2018. április 30., hétfő

NEM AZ ELNÖK EMBEREI - A RENDHAGYÓ MACRON-INTERJÚRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI JÚLIA
2018.04.27.


Emmanuel Macron, Franciaország tavaly megválasztott fiatal köztársasági elnöke nem igazán szereti a médiát. Nagyon ritkán ad interjút, még ritkábban tart sajtókonferenciát hazai pályán (hivatalba lépése után először az idén februárban válaszolt külföldi és francia sajtómunkások kérdéseire), az újságírókat felületes, nárcisztikus figuráknak tartja, akiket „csak a kommunikáció érdekel, a dolgok tartalmával nem sokat törődnek”, ezért a tisztesnél is nagyobb távolságot tartott ez idáig tőlük. Ehhez képest nem kis meglepetést okozott, hogy április közepén három napon belül két tévéinterjú is készült vele elnöki terminusa első évének értékelése címén. Az elsőben a TF1 kereskedelmi adón sugározták a beszélgetést egy vidéki kisváros iskolájából, a másodikban közel három órán keresztül faggatta a BFM TV kereskedelmi hírcsatorna és a Mediapart oknyomozó portál két újságírója. Ez utóbbi igazi kuriózum volt: a korábbi, alákérdezős, tiszteletteljes hangú elnöki interjúkészítés hagyományával és protokolljával tüntetően szakítva az államfőt nem valamelyik közszolgálati csatorna lojális újságírója kérdezte, hanem Macron stábjának kezdeményezésére két kereskedelmi adó közismerten öntörvényű munkatársa; a beszélgetés nem az Elysée-palotában készült, ahol az elnöki interjúk szoktak, hanem – ahogy a készítők fogalmaztak – „semleges területen”, a Palais de Chaillot Színház azon termében, ahol 1948-ban aláírták az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát; a kérdéseket nem küldték meg előre; az időtartam nem pontosan, csak hozzávetőleg volt két órában meghatározva. Mindez már előre felcsigázta a kedélyeket, ami pedig utána történt, felért egy váratlan fordulatokban gazdag színdarabbal. A két kérdező az alkalomhoz képest kihívóan lezser öltözékben, nyakkendő nélkül ült szemben az elegáns, öltönyös köztársasági elnökkel, és a BFM TV népszerű, reggeli műsorai­ban az utca emberét képviselő újságírója, Jean-Jacques Bourdin így indított: Jó estét, elnök úr, ma este egy kérdést sem kerülünk meg, mert sok francia kételkedik önben, az ön döntéseiben, fogytán a türelmük, azt gondolják, hogy ön a történelem felszínre dobott szemfényvesztője... Ma azt szeretnénk megtudni, merre tart, hová vezet minket.

Ez a bevezető mondat volt az első és az utolsó, amikor Macront elnök úrnak szólították, a továbbiakban csak Emmanuel Macron volt, mondván, ha most éppen köztársasági elnök is, ugyanolyan állampolgár, mint a kérdezők. Akik aztán szokatlan hevességgel, nemegyszer arroganciá­val vetették rá magukat a „zsákmányukra”. Kérdeztek, számon kértek, vádoltak a szíriai francia beavatkozástól a nyugdíjasok sanyargatásáig, a gazdagok dédelgetésétől a szegények semmibevételéig, a franciák félelmétől az iszlám erősödése miatt a szigorodó bevándorláspolitikáig sok minden terítékre került. Az interjúnak indult műsor heves vitává alakult, izzott a levegő, kemény ütésváltások követték egymást. Macron többször nehezményezte, hogy az újságírók nem kérdeznek, hanem vádolnak, felületesen fogalmaznak, nem tényekre támaszkodnak, hanem azokat szándékosan torzítva a véleményüket közlik, ők azzal vágtak vissza, hogy szereptévesztésben van, ő itt nem tanár, ők pedig nem a diákjai, akiket kioktathat. Máskor azt vágták a fejéhez, hogy nem hallja a franciák, a nép, a nehéz helyzetben lévők hangját, csak a gazdagoknak kedvez, elnézi az adócsalást, az adókerülést, mert olyan barátai vannak, mint Franciaország leggazdagabb embere, az LVHM luxusipari cégbirodalom milliárdos tulajdonosa, Bernard Arnault. „Nincsenek barátaim... Franciaország elnöke vagyok” – válaszolta a személyeskedő vádra Macron, majd többszöri nekifutással megpróbálta tisztázni, hogy az adócsalás, az adókerülés és az adóoptimalizálás nem szinonimák. Nevezhetjük akárminek, nekem adókerülés, és az a kérdés, hogy ezt ön elítéli-e, vagy sem – szögezte le emelt hangon Bourdin. Ezen a ponton úgy elszabadultak az indulatok, hogy egymás szavába vágva egyszerre mind a hárman hevesen gesztikulálva mondták a magukét. Hasonlóképpen felizzott a hangulat, amikor Plenel, aki fiatalkorában trockistaként indult, majd hosszú ideig a Le Mondefőszerkesztője volt, örök lázadó és forradalmár maradt, számon kérte Macronon, hogy ígéretével szemben nemhogy egyesítette, megbékítette volna a francia társadalmat, még jobban megosztotta. Az elégedetlenség és az elkeseredés hetek óta utcára viszi, sztrájkra kényszeríti a vasutasokat, az egészségügyi dolgozókat, a diákokat, a tanárokat stb. „Ez kérdés volt vagy vádbeszéd ?” – kérdezte Macron. Mert ha kérdés, akkor nagyon tendenciózus, ön szándékosan mindent összemos – mondta. Mire Plenel gúnyosan mosolyogva kijelentette: rossz kérdés nincs, csak rossz válasz van. „Nem szeretem az intellektuális tisztességtelenséget” – zárta le a vitát az elnö
k...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.