2020. január 28., kedd

AZ ORSZÁG A NAGY CÉGEK ADÓPARADICSOMA LETT, KÖZBEN A LAKOSSÁG TAVALY TÖBB ADÓT FIZETETT, MINT VALAHA

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2020.01.27.


A Népszava a Pénzügyminisztérium decemberi költségvetési jelentése alapján azt írja, a magyar gazdaság növekedése megközelítette az 5 százalékos ütemet, és több száz milliárd forintnyi terven felüli bevételre tett szert a költségvetés.

A II. Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után az új célkitűzés az lett, hogy a jövedelmekkel szemben a fogyasztást adóztassák, azóta a fogyasztási adóbevételek megnőttek, de a jövedelemtípusúak is, legalábbis a lakosságé, a cégek jövedelmeit terhelő adók reálértéken gyakorlatilag szinten maradtak, sőt egyes befizetéseik, például a társasági adóbevételek csökkentek is tíz év alatt.

A 2018-as 380 milliárd után 2019-ben a Pénzügyminisztérium szerint alig 303 milliárd forintnyi társasági adót fizettek be a cégek (jellemzően a magyarországi hazai nagyvállalatok és a multik).

A költségvetés társaságiadó-bevételei utoljára 2000-ben voltak alacsonyabbak, mint tavaly.

A befizetések főleg a társasági nyereségadó kulcsának visszavágása miatt csökkentek: 2010-ben 19 vagy 10 százalék volt az adó kulcsa az árbevételtől függően, ez 2017-től 9 százalékra csökkent.

A 77 milliárd forintos csökkenést a PM úgy magyarázta, hogy tavaly eltörölték a cégek decemberi adóelőleg-feltöltési kötelezettségét, így az adójukat csak idén, a mérleg készítése után, májusban kell az érintett cégeknek befizetniük. A PM szerint a magyar cégek idei társasági adólapja (várható nyeresége) 6823 milliárd forint lesz, ami tavaly 5600-6000 milliárd forint között lehetett, ebből a nyereségből szedett be az állam 303 milliárd forintot, azaz a teljes nyereség 5 százalékát.

A társasági adó kulcsa valójában 9 százalék, de a számtalan kedvezmény után a tényleges adóteher 5 százalék körüli összegre csökken.

A Népszava szerint több szakértő is úgy látja, a társasági adó hatálya alá tartozó cégeknek ez az ország szinte adóparadicsom.

A három kisvállalati adóból (eva, kiva és kata) tavaly 272 milliárd forint folyt be, vagyis a kis cégek összesen közel annyi adót fizettek be, mint a nagyvállalatok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.