2020. október 26., hétfő

TANFOLYAMOK, KÉPZÉSEK, ÚJRA ÉS ÚJRA

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.10.25.


Az, hogy rengeteg pénzt fordítottak már a munkaerőpiaci szempontból nem megfelelően képzettek tanfolyamaira, azt hiszem, világosan látszik. Valahogy mégsem változik a helyzet, nem kerülnek ki ezekből a képzésekből olyanok, akikre számítani lehet. A képzés elvégzését igazoló okiratok megvannak persze, van, akinek több is, de ez többnyire nem jelent semmit.

Részben azért nem, mert nem illeszkednek a leszakadó térségek gazdasági lehetőségeihez, és inkább a mobilitásra építenek, miközben annak a társadalmi csoportnak, akik a falvakban ragadtak épp ez hiányzik, a mobilitás képessége. Az élethelyzetük, családi viszonyaik is olyanok, amelyek helyhez köti őket. Ott meg, ahol élnek, nem nagyon lehet mit kezdeni pl. a sikeresen elvégzett targoncavezetői tanfolyammal, ha a faluban még sosem láttunk targoncát. És az állattenyésztő tanfolyammal se mennek sokra, ha nincs állattartó vállalkozás a faluban, és a családoknak sincsen háziállatuk, mert nincs meg sem az ehhez szükséges önfenntartási képesség, sem az induló tőke.

A másik, hogy a tanfolyamokon megszerzett tudás, legalábbis, amit azok szereznek meg, akikkel kapcsolatban vagyunk, sok esetben nem biztos. Mert az indikátorok a jelenlétre fókuszálnak, és nem a tudás visszacsatolására. Írtam már talán itt is kőműves tanfolyamról, ahol a gyakorlatban nem rakott falat egyszer sem, aki részt vett rajta. Nyilván ez nem az a tudás, mint amit az iskolarendszerben el lehet(ne) sajátítani. De papírja van róla….

Ami viszont teljesen borítja az egészet, az a motiváció kérdése. Mert ha valaki azt hiszi, hogy az alapkészség-hiányos, iskolarendszerből kiesett, néhol funkcionális-, néhol valós analfabéta emberek alig várják a lehetőséget, hogy felnőttként tanulni kezdjenek, az alaposan téved. A tanuláshoz, tudáshoz, oktatáshoz való viszonyt ők már gyerekként elveszítették, és abba behúzni őket, hogy kezdjenek hozzá újra ehhez az egészhez, mikor sem az írási-olvasási képességük, sem a szövegértésük nem megfelelő, és semmi pozitív élményük nincs, amire emlékképként építhetnének, nos, ez szinte teljesíthetetlen kihívás.

Elméletben persze jól néz ki a történet, lehetőséget adjunk, és a motiváció majd jön, belülről, ahogy azt a szakirodalom írja…. Nos, hát az nem jön. Egy ideje már felismerték, hogy nem megy így, a lemorzsolódás kockázatát pénzvisszafizetéssel próbálták csökkenteni, nem sok sikerrel, tehát próbálnak valamit kapcsolni hozzá, hogy a motiváció meglegyen.

Ilyen volt a digitális szakadék csökkentése, amiben a végén már okostelefont, tabletet ígértek annak, aki részt vesz a tanfolyamon. Aki részt vesz. Ez kulcsfogalom volt benne. Indikátor a jelenléti ív volt. Jelen lenni az okostelefonért. Ez az üzenet ment át. Azért meg megérte végigülni. Tudásbővülés? A digitális szakadék csökkenése? Papíron nyilván megtörtént, hiszen akik kidolgozták, biztosan remek célokat írtak le hozzá. Az okostelefonok pedig a tanfolyam után gyorsan gazdát is cseréltek. A programnak itt vége is volt. Minden szempontból. Hatásában is.

Mi is rengeteget kínlódunk a motiváció kérdésével. Mert a szegénységben minden másképp alakul, mint ahogy azok képzelik, akik ezzel a tereppel nem találkoznak. Szándékosan jelen időben írom, hiszen több döntési szinten levő emberrel volt már olyan beszélgetésem, amiből megértettem, hogy az ő döntéseiket azok a személyes tapasztalatok alapozták meg, melyet gyerekkorukból, vagy mondjuk 20 év távlatából tudtak érvként mellé tenni. De ez a világ is nagyon gyorsan változik. Nálunk pl. 10 év alatt tűntek el tünetek, melyekkel a munkánk elején találkoztunk, és alakultak újak, melyeket korábban nem láttunk.

A helyzet az, hogy a “tudás almája” pl. igazából senkit sem érdekel. Nem ebben szocializálódtak. Az iskola pedig nem adott ehhez elég muníciót nekik. A szegénységben a távlati hasznosulás, mint cél sem értelmezhető. Csak az azonnali.

Nagyon, de nagyon nehezen, konfliktusokkal teli úton lehet kihúzni egy szélesebb idősávot, amiben gondolkodhatunk, és megértetni, hogy valamihez, bármihez való hozzájutás nem létezik anélkül, hogy ne tennének valamit érte. Pl. alap, hogy fizetés munkáért jár. Ha pedig bármiben segítségre van szükségük, mi abban tudunk segíteni, hogy hozzájárulunk az induláshoz, de neki kell valamiféle erőfeszítést tennie. Segítünk, ha ő is segít, hogy élhetőbb legyen a falu, és jobban alakuljon az ő élete is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.