Szerző: ARTYUH VOLOGYIMIR
2020.08.19.
A múlt heti belarusz tiltakozások fókusza nyilvánvalóan kitágult, az eleinte a választásokra koncentráló tüntetések mára a városi középosztály és a dolgozók növekvő ellenállási mozgalmává alakultak át.
Az Open Democracy oldalon megjelent cikkemben nemrég megpróbáltam magyarázatot adni arra, hogy az uralkodó elitből származó ellenzéki jelöltek és a „kreatív osztály” eddig nem látott mennyiségű támogatóra leltek, ami az országban évtizedekig nem tapasztalt tüntetésekhez vezetett. Amellett érveltem, hogy a belarusz társadalomban a 2009-es gazdasági válság óta fortyogó tiltakozó hangulat jutott forráspontra, amely alulról szerveződő populista tüntetések formájában már 2017-ben is megnyilvánult, akkor Lukasenka lealacsonyító retorikáját kifogásolták.
A mostani tüntetések előtt a legfőbb kihívó, Szvetlána Tyihanovszkaja a rendszer tekintélyelvűségét támadó, populista szólamai egy vállalkozókból, fiatal szakemberekből és dolgozókból összeálló, osztályokon átívelő szövetség számára bizonyultak vonzónak.
A Lukasenka rendszere elleni tiltakozási hullámot folyamatosan követjük a Mércén, cikkeinket itt olvashatod.
Ebben a cikkben a korábban felvetett kérdésekre reflektálok: milyen szerepet játszanak vezetők és tömegek a jelenleg folyó tüntetéseken, milyen formában szerveződnek a tiltakozások, és hogyan reagál a belarusz állam?
Reflexióim a cenzúra, a folyton zavart internet és a propaganda által szőtt ködön átszűrődő információmorzsák hatnapos maratoni emésztésének és a Belaruszban tartózkodó elvtársakkal folytatott beszélgetéseimnek eredménye. Ezen túl támaszkodom a 2015 és 2017 közt szociálantropológusként folytatott terepmunkára, amelyet belarusz dolgozók és szakszervezeti aktivisták közt töltöttem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.