2021. március 24., szerda

FERENC PÁPÁRA VÁRVA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2021.03.19.


...Amíg a pápa korunk nagy kihívására, a menekültválságra irányítva a világ s benne a katolikusok figyelmét azt hangsúlyozza, hogy valamennyi menekültben „jelen van Jézus, aki, mint Heródes idején, menekülni kényszerül, hogy életben maradjon. Arcukban ismerjük fel az éhező, szomjazó, ruhátlan, beteg, idegen és bebörtönzött Krisztust, aki lelkiismeretünkhöz szól”, addig Erdő Péter bíboros a menekültválság kezdetén „az Istennel, a törvény Szerzőjével dialogizáló” lelkiismeretet a jogászkodás bürokratikus nyelvezetére felcserélve ezt mondta: „az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének.” Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a menekültkérdést pedig már szigorúan e világi aktuál- és pártpolitikai dimenzióba helyezte, mintha csak az ő országa – Jézus országával ellentétben – kizárólag ebből a világból való lenne, egyértelművé téve, hogy ezek „nem menekültek, ez egy invázió, a legtöbbjük cinikus és arrogáns viselkedést tanúsít”, ezért „méltatlan őket támogatni”, következésképpen „teljesen egyetértek a miniszterelnökkel, a pápa ezzel szemben nem ismeri a helyzetet”.

Természetesen a regnáló magyar politikai hatalom és a hozzá kötődő intézmények, szervezetek és személyek szembenállása az egyházfővel messze nem pusztán a menekült- és migránskérdésből fakad, az éles és jól érzékelhető konfliktus jóval tágabb kereteket ölt.

A pápa a középkori keresztény teológiai bölcseletben gyökerező és a modernkori katolikus egyház társadalmi tanításának középpontjába állított közjó (bonum commune) fogalmát tekinti irányadónak. A COVID-élmény és a világ „rejtett pandémiái”, az éhezés, az erőszak, a szegénység, a klímaváltozás vagy a biztonságpolitikai kihívások világossá teszik a közös erőfeszítés szükségességét és megkerülhetetlenségét s egy új, egyetemes testvériség megvalósításának célul tűzését: egy olyan új „mi” fogalmat, amelyhez tartozva közös az otthonunk. Ferenc pápa hangsúlyosan tér vissza újra és újra Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levele alábbi részéhez: „Az egész teremtett világ együtt sóhajtozik.” Az egyes nemzeti államok már nem képesek az egyetemes közjóról gondoskodni, mi több, immár saját államuk népességének közjavát sem tudják országhatárokon belül biztosítani. Egy-egy világjárvány, a klímaválság, a nemzetközi biztonságpolitika, a lassan kezelhetetlenné váló és rendkívüli feszültségekhez vezető szociális ellentétek, a gazdagság és a szegénység ollójának két szára közötti vészesen növekvő távolság aligha kezelhető Záhony és Hegyeshalom között, mintegy megmaradva a nemzeti határok szuverén terepén. Kiváltképp, hogy a közjó nemcsak az anyagi javakat és a biztonságot jelenti, hanem – értelemszerűen – az emberi személy méltóságát és jogait egyaránt.

A világban zajló s visszafordíthatatlanná vált integratív trendek, a gazdasági és pénzügyi globalizáció a globális biztonság, a globális környezetvédelem és a globálisan értelmezett egyetemes emberjogi és humanitárius alapelvek érvényesítését teszik szükségessé, azaz az univerzális és szupranacionális jelentést öltött közjó kérdését. Ennek az erőfeszítésnek volt az egyik dokumentuma Ferenc pápának és Ahmed et-Tajjebnek, a kairói al-Azhar nagyimámjának a közös nyilatkozata, amely igen bölcsen nem a világvallások hitbeli közeledésének ab ovo képtelenségét tűzte ki céljául, hanem az „emberi testvériség” nevében – egyebek mellett – a terrorizmus, a korrupció, a társadalmi igazságtalanság, az egyenlőtlenség vagy a legkülönfélébb hátrányos megkülönböztetések elleni közös fellépés szándékát...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.