Szerző: ÉS
2020.11.20.
Az Ady-címekről
I N T E R J Ú
Fóti Tamás: A csendes árja paragrafus
Beszélgetés Oliver Rathkolbbal, az Universität Wien jelenkori történelemmel foglalkozó történészprofesszorával
Beszélgetés Oliver Rathkolbbal, az Universität Wien jelenkori történelemmel foglalkozó történészprofesszorával
K R I T I K A
Valeria Luiselli: Elveszett gyerekek archívuma. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 518 oldal, 4999 Ft
Az Elveszett gyerekek archívuma egyidejűleg több tematikus vagy műfaji vasat tart a tűzben, és ezeket a különféle típusokat tovább osztják a bennük megszólaló hangok, beszédek, nyelvi regiszterek. Benne van egy párkapcsolati válságot végigmesélő regény, amelynek lélektani vonatkozásai különösképpen felerősödnek attól, hogy a dologban tökéletesen hallgatag férj mellett egy-egy rövid megjegyzést közbeiktató feleség narrátori szerepét a szöveg fele táján a fiú veszi át. Ott van a szöveget végig átjáró és a regény struktúráját generáló metafora, az összegyűjtés, a dokumentálás, a megőrzés, a megörökítés motívuma, a már megtörtént és az e pillanatban történő különös szimbiózisa, ugyancsak a cselekményt alakító elem. Benne van a regény leglátványosabbnak nevezett rétege, a 2010-es évek közepének legégetőbb kérdése, a menekülés, a migráció, a befogadás, a kiközösítés, az asszimiláció, a gyűlöletkeltés, az új élet halvány ígérete; az Elveszett gyerekek archívuma a menekültregénynek a közelmúlt legjobbjaihoz hasonlítható, bátor, valamiképpen tökéletesen illúziótlan megvalósítása...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Visy Beatrix: Ex libris
Kabai Csaba: Árnyékboksz
Kemenes Henriette: Odú
Ozsváth Zsuzsa: Előző részek
Székely Örs: ostinat
Szendi Nóra: „Nem öregszem, hanem élek”
Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam. Libri Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 3499 Ft
A szöveg olyan általánosan elfogadott (megnyugtatóan ismerős) közhelyekhez és részigazságához tér vissza újra és újra, mint hogy hiába az orvosok és kezelések, a felépüléshez elsősorban mi kellünk, így egyenrecept sincs, és hogy a testi betegségek mindig lelki eredetűek is (ami ilyen leegyszerűsítő formában alátámaszthatatlan és félrevezető). A hozzáadott érték elsősorban inkább az, ami személyes, ami segíthet a sorstársaknak az azonosulásban, a magány és félelem enyhítésében, legyen szó arról, hogy milyen érzés a kemoterápia, vagy a nőiséget érintő, szégyenkezéssel, elhallgatással járó problémákról, például a méh eltávolítása utáni korai klimaxról, a megváltozott szexualitásról vagy az inkontinenciáról...
Jeszenszky Géza. Auschwitz után pogromok?
Pelle János: Vérvád, hisztéria, népítélet. „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban. Milton Friedman University Press, Budapest, 2020, 223 oldal, 3490 Ft
Nagy érdeme Pelle munkájának a tömeglélektani elemzés is, annak kimutatása, hogy a háborút követő atrocitásokat, a nyomort, az inflációt és az éhezést hogyan sikerült a népirtást túlélő zsidók nyakába varrni, főként az Alföldön, építve az agrárszocialista hagyományokra is. Fontosnak érzem azt a megállapítást is, hogy a vészkorszakot túlélő magyar zsidók egy részének alijázásához vagy Budapestre költözéséhez mennyire hozzájárult a föltámadt antiszemitizmus, és hogy mindez mennyire hátrányosan érintette a magyar vidék gazdasági életét...
Kardos András: Az ész és az őrület
Angyalosi Gergely: Az állandó és a változó. Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 2020, 327 oldal, 3490 Ft
Angyalosi mostani tanulmánykötete nagyszerű lenyomata a szerző sokágú tehetségének. Ez nem közhely akarna lenni, hanem annak a ritka plurális erénynek a leszögezése, mely szerint Angyalosi Gergely egyszerre rendelkezik kivételes minőségérzékkel, a művészeti érték iránti fogékonysággal, és ugyanakkor az elmélet, az esztétika, sőt a filozófia iránti nagyfokú érzékenységgel. Ez persze, mondhatná a nyájas olvasó, pont ugyanolyan binaritás, mint amit az előbb a kötetet meghatározó „formaelvként” interpretáltam. Igen, van összefüggés: ugyanis a művészet és a filozófia iránti együttes fogékonyság és tehetség nyilvánul meg Angyalosi elemzések előtti előfeltevéseiben is, ugyanis abban, hogy egyszerre teszi az elemzés tárgyává a műalkotás értékvilágát, és a benne felsejlő filozofémát...
Schein Gábor: Nagy levegő
Az ÉS könyve novemberben – Nádas Péter: Arbor mundi. Válogatott esszék, II. kötet, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 484 oldal, 4499 Ft
Nádas egy fontos megszorítást tesz, amely egyaránt érvényes lehet a regényre és az esszére: „A magam tudása nem abban rejlik, hogy érteném a dolgok, a jelenségek és események jelentőségét akár csak a saját életemben is, hanem éppen mások sorsából és végzetéből kell megértenem, amit önmagamat illetően sem tudok.” Ha az esszé ebben az értelemben a szabad és nyilvános gondolkodás műve, az esszégyűjtemény, amit most a kezünkben tartunk, egy gondolkodás regénye. Nádas két kötetes esszéválogatásának második kötete, az Arbor mundi irodalomról, fényképészetről, festészetről és színházról szóló esszéket gyűjt össze, alapos figyelemmel a művészetek pszichológiai, történelmi, szociológiai, politikai összefüggéseire. Nádas tehát ebben a kötetében a magyar esszéirodalom hagyományos tárgykörében mozog. A legkorábbi írás 1977-ből származik, a legkésőbbi 2018-ban keletkezett. Az összeállítás nem az időrendet követi. Az egymásmellettiségek, a közelségek és a távolságok inkább olyan kapcsolatokat, ellentmondásokat és íveket tárnak fel, amelyek Nádas gondolkodásának hosszú távú törvényszerűségeiről, a bejárt utak mineműségéről vallanak...
Csengery Kristóf: Nem jellemző
(Beethoven: Songs and Folksongs. Warner Classics)
Ian Bostridge kivételes, nagy formátumú művész. Az előadóművészek ritka típusát képviseli: kifinomult értelmiségi, Dietrich Fischer-Dieskau, Peter Schreier, Hermann Prey vagy épp Peter Pears szellemi rokona és hagyományainak folytatója, akinek produkcióiban meghatározó a lélektani elemzés, elsőrendű fontosságú a szöveg, különlegesen aprólékos a megmunkálás, érzékeny a részletezés. Minden hang, minden hangsúly, minden színárnyalat, minden leheletnyi lassítás vagy gyorsítás fontossággal bír és üzenetet közvetít...
Sinkó István: Vírus és alkímia
(Wolf Eszter kiállítása a Tér Galériában december 22-ig látogatható.)
Wagner István: „Stázi” kincsvadászat
(NDR – Kulturjournal, november 2-től látható a hatperces riportfilm a csatorna honlapján.)
Stőhr Lóránt: Az alkotó embersége
(Verzió Filmfesztivál. Magyar versenyprogram)
Talán kevesen tudják, hogy 2019-ben ismét bő egy évre leállt a magyar dokumentumfilm-gyártás állami finanszírozása, ami a korábbi évek felemás döntései mellett bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az idei Verzión nem volt átütő erejű versenydarab. A kortárs trendek követői helyett a klasszikus formájú, az interjú és a megfigyelés módszerével dolgozó dokumentumfilmek emelkedtek ki az ez évi mezőnyből a műfaj hagyományos erényeit képviselve – a kiszolgáltatottak melletti csendes kiállást, az emberi lét drámáinak tapintatos, érzékeny megfigyelését...
Herczog Noémi: Pedofilpornó
(Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, adaptálta és rendezte: Tasnádi István; Orlai Produkció – Füge; Jurányi)
A gyerekek ellen elkövetett, családon belüli szexuális erőszak mindenkit érdekel mindaddig, amíg nem a mi családunk az érintett. Az alkotók a probléma társadalmi szinten elhallgatott vetületét kívánták felszínre hozni. Ha újságban olvasunk gyerekek szexuális bántalmazásáról, szívesen szörnyülködünk a témán, de nem találjuk a szavakat, ha közvetlen környezetünkben esik meg valakivel. És elnémulunk, ha velünk történik...
Fáy Miklós: A semmi éve
(Wagner at Wahnfried – Deutsche Grammophon, 2020)
A Wagner at Wahnfried lemez olyan, mint valami becsületgól egy tíz góllal elveszített meccsen. Nem oszt és nem szoroz, de jelzi, hogy élnek itt még emberek, akik hangszert vesznek a kezükbe, élnek mások, akik ezt meg is hallják. Állítólag sokan sírtak a megindultságtól, amikor a Siegfried-idill szólt a távolból, és el is hiszem, szép a hangzás, beleremeg a szív. Pontosan az ember nem tudja, mennyi ebben a karmesteri befolyás, tizenhárom ember éppenséggel megindulhat önmagától is, nem kell feltétlenül egy pálcás ember az orruk elé, de majdnem mindegy is...
Károlyi Csaba: Szaloncukoraffér
(Édes anyanyelvünk, Kossuth rádió, minden hétköznap 15:25–15:30, 20:30–20:35)
Téma van bőven: a régimódi nevek kiejtése, szólásaink, közmondásaink eredete, a germanizmusok jelensége vagy a bulvármédia hatása a nyelvhasználatra. Nem hallottam viszont arról, hogy a propagandamédia milyen hatással van a nyelvhasználatra...
Siba Antal: Magyar katarzis
(Columbo, Jocky TV)
Nálunk pontosan ezért a Columbo olyan mese, mint a Hüvelyk Matyi. És az is marad. Fölemel, igazságot ad, átmenetileg megtölti a néző szívét melegséggel, a nyomozó megtekinthető kutyájával meg szivarjával együtt a belvárosban, aztán vége. Ez is katarzis.
Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam. Libri Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 3499 Ft
A szöveg olyan általánosan elfogadott (megnyugtatóan ismerős) közhelyekhez és részigazságához tér vissza újra és újra, mint hogy hiába az orvosok és kezelések, a felépüléshez elsősorban mi kellünk, így egyenrecept sincs, és hogy a testi betegségek mindig lelki eredetűek is (ami ilyen leegyszerűsítő formában alátámaszthatatlan és félrevezető). A hozzáadott érték elsősorban inkább az, ami személyes, ami segíthet a sorstársaknak az azonosulásban, a magány és félelem enyhítésében, legyen szó arról, hogy milyen érzés a kemoterápia, vagy a nőiséget érintő, szégyenkezéssel, elhallgatással járó problémákról, például a méh eltávolítása utáni korai klimaxról, a megváltozott szexualitásról vagy az inkontinenciáról...
Jeszenszky Géza. Auschwitz után pogromok?
Pelle János: Vérvád, hisztéria, népítélet. „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban. Milton Friedman University Press, Budapest, 2020, 223 oldal, 3490 Ft
Nagy érdeme Pelle munkájának a tömeglélektani elemzés is, annak kimutatása, hogy a háborút követő atrocitásokat, a nyomort, az inflációt és az éhezést hogyan sikerült a népirtást túlélő zsidók nyakába varrni, főként az Alföldön, építve az agrárszocialista hagyományokra is. Fontosnak érzem azt a megállapítást is, hogy a vészkorszakot túlélő magyar zsidók egy részének alijázásához vagy Budapestre költözéséhez mennyire hozzájárult a föltámadt antiszemitizmus, és hogy mindez mennyire hátrányosan érintette a magyar vidék gazdasági életét...
Kardos András: Az ész és az őrület
Angyalosi Gergely: Az állandó és a változó. Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 2020, 327 oldal, 3490 Ft
Angyalosi mostani tanulmánykötete nagyszerű lenyomata a szerző sokágú tehetségének. Ez nem közhely akarna lenni, hanem annak a ritka plurális erénynek a leszögezése, mely szerint Angyalosi Gergely egyszerre rendelkezik kivételes minőségérzékkel, a művészeti érték iránti fogékonysággal, és ugyanakkor az elmélet, az esztétika, sőt a filozófia iránti nagyfokú érzékenységgel. Ez persze, mondhatná a nyájas olvasó, pont ugyanolyan binaritás, mint amit az előbb a kötetet meghatározó „formaelvként” interpretáltam. Igen, van összefüggés: ugyanis a művészet és a filozófia iránti együttes fogékonyság és tehetség nyilvánul meg Angyalosi elemzések előtti előfeltevéseiben is, ugyanis abban, hogy egyszerre teszi az elemzés tárgyává a műalkotás értékvilágát, és a benne felsejlő filozofémát...
Schein Gábor: Nagy levegő
Az ÉS könyve novemberben – Nádas Péter: Arbor mundi. Válogatott esszék, II. kötet, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 484 oldal, 4499 Ft
Nádas egy fontos megszorítást tesz, amely egyaránt érvényes lehet a regényre és az esszére: „A magam tudása nem abban rejlik, hogy érteném a dolgok, a jelenségek és események jelentőségét akár csak a saját életemben is, hanem éppen mások sorsából és végzetéből kell megértenem, amit önmagamat illetően sem tudok.” Ha az esszé ebben az értelemben a szabad és nyilvános gondolkodás műve, az esszégyűjtemény, amit most a kezünkben tartunk, egy gondolkodás regénye. Nádas két kötetes esszéválogatásának második kötete, az Arbor mundi irodalomról, fényképészetről, festészetről és színházról szóló esszéket gyűjt össze, alapos figyelemmel a művészetek pszichológiai, történelmi, szociológiai, politikai összefüggéseire. Nádas tehát ebben a kötetében a magyar esszéirodalom hagyományos tárgykörében mozog. A legkorábbi írás 1977-ből származik, a legkésőbbi 2018-ban keletkezett. Az összeállítás nem az időrendet követi. Az egymásmellettiségek, a közelségek és a távolságok inkább olyan kapcsolatokat, ellentmondásokat és íveket tárnak fel, amelyek Nádas gondolkodásának hosszú távú törvényszerűségeiről, a bejárt utak mineműségéről vallanak...
Csengery Kristóf: Nem jellemző
(Beethoven: Songs and Folksongs. Warner Classics)
Ian Bostridge kivételes, nagy formátumú művész. Az előadóművészek ritka típusát képviseli: kifinomult értelmiségi, Dietrich Fischer-Dieskau, Peter Schreier, Hermann Prey vagy épp Peter Pears szellemi rokona és hagyományainak folytatója, akinek produkcióiban meghatározó a lélektani elemzés, elsőrendű fontosságú a szöveg, különlegesen aprólékos a megmunkálás, érzékeny a részletezés. Minden hang, minden hangsúly, minden színárnyalat, minden leheletnyi lassítás vagy gyorsítás fontossággal bír és üzenetet közvetít...
Sinkó István: Vírus és alkímia
(Wolf Eszter kiállítása a Tér Galériában december 22-ig látogatható.)
Wagner István: „Stázi” kincsvadászat
(NDR – Kulturjournal, november 2-től látható a hatperces riportfilm a csatorna honlapján.)
Stőhr Lóránt: Az alkotó embersége
(Verzió Filmfesztivál. Magyar versenyprogram)
Talán kevesen tudják, hogy 2019-ben ismét bő egy évre leállt a magyar dokumentumfilm-gyártás állami finanszírozása, ami a korábbi évek felemás döntései mellett bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az idei Verzión nem volt átütő erejű versenydarab. A kortárs trendek követői helyett a klasszikus formájú, az interjú és a megfigyelés módszerével dolgozó dokumentumfilmek emelkedtek ki az ez évi mezőnyből a műfaj hagyományos erényeit képviselve – a kiszolgáltatottak melletti csendes kiállást, az emberi lét drámáinak tapintatos, érzékeny megfigyelését...
Herczog Noémi: Pedofilpornó
(Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, adaptálta és rendezte: Tasnádi István; Orlai Produkció – Füge; Jurányi)
A gyerekek ellen elkövetett, családon belüli szexuális erőszak mindenkit érdekel mindaddig, amíg nem a mi családunk az érintett. Az alkotók a probléma társadalmi szinten elhallgatott vetületét kívánták felszínre hozni. Ha újságban olvasunk gyerekek szexuális bántalmazásáról, szívesen szörnyülködünk a témán, de nem találjuk a szavakat, ha közvetlen környezetünkben esik meg valakivel. És elnémulunk, ha velünk történik...
Fáy Miklós: A semmi éve
(Wagner at Wahnfried – Deutsche Grammophon, 2020)
A Wagner at Wahnfried lemez olyan, mint valami becsületgól egy tíz góllal elveszített meccsen. Nem oszt és nem szoroz, de jelzi, hogy élnek itt még emberek, akik hangszert vesznek a kezükbe, élnek mások, akik ezt meg is hallják. Állítólag sokan sírtak a megindultságtól, amikor a Siegfried-idill szólt a távolból, és el is hiszem, szép a hangzás, beleremeg a szív. Pontosan az ember nem tudja, mennyi ebben a karmesteri befolyás, tizenhárom ember éppenséggel megindulhat önmagától is, nem kell feltétlenül egy pálcás ember az orruk elé, de majdnem mindegy is...
Károlyi Csaba: Szaloncukoraffér
(Édes anyanyelvünk, Kossuth rádió, minden hétköznap 15:25–15:30, 20:30–20:35)
Téma van bőven: a régimódi nevek kiejtése, szólásaink, közmondásaink eredete, a germanizmusok jelensége vagy a bulvármédia hatása a nyelvhasználatra. Nem hallottam viszont arról, hogy a propagandamédia milyen hatással van a nyelvhasználatra...
Siba Antal: Magyar katarzis
(Columbo, Jocky TV)
Nálunk pontosan ezért a Columbo olyan mese, mint a Hüvelyk Matyi. És az is marad. Fölemel, igazságot ad, átmenetileg megtölti a néző szívét melegséggel, a nyomozó megtekinthető kutyájával meg szivarjával együtt a belvárosban, aztán vége. Ez is katarzis.
I R O D A L O M
Tompa Gábor: Hommage à Beckett
Tompa Gábor: Perpetuum mobile
Győri László: Akmé
Egressy Zoltán: Rendezett zsákutca
Grecsó Krisztián: Édes nevem, okos nevem
...a dédapám sírja mellett, a sírból kinövő kopasz akácfa csontujjait figyelve, a békéscsabai Kinizsi utcán támolygó, ázott önmagamra gondolva határoztam el – és ezek után úgy is éltem három napig –, hogy felveszem a dédapám nevét, és Őze András leszek, semmit sem tudtam Őze Andrásról, és még ez az elhatározás sem tett kíváncsivá, pedig szigorúan megszaggatta a sors a dédapámat, és ez azért jutott eszembe, mert annak, hogy abból a szemből egy másik ember néz vissza rám, mégiscsak hozzám van köze, és ha elhagyom az én áldott nevemet, ha ki merem mondani, hogy édes nevem, okos nevem, menj a tieid közé, és előbb-utóbb, a kötetek hatására, meg mert mindenki úgy szólít, valóságosan is megváltoztatom, vajon Őze Andrásként más napok gyötörtek volna meg?, milyen kunkurokkal nehezítettem volna a saját életem, lehet, mást vettem volna először feleségül, vagy elválok időben, és akkor persze, ezzel a kérdésorsóval azt a könnyen elszakadó mániát tekertem most föl, hogy az a megváltozott szem bennem nem Őze András szeme-e, hiszen aki azzal néz, láthatóan különbözik tőlem: precízebben csomagol egy napra, jobban viseli a sorban állást, érti a hét heveny hullámait, úgymint lottó, áldozás, új epizód, nem huncut a mosolya, ám élveteg, szemérmes és szomorú, és csak a személyi számunk közös...
Milbacher Róbert: Ölében a napot
Vakítóan fehér sírkövön üldögélt tehát az öregasszony, mint valami fekete és törékeny csontú madár, gyér cipruslombok takarásában remélve némi menedéket. A szeme nem látszott, sőt most, hogy jobban belegondol, olyan volt, mintha egyáltalán nem is lett volna szeme, ami nyilván lehetetlen, és valószínűleg mélyen az arcába húzott kendője okozhatta ezt az optikai illúziót. Talán az erősen tűző naptól, talán csak a kíváncsi tekintetektől óvta magát. Hiába akart azonban észrevétlen maradni, eggyé válni azzal a kicsi árnyékkal, amit a ritkás cipruságak adtak, nem lehetett nem meglátni. Éppenséggel ezzel a diszkrétnek szánt félrehúzódással – hiszen az érthető, hogy talán gőgből, talán tapintatból, de véletlenül sem szerette volna, ha bárki is a rokonsághoz tartozónak higgye –, hívta fel magára akaratlanul is a figyelmet.
A kezében láthatólag frissen szedett, „mintha még a reggeli harmat is megcsillant volna rajta”, gondosan válogatott és szalvétába csomagolt nárciszcsokor sárgállott. Mondhatni, egészen indokolatlan és szemérmetlenül tüntető vidámsággal feküdt a térdén, „mintha csak a nap egy darabkáját dédelgette volna az ölében”...
Tóth Vivien: Tor
Apám egy szombat reggel vigyorogva nyitott be a szobámba. Ásítva kérdeztem, hogy miért keltett fel ilyen korán, ma nincs iskola. Különleges nap ez a mai, dörzsölte a kezét, öltözz! Gyorsan magamra kaptam a ruháim meg a gumicsizmám. Apám türelmetlenül rángatott ki az udvarra. Már ott állt a szomszédból Józsi bácsi meg a fia, aki alig volt nálam idősebb. Előrehozzam? – kérdezte Józsi bácsi. Nem kell, majd a fiam, legyintett apám. Ide figyelj, gyerek, hozd már előre a malacodat, mutassuk meg Józsiéknak, mondta. Először nem értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás Kucu körül, aztán megörültem, hogy mások is kíváncsiak rá. Végre eldicsekedhetek vele valakinek. Kihajtottam az ólból, a nyakára kötelet kötöttem. Megbeszéltem Kucuval, hogy jól kell viselkednie, mert vendégek vannak nálunk. Megígértem neki, hogy utána gyorsan megetetem. Büszkén vittem előre. Ez az?
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda
A soroksári ablakából, ha tehette, a házukkal szemben álló szökőkutat nézte. Ha esett, és csak akkor, egy lány jelent meg biciklivel, a kerékpárt nekitámasztotta a tér közepén álló aprócska szökőkútnak, és eltűnt a szemközti házban. Gyönyörű lány volt, és lenyűgöző volt a biciklije is, Pisti hosszú percekig nézte a barna biciklit, ahogy ott ázott. Aztán megjelent a lány, előbújt az épület alacsony kapujából, behúzta a fejét, és kilépett az esőre. Csinos lány, kecses alkat, az ablakból nézve különösen szépnek tetszettek az ívek, ahogy a derekának formája folytatódik a nyakán, aztán elenged azon az okos kis fejen. Hát ez szép. Felült a biciklire, és elment. Ilyenkor, és csak ilyenkor, az eső rendre elállt, volt, hogy azon nyomban, de volt, hogy csak lassan, percekre rá, de alábbhagyott, majd szitálni kezdett, s végül teljesen elcsendesedett. Egyik alkalommal – minden a megszokott módon zajlott, az eső eleredt, a Pista az ablakból kinézett, a lány megérkezett, a Pista nem mozdult – a lány hosszú órák után sem jött ki a házból, az eső egész nap esett, kint ázott a bicikli, beesteledett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.