2018. november 12., hétfő

HARMADÁVAL KEVESEBB JUT A NEHEZEN ÉLŐKNEK: A SZEGÉNYEKEN SPÓROL A KORMÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2018.11.12.


Összességében harminc százalékkal kevesebb segítséget kapnak a legrászorultabbak azóta, hogy kormány 2015-ben átalakította a segélyezési rendszert – derül ki egy friss tanulmányból.

A humántárca 2015 márciusától eltörölte a korábbi központi lakásfenntartási és adósságrendezési támogatást, valamint megváltoztatta a méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj szabályait. Ezek helyett egységes települési támogatást vezetett be, amit már csak akkor finanszíroz a kormány, ha az adott önkormányzat adóbevételei nem elegendőek a segélyek kifizetésére. Mindössze 260 városban és községben olyan magas az adóerő, hogy az állam egy fillért sem ad a segélyekre, a hazai települések 83 százaléka a legalacsonyabb adóbevétellel rendelkező kategóriába tartozik, ahol a kormánynak kell a zsebébe nyúlni a támogatások kifizetésekor. Mégis sokat spórol a szegényeken az állam, hiszen az új szabályok hatására 2014 és 2016 között drasztikusan, 30 százalékkal csökkent a rászorulóknak kifizetett összeg és átrendeződött a támogatások szerkezete is– olvasható a Tárki múlt héten bemutatott Társadalmi riport 2018 című kötetének egyik tanulmányában. 

Szociológusok már az átalakítás hónapjaiban arra figyelmeztettek, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megítélésének és keretének járási szintre emelése, valamint a helyi segélyek átalakítása miatt sokan kieshetnek a támogatásból a rászorulók közül. Kopasz Marianna és Gábos András tanulmánya is ezt igazolja – bár a szerzőpáros rögtön az anyag elején megmondja, hogy a munkát a humántárca szociális ügyekért felelős államtitkársága felkérésére végezték el. A hatásvizsgálat épp azért különösen izgalmas, mert eddig nagyon kevés kormánydöntés társadalmi hatásait értékelő szakértői anyag került nyilvánosságra. 

A kutatók az anyaggyűjtés során azt tapasztalták, hogy miközben nem csökkent jelentősen az önkormányzati segélyt igénylők száma, 2016-ban már csak a változás előtti létszám fele kapott pénzt, a támogatásra költött összeg pedig a 70 százalékára esett vissza. Ez a durva zuhanás elsősorban a lakhatást segítő támogatások csökkenése miatt következett be. A Tárki tanulmánya szerint a szinte teljes körű ellátástól két év alatt odáig jutottunk, hogy már csak a városok és falvak háromnegyede működtetett lakástámogatási rendszert, a korábban segélyezetteknek pedig már csak a 44 százaléka kapott segítséget a rezsiköltségek egy részének fedezésére. 

A gyógyszertámogatást kérők száma alig változott, az ezen a címen megítélt támogatás viszont a kormánydöntés hatására a felére esett vissza és hatalmas a visszaesés a családtagjukat otthon ápolók támogatásában is. 2014-ről 2016-ra megfeleződött a segélyezett ápoló családtagok száma, ráadásul sokkal kevesebb pénzt kaptak, mint korábban. 

Kopasz Mariann és Gábos András adatokkal igazolja, hogy a kormány átalakítási döntése nyomán kevesebb pénz jut a válsághelyzetben lévők megsegítésére is, holott ez maradt az egyetlen segélyezési forma, amit kötelezően működtetnie kell minden településnek. Csakhogy 2016-ban a 13 százalékuk egyetlen ilyen kérést sem teljesített. Jellemzően az aprófalvak nem tudnak annyi pénzt megspórolni, hogy kisegíthessék a krízishelyzetbe került lakóikat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.