meg a „beszéld majd el a fiadnak és a fiad fiának” parancsolata, vagy a Széder este dramatikus eleme révén, ahol minden egyes személynek úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga is ott lett volna az egyiptomi kivonuláskor: nem más ez, mint a személyessé tett történelem katartikus élménye...
Csunderlik Péter: Dohányfelhős kakukkvár
Bozóki András: Gördülő rendszerváltás. Az értelmiség politikai szerepe Magyarországon. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 532 oldal, 4990 Ft
Bozóki maga is aktív szereplője volt a rendszerváltásnak – 1993-ban lépett ki a Fideszből –, de ebben az elméletileg igencsak megalapozott, szigorúan tudományos monográfiában nem érhető tetten a személyes érintettség, a mű híján van a ki- és beszólásoknak. Ellentétben a Magyar Panoptikum című 1996-os kötetébe összegyűjtött – főleg a korai Magyar Narancsban megjelent – cikkeivel, amelyekben Bozóki az Antall- és a korai Horn-korszak szereplőit ütötte (elsősorban persze az amerikai nyakkendős, népfőiskolás MDF-eseket, illetve a világról semmit se gondoló szocialista technokratákat), a két kötet tehát jól kiegészíti egymást. Persze a panoptikum-jelleget a Gördülő rendszerváltás se nélkülözi, hosszan lehetne sorolni az olyan neveket, amelyek ma már annyira távolinak tűnnek, mint a Jurassic Park-matricaalbum dinói...
Bazsányi Sándor: Jelek, hegek, ábrák
Kántor Péter: Jég-öröm. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 64 oldal, 3999 Ft
Kántor Péter ugyanis nem versengő természetű költő. (Ha már valamilyen költő, akkor „folyami költő”, olyan, aki a Duna mellett lakik, verseket ír, és időnként képek nyomán.) Most sem kíván vetélkedni a képpel, csupán megy a saját költői feje után. Pontosabban szeme után. Valamit meglát a festett (egy ízben fényképezett) képen, ami költői képekre és gondolatokra indítja őt. Aminek eredménye lesz a vers. Egy vers. Majd több vers. Először a kötet nyitó darabja, A paradicsomkertecske (a tizenötödik századi felsőrajnai mester képéről), majd azután a kötetbe nem beválogatott Uccello-versen át egészen a legutóbbi években keletkezett Lucian Freud-képekhez írott művekig (amelyek közül kettő szerepel ebben a kötetben).
I R O D A L O M
Szív Ernő: Árvaság
A fikció nem is olyan képletes viszonyaira még majd visszatérek. Fikció nélkül tényleg bajos. Sehogyan sem olyan a világ, amilyennek akarjuk, ima, vágy, törekvés, egyre megy. Hogy apám halála után nem dobom ki nyomban az egész, kifejezetten impozáns mennyiségű krónikás hóbelevancot, érdekes dolog. Tényleg. Mit őriz, mit akar megérteni az érintett, én, amikor újra és újra fölnyúl, levesz egy füzetet és lapozgatni kezd. Olvas, silabizál, lebeg előtte a Wein János park. Mintha szar dagadna a tüdőben. Van valami visszatartási kedv, erő, kétségtelenül. Hogyan is van ez, gondolja, próbáljuk már megérteni, próbáljunk ehhez az egészhez közelebb jutni. Empátia, bazmeg. Minden hónapban egyszer beleolvasni a részeg, árva gyűlöletbe. Empátia.
Neki is volt listája, megtaláltam az egyik naplóban.
Ő így foglalta össze, Ellenségeim.
Tíz név, sorszámozva.
Első, Szív Ernő.
Második, azt hiszem, a féltestvérem, a lánya.
A harmadik a gyerekem anyja, akkori feleségem, G.
Anyám csak a negyedik helyig jutott.
Aztán a rokonok, barátok jöttek, akik pénzt kértek tőle.
Ellenségeim, az egész világ...
Tamás Zsuzsa: Tövismozaik
Mindez, a dolgok titokzatos és csak utólag látható logikája szerint, egy irányba mutatott: elhatároztam, hogy rendbe hozom azt a polcot, lecsiszolom, bepácolom, hogy a különböző fáknak mégis egyforma színe legyen, tehát vettem hozzá diófapácot, és a mosókonyhából bevittem három száraz és ép fatáblát, mert úgy gondoltam, ha azokat felszögelem a polc hátuljára, kimerevítik, és akkor stabil lesz. A fatáblákról azonnal kiderült, hogy a könyvespolcra túl kicsik, de nem volt kedvem visszavinni őket a mosókonyhába. A polcot pedig egy ideig még nem csiszoltam le, mert smirglivel túl nagy munka lett volna, viszont a Boros Gyuri a másodikról megígérte, hogy kölcsönadja a csiszológépét, arra vártam. De a pác már megvolt, és egyik este elkezdtem a tüskéket szemöldökcsipesszel belemártogatni. Közben továbbra is kijártam hátra, a kertbe, és cigizés közben már folyton a tüskéket vizslattam. Közeledett a húsvét. Gondoltam, nekem már nincs miből böjtölnöm, bár azt a kis édességet, amit a pirítósok mellé engedélyeztem, tulajdonképpen még megvonhattam volna magamtól, de nem tettem: egyszerűen nem akartam elájulni, összecsuklani, mint egy rosszul barkácsolt polc, a vércukorszintemet és a kedélyállapotomat fenn kellett tartanom a több napra beosztott sportszeletekkel vagy vacak kis kekszekkel...
Csabai László: Förtelmes népség
Bevonuláskor ezzel biztatták a tisztek az újoncokat: „Örülhettek, most már az állam gondoskodik rólatok, az ad ruhát, zsoldot. Meg ennivalót. Nem a család éléskamráját fogjátok apasztani! Lesz szalonna, kenyér bőven, a fületeken is az fog kifolyni!” – ilyeneket mondtak a tiszt urak. Nem minden honvédnak tetszett ez. Pósa Pista azt dörmögte Kruták Bandinak:
– Ezzel akarják kiszúrni a szemünket? Kenyérért, szalonnáért nem érdemes bevonulni. És mit érnek a golyók meg az aknák ellen? Inkább gyorsan töltő géppisztolyokat, pontos légvédelmi ágyúkat meg vastag páncélzatú tankokat hozzanak, hogy ne tudják a ruszkik megpörkölni a seggünket...
Tóth Gábor Ákos: Nyaraló az isten háta mögött
Viszont azzal is tisztában voltunk, hogy ez nem mehet az idők végezetéig. Igen, legbelül éreztük, hogy valamiképp felkészültebbnek kellene lennünk, mint mondjuk a Titanic menedzsmentjének – mondanom sem kell, nem sokra mentünk ezzel az érzéssel. Így aztán azt sem vettük észre, amikor a Parkinson, Alzheimer és Társa elnevezésű cég nekilátott csónakjavító műhelyünk bontásának. Ismerőseink oxigénmaszkos, állítólagosan életmentő gépekkel körített látványa mindig megrázott, s ilyenkor napokig rágódtunk azon, hogy mit is lehetne cselekedni a „kvázi” megelőzés érdekében. Próbáltunk erről a – még élő – barátainkkal is beszélgetni, ám olyan dührohammal és ingerülten reagáltak, hogy jobbnak láttuk gyorsan másra terelni a szót. Ha előkerült mégis a jó halál gondolata, felnőtt emberhez méltatlan baromságokat hordtunk össze – volt, aki az inzulintúladagolás mellett kardoskodott, és akadt olyan is, aki szerint fel kellene bérelni valakit, aki a metró elé lök, amikor nem számítunk rá.
Arról megoszlottak a vélemények, hogy ilyesmit tenni kiszúrás‑e a szeretteinkkel...
Balássy Fanni: Filodendron
Faggyal érkezett a november, a talaj nyirkos-hideg, kora reggel dér ül a föld repedéseiben. Féltem őt, nem tudom, hogyan bírja, mert akármeddig elvan étel és víz nélkül, de a hideget nem állja. Mindennél jobban gyűlöl fázni. Azóta, hogy egy télen megfagytak a lábujjai, mert mezítláb kellett iskolába járnia, rejtegette a lábfejét, iszonyodott látványától. Nyaranta is vastag zokniba bújtatta, nehogy bárki megláthassa, hogyan rágta meg és köpte ki húsát a hideg. Mielőtt lábamra adta a cipőt, mindig tüzetesen megvizsgálta a lábfejem, és megállapította, hogy pontos mása az övének. Ugyanúgy íveltek a körmök, ugyanúgy görbültek az ujjpercek, ugyanolyan párnácskás volt a talpunk. Akárhányszor felvonatozott hozzánk, hozott vastag fonalzoknit, amit ő kötött nekem. Virtuózként bánt a kötőtűvel, a legtöbb ruhadarabját maga készítette, többek között azt a méregzöld kardigánt is, amit olyan sokszor viselt. Lehet, most is az van rajta, csak színe egybemosódik a levelek árnyalatával...
Orcsik Roland: Diagnózis
Orcsik Roland: Védjegy
Izsó Zita: Űrséta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.