2020. június 14., vasárnap

VAN PÁR TÍZEZER MAGYAR A JÁRVÁNY FRONTVONALÁBAN, AKIKRE NEM SZÍVESEN GONDOL SENKI

444.HU / DIREKT36
Szerző: TASNÁDI KATA
2020.06.13.


"A járvány minden pillanatában az egészségügyi dolgozók is, szociális otthonok dolgozói is [...] mindig megkapták azokat a védőfelszereléseket, amelyeknek a használata indokolt volt". Ezt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelentette ki egy május végi interjúban. Kásler ezzel azokra az ellenzéki kritikákra reagált, amelyek szerint nem volt elég védőfelszerelés a szociális intézményekben dolgozóknak. A miniszter szerint aki ezt állítja, az egyszerűen nem mond igazat.

Káslertől eltérően látja a helyzetet az a tucatnyi forrás, akikkel az elmúlt hetekben beszéltünk arról, hogyan nézett ki a járvány elleni védekezés belülről az állami fenntartású bentlakásos szociális intézményekben, azon belül is a fogyatékossággal élők és pszichiátriai betegek otthonaiban. Az ország különböző városaiban működő intézményekben dolgozó ápolók és gondozók csak azzal a feltétellel beszéltek a tapasztalataikról, hogy a nevüket nem közöljük, mert attól félnek, hogy elvesztenék az állásukat.

A miniszter állításával szemben ők arról számoltak be Direkt36-nak, hogy leginkább a saját leleményességükön múlt és múlik, hogy van-e elég védőfelszerelés az intézményekben. Több bentlakásos otthon munkatársa panaszkodott arra, hogy főként adományba kapják vagy maguknak készítik a maszkokat, de olyan intézmények is vannak, ahol az ellátottak is besegítenek a munkába, és maszkot varrtak a saját gondozóiknak.

A források arra is panaszkodtak, hogy a járvány elleni védekezés érdekében előírt szabályok nehezen betarthatók az otthonokban. A zsúfoltság is nagyobb lett, mert mindenhol karanténszobákat kellett kialakítani, miközben a legtöbb intézményben már így is túl sokan laktak rossz körülmények között.

Mostanra az is világossá vált, hogy míg az egészségügyben dolgozók július elején 500 ezer forint jutalomban részesülnek a helytállásukért, a szociális ellátásban dolgozók nem kapnak semmiféle pénzjutalmat, hiába kérték többször is a szakszervezetek. „Nagyon el vagyunk felejtve, csak az idősekért tesznek a civilek is, nem értem, ránk miért nem gondolnak” – mondta egy nyugat-magyarországi, fogyatékossággal élőknek otthont adó intézmény ápolója a Direkt36-nak. Migács Tibor, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezetének elnöke pedig így foglalta össze a helyzetet: „A tagjaink mindig azt mondják, hogy megfeledkeznek rólunk. Erre én azt szoktam mondani, hogy nem megfeledkeztek, hanem soha nem is érdekeltétek őket igazán.”

Az állami fenntartású szociális intézményeket felügyelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézményeként működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) megkeresésünkre azt válaszolta, hogy az alájuk tartozó otthonokat ők látják el védőfelszereléssel, a beszerzés koordinálásban pedig a megyei kirendeltségek vesznek részt. Az Operatív Törzs és az Emmi sem válaszolt a szociális intézményeket érintő kérdéseinkre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.