2020. április 14., kedd

A NER, AZ ÁLLAMPOLGÁR, A MINDENNAPI ÉLET

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAJTÉNYI LÁSZLÓ
2020.04.09.


Az európai jognak, Szent Ágoston óta biztosan tudjuk ezt, morális alapokon kell(ene) nyugodnia, azaz morálisan igazolhatónak kell lennie az egyének és a közösségei számára is. Továbbá a jogállamban minden jogkorlátozást, autonómiaelvonást nem csupán a jogrendszer szintjén mintegy áttételesen, hanem konkrétan a jogkorlátozó szabály tekintetében is igazolni kell. (Van továbbá néhány fogalmilag korlátozhatatlan jogunk is. Az alapvető jogok pedig rendesen csak alapvető jog, kivételesen alkotmányos érték érvényesülése érdekében és csak a korlátozás céljához viszonyított arányos mértékben korlátozhatóak.)

Ezekkel a megfontolásokkal szemben az autoriter állam joga – hacsak nem vesszük általános igazolásnak a nemzeti öncélúságra hivatkozást, a teokratikus alapú jog esetén az egyetlen igaz hit szolgálatát vagy éppen az osztályuralmat hirdető, ugyancsak hamis kollektivista érveket – rendszerint nem formál a jogállamhoz hasonló igényt morális igazolásra, alapvetően a hatalom vagy az uralom puszta eszközeként, a felsőbbségtől kapott parancsként követeli meg a jog címzettjétől a normakövetést.

Az autoriter rendszerekben, ugyanúgy, mint a demokráciában, értékelni kell a jognak a személyközi viszonyokra kifejtett hatását, amely az autoriter rendszerlogikával szemben sem korlátlan. A társadalom és a benne élő egyének életére formális és informális szabályok sokasága hat, nem utolsósorban személyes élmények által is színezetten, több-kevesebb befolyással, hatékonysággal. A jogszabályok is formálják az emberek attitűdjét, de ezek hatása soha nem abszolút. Az emberi autonómia számos formája a történelem tanúsága szerint még a totális rendszerekben is elpusztíthatatlan. Ha valaki például az emberi méltóság híveként – esetleg nem elvi meggyőződésből, hanem például meleg családtagja, barátja hatására – elutasítja a homofóbiát, nagy valószínűséggel nem lesz akkor sem homofób, ha az állami irányítású médiában rendszeresen találkozik az autoriter élő jog által elfogadott homofób tartalmakkal. Az ilyen polgár akkor sem adja fel meggyőződését, legfeljebb nem hangoztatja, amikor azt látja, hogy a népszuverenitást képviselő (!) magyar parlament elnöke személy szerint is kétségbe vonja a szexuális kisebbségek egyenjogúságát. Ám ugyanezek a szavak az előítéletességre hajló, de bizonytalan meggyőződésű ember esetében előítéletességének megerősítését okozhatják.

Az olyan társadalomban, amelyben előrehaladott a szekularizáció, az elsősorban rítusokat követő külsődleges vallásosság állami ösztönzése és a korábban világnézetileg semleges iskolák tömeges egyházi kezelésbe adása, az egyházi fenntartásúak többsége által közvetített, a hatalommal szemben kritikátlan viselkedésminták hozhatnak társadalmi szinten érzékelhető magatartásbeli változást. Hatásuk azonban az egyházak társadalmi befolyására ellentmondásos is. Ezek a politikai döntések a szekularizációt érdemben nem csökkentik, és a történelmi egyházak evangelizációs törekvéseit éppen hogy nem segítik. A vallásos élményeket megélő polgárok közül pedig sokakat hitük gyakorlását egyéni, az államhatalomtól független autonóm kisközösségi formák felé fordíthatnak. A nagyobb hírű, saját humanista hagyományaikat elszántan őrző egyházi iskoláktól pedig – erre Magyarországon is akadnak felemelő példák – gyakran általában is kifejezetten távol áll a napi politikai igények kiszolgálása, különösen pedig a behódolás az állami gyűlöletkampányoknak.

Mindazonáltal a jog szerepét a személyközi viszonyokban jelentősnek, a polgárok és a közhatalom közötti kapcsolatokban pedig gyakran meghatározónak kell látnunk. Az alábbiakban az autoriter rendszer mindennapjaihoz köthető három hatalomgyakorlási technikát és az itt hivatkozható számosból három szabályozási területet mutatok meg...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.