2017. február 17., péntek

FÉKEK ÉS FÉKTELENEK

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Hanák András
2017.02.17.


(State of) Washington v. Trump. Alig két héttel beiktatását követően Donald Trump máris szembesült elnöki hatalmának korlátaival. A legerősebb fékkel szembetűnő módon éppen azon a területen találkozott, ahol elnöki hatalma szinte korlátlan. Ez a nemzetbiztonság és a bevándorlás. Ha összegezhetném, hogy az amerikai alkotmány és az ennek szellemében meghozott törvények mire jogosítják fel az elnököt ebben a két tárgykörben, akkor köznapi kifejezéssel élve azt tudnám mondani, hogy nagyon-nagyon sokra. Szinte mindenre. De neki mégis sikerült a „szinte minden” mezsgyéjén túlra, az „azért mégse” területre navigálnia magát, oda, ahol még léteznek tilalmak, korlátok. A határok nem mindig egyértelműek, de itt-ott mégis jól láthatók a figyelmeztető táblák: „Trespassers W” – szóval „Tilos az Á”.

Trump január 27-én írta alá a 13.769. számú elnöki rendeletet (nevezzük Rendeletnek, és a számozás ne tévesszen meg: nem 13.768-at produkált az elnök január 21-e és 27-e között), amely igen komoly címet kapott: A nemzet védelme külföldi terroristák Egyesült Államokba történő belépésével szemben. A Rendeletben az elnök két legyet kívánt ütni egy csapásra: egyrészt 90 napra felfüggesztette hét muzulmán ország minden vízummal (és amerikai tartózkodási engedéllyel) rendelkező polgárának belépését az Egyesült Államokba, másrészt csökkentette az Egyesült Államokba 2017-ben befogadható menekültek számát, és 120 napra felfüggesztette minden menekült belépését. A hét ország az alábbi: Irak, Irán, Jemen, Líbia, Szíria, Szomália és Szudán. E hét ország egyetlen állampolgára sem vett részt a 2001. szeptemberi terrortámadásban, amelyhez mérhető támadások elhárítását a Rendelet elsődleges céljaként fogalmazta meg. A Rendelettel szemben napokon belül több bíróság előtt is pert indítottak. Az egyik eljárás nem jelentéktelen előzetes kérdése már másodfokon is eldőlt; a (State of)Wa­shington v. Trump ügyben a San Franciscó-i székhelyű ítélőtábla helyben hagyta annak a Washington állambeli szövetségi bírónak a végzését, amely – az ügyben hozandó érdemi döntés meghozataláig – felfüggesztette a Rendelet végrehajtását. Tehát hogy jobban értsük, ez a több körben közutálatnak kitett és lebolsevikozott bíró, James Robart, ideiglenes intézkedésével az egész országra kiterjedően felfüggesztette az elnöki felfüggesztő Rendelet végrehajtását, és ezt a döntést fellebbezés során helybenhagyta a másodfokú ítélőtábla. Igen, a bíróságok a felfüggesztést (az átmeneti beutazási tilalmat) függesztették fel. Ilyen az, amikor a felfüggesztőt függesztik fel. Az ügy most már – Trump v. Washington néven – menthetetlenül a Legfelső Bíróság elé kerül, amely akár a cikk megjelenésének napján vagy már az előtt dönthet is. Mivel a kilenc bírából álló Legfelső Bíróságon még nincs betöltve a JusticeScalia halála miatt megüresedett hely, többen úgy vélik, hogy 4:4 lesz a szavazás eredménye, amely azt jelentené, hogy a bírói felfüggesztés marad érvényben és a Rendelet végrehajtásának tilalma mindaddig hatályban marad, amíg a bíróságok a kérelmek érdemi részét nem tárgyalják le jogerős módon. Ez azért időbe fog telni. Az elnök tekintélye mindképpen komoly csorbát szenved. (Nem hiába írta meg a szerző tavaly novemberben, hogy miként a pálmafák, úgy a Trump-tornyok sem érnek az égig.) De van egy alternatív vagy párhuzamos terv is. Ez a Rendelet módosítása vagy új rendelet elfogadása, amely jobban figyelembe veszi a már ismert, elhangzott alkotmányjogi kifogásokat. Ez a módszer valahonnan ismerős. Rohanjunk neki valaminek nagy hévvel, véssük törvénybe (rendeletbe) az elfogadhatatlant, és amikor kifogások hangzanak el, akkor önkorrekcióra hajlandó erényünk megnyilvánulásaként ünnepeltessük magunkat, hogy a nagyon ordenáré megoldásokon valamit igazítottunk. Mellesleg, szerény meglátásom szerint a Legfelső Bíróságon még a 4:4-es szavazati arány sem fog összejönni, Kennedy főbíró vélhetően ahhoz a négy bírához csatlakozik, akik a Rendelet több pontját is alkotmányellenesnek találják. Így aztán könnyen 5:3 lesz az eredmény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.