Szerző: Fóris György
2017.07.26.
De mindenekelőtt előtt tegyünk különbséget. Ez a mostani bírósági per – ami, ahogy ezt a jelentésekben jogosan sokan elmondták, még nem a testület döntése, csupán egy előzetes indítvány feléjük, hogy mi tűnik logikus iránynak – nem arról a „kvótáról” szól, ami ellen amúgy a magyar és részben visegrádi diplomácia most már egy éve oly hevesen hadakozik. Nem a dublini rendszer reformjának részeként tavaly beterjesztett azon javaslatról, amelyik rendkívüli helyzetben (valamennyire azt is igyekszik meghatározni, mit jelent ez, például ha egy tagországba bizonyos nagyságrendet meghaladó menekült kér hirtelen bebocsájtás) tenné kötelezővé az összes többi tagállam számára a terheken osztozást és bizonyos számú menekült átvételét.
Ez az, amiről tavaly Magyarországon a népszavazás folyt, és amit a kormány azért érzett fontosnak, hogy „népfelhatalmazással” megerősített pozícióból tartson ki a folyamatban lévő tárgyalásokon az elutasítás mellett.
A mostani luxembourgi főtanácsnoki vélemény arról a két évvel ezelőtti egyszeri döntésről szól, amit a Bizottság javaslata alapján minősített többséggel a tagállamok belügyminiszterei fogadtak el, és ami tekintettel a Görögországban és Olaszországban felhalmozódott hatalmas menekülttömegre, az alapszerződés 78.3 cikke alapján az ott kilátásba helyezett „szolidaritási mechanizmust” aktiválta, összesen 160 ezer görög és olasz területen rekedt menekült két éven belüli áthelyezését ütemezve be a többi tagállamba. (Kimaradást élveztek a belügyi együttműködésből intézményesítetten amúgy is kívül lévő tagországok.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.