2020. október 26., hétfő

„KIVÁLTSÁGOSNAK ÉRZEM MAGAM” – VILMOS NOÉMI AZ EGYETEMFOGLALÓK CÉLJAIRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: HOMPOLA KRISZTINA
2020.10.26.


Generációjuk felelőssége a gyűlöletkeltésen alapuló magyar történelem megváltoztatása az október 23-i tüntetésen felszólaló Vilmos Noémi szerint. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ötödéves színházrendező szakos hallgatója nemcsak az egyetemfoglalók céljairól, kockázatokról és bigottságról is beszélt a Népszavának.


Ki írta a tüntetésen elhangzott beszédét? 
Én. 

Kellett egyeztetnie a hallgatói fórumon? 
Igen. Ez néha számunkra is meglepően profin működő rendszer, ahol mindennek van felelőse, munkacsoportja, semmilyen olyan szöveg nem jelenthet meg, amelyet nem egyeztetünk. Egységes a véleményünk arról, hogy milyen hangnemben milyen információk férnek bele egy ilyen beszédbe. Mit gondol Gulyás Gergely tüntetésre adott reakciójáról? Egy ilyen harmatgyenge, kellemetlen, buta reakció a legnagyobb elismerése a munkánknak. Érzékelik, hogy az egyetemen túlmutató társadalmi ellenállás vezetői lettek? Ha nem érzékeltük volna már a bajt az SZFE modellváltása előtt, akkor nem foglaltuk volna el az egyetemet. Hatott ránk a sok előttünk lévő lépcsőfok. 

CEU, MTA, TAO? 
A bűvös hárombetűsek, igen. De az is, ami az egészségüggyel, vagy a közoktatással történik. Amikor megjelentek a gyűlöletkeltő, csúsztató kék plakátok, azt éreztem, hogy ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Azóta sok év eltelt, és mindig történt valami újabb, az ingerküszöböt pedig zseniális ügyességgel tolták egyre feljebb. Mi csak annyit mondtunk, hogy ez az ingerküszöb nem tolódhat tovább. Sokan mondták nekünk, hogy az egyetemfoglalás célja a kormányváltás. Ez nem így van. A mi célunk az egyetemi autonómia visszaállítása. Meggyőzni a minisztert, hogy induljon újra a folyamat, legyen akár modellváltás, de ez párbeszéd után dőljön el. Az, hogy az SZFE ügye rést üt a rendszeren, és bizonyítja, hogy lehet nemet mondani, már sokkal több embert érint, de nem a mi szándékunk volt. Talán nekünk volt eszközünk, nem több és nem kevesebb vesztenivalónk, hogy a magunk módján elkezdjük a tiltakozást. Sok erőt ad, hogy ennyien állnak mellettünk, de fontos, hogy ne tévesszük el az irányt. 

Sokan arról is beszélnek, hogy majd önök megvívják helyettük a forradalmukat
Az lenne jó, ha ez olyan forradalom tudna lenni, amelyben az évtizedes sértettségen és megosztottságon lép mindenki végre túl. A színházi szakmában a Magyar Színházi Társaság és Magyar Teátrumi Társaság közötti népmesei konfliktus oldódna fel. A generációnk felelőssége, hogy a titánok harcán és gyűlöletkeltésen alapuló magyar történelem más mederbe kerüljön. Nekünk már van annyira elegünk ebből, hogyha átkerül hozzánk a staféta, akkor megváltoztatjuk, utána pedig mi még azelőtt adjuk át a stafétát, mielőtt megkeseredettek, sértettek lennénk és újrakezdenénk a megosztottságot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.