2022. február 2., szerda

KOMOLYAN IS LEHETNE VENNI A KÉPVISELŐI VAGYONNYILATKOZATOKAT

HÍRKLIKK
Szerző: RÉDEI OTTÓ
2022.02.02.


Tegnap nulla órától nyilvánosak az országgyűlési képviselők vagyonbevallásai. A Transparency International (TI) azonban már tegnap közzétett egy nyilatkozatot, amelyben erős kétségeit fejezte ki e bevallások gyakorlati hasznával kapcsolatban. A szervezet emlékeztetett például arra: a jelenleg súlyos korrupciós vádakkal illetett Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár korábbi vagyonnyilatkozataiból még csak következtetni sem lehetett arra, hogy valami nincs rendben az anyagi gyarapodása körül. De a kormány néhány tagjának luxusutazásai sem indokolhatók a jövedelmi helyzetük alapján. A korrupcióellenes civil szervezet magyarországi jogi igazgatójával, Ligeti Miklóssal, a képviselői vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos ellenérzéseikről beszélgettünk.


Önök szerint mi a baj a vagyonnyilatkozat intézményével?

Hadd kezdjem azzal, hogy gratulálok Rogán Antalnak, akinek újabb 400 milliót hozott tavaly a találmánya.

Némi malíciát érzek ebben. Mi a probléma a miniszter úr találmányával?

Olyan ez, mint amilyen a régi világban a kártyanyereség volt. Ha valaki nem tudott elszámolni a hirtelen gazdagodásával, akkor azt mondta: kártyán nyertem. Ez akkoriban elfogadott dolog volt, hiszen mindenki tudta, hogy az urak kártyáznak és bizony néha nagyon komoly tétekben játszanak. Ma már nehezen lenne hihető egy ilyen magyarázat, viszont a találmány az tökéletes erre. Még csak az sem kell, hogy bejelentsék a találmányi hivatalban. Annyit ér, amennyit a felhasználó fizet érte. De visszatérve a képviselői vagyonnyilatkozatokra, azokból csak egy dolog derül ki biztosan: az, hogy a bevallottnál nincs kevesebb vagyona a politikusnak. Úgy is mondhatnánk: ez egy anyagi minimum szintet jelöl. Azt azonban nem tudhatjuk meg, hogy valójában mekkora vagyonnal rendelkeznek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.