Szerző: SZÉKY JÁNOS
2020.05.29.
– A generációk megkülönböztetése kiváltképp tanulságos lehet most, amikor láthatóan valamilyen gazdasági, társadalmi és talán politikai fordulópont előtt állunk. Az elemzés szerint a válságra adott választ az aktuális helyzeten kívül az is meghatározza, hogy ki milyen korcsoporthoz tartozik sokakkal együtt, milyen történeti-politikai tapasztalatai vannak, és maga az életkor is – közhely, hogy az idősek rendszerint konzervatívabbak, a fiatalok hajlamosak a lázadásra. A tanulmány részletes generációs „térképe” nyolc nemzedéket különböztet meg a Horthy-korszakban szocializálódottaktól a posztszocialista generációig. Melyiket tartja most a legfontosabbnak?
– Ez a tanulmány jó hat-hét éve készült, és azt próbáltuk értelmezni, hogy az I. világháború befejezésétől a 2010-es évekig, nagyjából egy évszázad alatt milyen törésvonalak, töréspontok voltak, milyen szocializációs élmények hatottak a politikai magatartására és a generációs csoportoknak a megszerveződésére. Ha a jelenből próbálunk visszanézni, akkor azt látjuk, hogy a hatalomban egy olyan generáció van – nem politikai, hanem inkább hatalmi elitről beszélek –, amelyiknek a meghatározó személyei valamikor a rendszerváltás időszakában léptek politikai pályára. Ebben a rendszerváltó generációban, ami nem volt homogén sem politikailag, sem társadalmilag, persze már történtek változások. Éppen a 2010 és a megelőző pár év hozta az első olyan szelekciós folyamatot, aminek során kiestek a korábbi két évtized korábban meghatározó csoportjainak képviselői, és beléptek újak. Kiesett az MDF, az SZDSZ, és belépett a Jobbik, ami szintén generációs szerveződés; belépett az LMP. A hatalmi elit szempontjából fontos másik fejlemény az, hogy a 2010‑ben hatalomra jutott politikai vezető csoportban is végbement egy kisebb váltás, azaz a negyvenes évei végén, ötvenes éveiben járó korcsportból viszonylag kevesen maradtak, ám ők szocializációs mintákat adtak a fiatalabbak, a harmincasok, negyven felé közeledők, Szijjártó Péter, Rogán Antal, Kocsis Máté és mások generációjának.
– Amennyire kívülről látni lehet, ők már egy olyan pártban szocializálódtak, ahol a mintaadó személyek, a megkérdőjelezhetetlen vezetők nem feltétlenül a demokratikus normák szerint szervezték a maguk politikai táborát.
– Nem vonom kétségbe, hogy ők is képesek a demokratikus normák szerint gondolkodni és viselkedni, de mivel 2002 után a pártjuk egyre erősebben centralizálódott, vezérelvű lett, természetes módon ehhez alkalmazkodnak. Ebben a formális többség megszerzésére és megtartására alapozott, „a többség mindent megtehet” jelszavú „demokráciafelfogásban” az, aki nyilvánosan kritizál, vagy másfajta álláspontot képvisel, nem ellenfél vagy vetélytárs, hanem ellenség. A tévedés beismerése pedig a gyengeség jele. Az iskolabezárások idején az derült ki, hogy ennek az újabb nemzedéknek a tagjai képesek teljesen normálisan is tárgyalni, de amikor pár nap múlva megváltozott a politikai helyzet, és visszatértek a korábbi sémák, akkor ahhoz igazodtak.
– A tanulmány szerint tizennégy éves kortól számítható a politikai nevelődés legfogékonyabb időszaka. A mostani hatalmi elit idősebb generációja esetében ez a hetvenes éveket jelentette. Mennyiben befolyásolja őket, hogy egy diktatúrában szerezték alapvető politikai tapasztalataikat?
– Nyilvánvalóan a mostani vezető generációk lelkületében megmutatkoznak az 1989 előtt megélt tapasztalatok, de azt azért meg lehetne vizsgálni, hogy más szempontok mikor és mennyire írták át ezeket a tapasztalatokat. Vagy kicsit egyértelműbben fogalmazva: akik az elmúlt tíz évben a politikai vezetésben és a politikai elitben megjelentek, azoknak egy része az 1989 előtti viszonyok között szocializálódott, és a politikai ébredésüknek, cselekedeteiknek egyik motivációja az volt, hogy valami jobbat kell csinálniuk. A nagy kérdés az, hogy ennek a „jobb”-nak mi a tényleges tartalma. Az elitnek az a másik része, amelyik már a kétezres években került a politikai vezetés közelébe, egy hatalomtechnikai modell mindennapi működésében látta a politikát, amit a tagjai akár úgy is megélhetnek, hogy ez a demokratikus politikai közélet, ahol nem egyenlő feltételekkel zajlik a politikai verseny. Állandó fenyegetettségélményük van, nem szeretik a nyílt versenyt, kreatívan alkalmazzák a jogot a pillanatnyi politikai érdekekhez igazítva, és ez formálja cselekedeteiket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.