2017. május 23., kedd

DURVULÓ POLITIKAI KÖZÉLET - HOVÁ VEZET AZ ERŐSZAK?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár/prima.vera
2017,05.23.


Országunkban egyre többször hallani erőszakos kijelentésekről, tettekről a sajtóban. Az utóbbi időben felerősödött tüntetéshullám miatt pedig még inkább felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon át fognak-e csapni a felkorbácsolt indulatok előbb-utóbb erőszakba. A 2006-os helyzetképhez képes jelenleg azonban más a helyzet: míg akkor a tüntetésen résztvevők is erőszakosan léptek föl, addig most békés jelleg uralkodik a tüntetők részéről. Agresszió, erőszak és erre vonatkozó kijelentések azonban ettől függetlenül most is vannak.

Egy friss kutatás szerint, aki erőszakosan lép fel, nem az erkölcs hiánya miatt tesz így, hanem éppen ellenkezőleg, jellemzően az erkölcs nevében cselekszik. Az erőszakos cselekmények elkövetői leggyakrabban azt gondolták, hogy amit tesznek, az morálisan helyes. Hogy ezt kellett tenniük. Sőt, jellemzően úgy érzik, hogy ha nem tették volna meg, az lenne helytelen. Az alkalmazott erőszak célja leggyakrabban a közösségi, társadalmi kapcsolatok szabályozása, valamiféle helyesnek gondolt közösségi-társadalmi rend fenntartása.

Atrocitások az újságírók ellen


Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága februárban kimondta, hogy újságírókat nem lehet kitiltani a parlamentből, csak abban az esetben, ha a közbiztonságot vagy a képviselőket, esetleg maguknak a médiamunkásokat fenyegető veszélyhelyzet áll fenn, azonban ez nálunk továbbra is bevett gyakorlatnak számít, hiszen jelenleg 60-an nem mehetnek be a parlamentbe kitiltás miatt. Többségük újságíró, de vannak köztük aktivisták és nem országgyűlési képviselő politikusok is.

Az önkényes kitiltás, általában arra hivatkozva, hogy az újságírók tiltott helyen próbálták kérdezni a képviselőket, ami azért van így, mert a Parlamentben gyakorlatilag nehéz olyan helyet találni, amely ne minősülne tiltott forgatási helyszínnek. Minden ilyen esetben azonban közérdeket sért, hiszen az újságírók eltávolításával az állampolgárok nem jutnak hozzá fontos információkhoz. A helyzet azonban mostanság durvult is, amikor egészen fenyegetően léptek fel és lerángatták a lépcsőn a 444 tudósítóját, és elvették a telefonját a Fidesz konzultációs fórumán, bár a Fidesz tagadja, hogy mindez megtörtént volna. Az esettel kapcsolatban azonban demonstrációt is tartottak azzal a jelmondattal, hogy „nem válhat normává az újságírók megfélemlítése, bántalmazása”.

Nem csak ez volt az egyetlen nem kormányzati sajtónál dolgozó újságírók inzultálásáról szóló hír, hiszen nemrégiben a Hír TV riporterének karját csavarták ki egy sajtótájékoztatón.

Politikai jogok gyakorlásának akadályozására szintén volt már precedens, amikor fizikailag akadályozták meg egy szocialista képviselő népszavazási kezdeményezésének leadását, és segítették oda előbb a herceghalmi Erdősi Lászlónét. A kizárólag izmos, kopasz, a Fidesz-pártigazgató Kubatov Gábor által elnökölt FTC-s biztonságiakhoz kötődő férfiakból álló csoport tagjainak mindegyikéről később kiderült, hogy büntetett előéletű, egyiküket fegyveres rablásért ítélték el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.