2023. július 22., szombat

SAJÁT ÖSSZEGZÉSE ALAPJÁN IS ÉDESKEVÉS, AMIT A KORMÁNY A NŐK ÉS GYERMEKEK MEGGYILKOLÁSA ELLEN TESZ

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2023.07.21.


Az Igazságügyi Minisztérium szerint a kormány családon belüli erőszak felszámolásáért tett lépései három pontban összegezhetők:

- 10 évvel ezelőtt bevezették a Büntető Törvénykönyvbe a párkapcsolati erőszak fogalmát,

- a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia egyik céljául tűzték ki „a család védelmi funkciójának növelését”,

- és létrehoztak úgynevezett krízisambulanciákat, melyek célja „a kapcsolati erőszak áldozatainak mielőbb segítséget nyújtsanak, megelőzve a krízishelyzetek kialakulását”

– derült ki a minisztérium válaszából, miután Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a kormány intézkedéseiről érdeklődött írásbeli kérdésében.

Májusban megölte terhes barátnőjét egy férfi Nyírkátán, július elején megölte – korábban távoltartást kérő – feleségét és gyermekét egy férfi Albertirsán, múlt hét szerdán elrabolta, halálosan megfenyegette és szexuális erőszakot követett el volt feleségén egy férfi, múlt hét pénteken pedig megölte barátnőjét egy férfi Angyalföldön.

Miközben éppen hetente újabb és újabb súlyos bántalmazási ügyekkel és nőgyilkosságokkal van tele a sajtó, felmerül a kérdés, mire elegendők a kormány intézkedései. Látszólag ugyanis pontosan ugyanott tartunk, mint amikor 3 évvel ezelőtt az apjuk által meggyilkolt két győri gyermek tragédiája kapcsán Varga Judit egykori igazságügyi miniszter drámai Facebook-videóban jelentette be: 2020. az áldozatsegítés éve lesz, és a kormány lépéseket tesz a nők és gyermekek védelmében.

„Egyetlen intézkedés sincsen, ami valós segítséget jelentene” a nők elleni erőszak megelőzésében vagy az áldozatok segítésében – jelentette ki Spronz Júlia ügyvéd, a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálatának vezetője lapunk megkeresésére a minisztérium válaszaira reagálva. A szakember emlékeztetett: a kapcsolati erőszak 2013-ban társadalmi nyomásra került be a Büntető Törvénykönyvbe (Btk.), „enyhe szemtelenség ezt saját intézkedésként promotálni.”

Ráadásul a kormány korántsem végzett alapos munkát, hiszen semmilyen képzés, jogalkalmazói felkészítés nem kapcsolódott a Btk. módosításához, ezért nagyon sok évig azt se tudták a rendőrök, ügyészek, hogy létezik ilyen tényállás.

Amellett, hogy ezt a nőjogi szervezet jogsegély-szolgálatára befutó esetek sokasága is alátámasztja, dr. Garai Renáta, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa is megerősítette 2019-es tanulmányában.

„A kutatás során egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a nyomozó hatóságok túlnyomó többsége a rendőri jelentés, a feljelentés, illetve a helyszínen felvett tanúvallomások ellenére nem a kapcsolati erőszak bűncselekményében, hanem más, tradicionálisan megszokott — tipikusan testi sértés, zaklatás, garázdaság — bűncselekmény miatt rendeli el a nyomozást akkor is, ha a sértettek egyértelműen régóta fennálló, többszöri bántalmazásról számolnak be. (…) Általánosságban elmondható, hogy a rendőrségek a kapcsolati erőszak bűncselekményét és az esetleges halmozatokat (tipikusan kiskorú veszélyeztetése, magánlaksértés, hamis tanúzásra felhívás, zaklatások) — kevés kivételtől eltekintve — egyáltalán nem ismerik fel még úgy/akkor sem, hogy annak tényállási elemeit maguk rögzítik a kezdő iratokon, összefoglaló jelentésekben, előterjesztésekben, egyéb iratokban.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.