2022. március 20., vasárnap

AZ ORBÁN-RENDSZER A TELJES AUTOKRÁCIA FELÉ TART, NEM KIZÁRT, HOGY KIVEZETI MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI UNIÓBÓL

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2022.03.20.


Az ukrajnai orosz agresszió egyértelművé tette, hogy a békés egymás mellett élés távolról sem garantált a polgári demokratikus berendezkedésű országok és az autoriter irányba fejlődő rendszerek között. A nyugati világ kihívás előtt áll. Jelzésértékű, hogy a háború kitörésének napján kezdte meg tevékenységét egy nemzetközi civil szervezet, amely az „autokraták és diktátorok szövetségével” szemben kíván fellépni. Elsőként Magyarországra mint csatatérállamra és az április 3-i választásokra összpontosítanak. Az Action for Democracy tanácsadó testületében olyan jeles személyek találhatók, mint Francis Fukuyama, Timothy Garton Ash, Anne Applebaum, Timothy Snyder, Kati Marton. Korányi Dávid ügyvezető több évtizedes küzdelemre számít – erről is kérdeztük.


Az Action for Democracy honlapján kiemelt hangsúlyt kap a magyar parlamenti választás. Az embernek az a benyomása, mintha ez ihlette volna létrejöttét.

– A magyarországi választás ugyan valóban inspirálta a szervezet megalakítását, de céljai, feladatai jóval tágabbak. Míg az autokrata vezetők, mint Orbán, Trump vagy Bolsonaro egyre szorosabbra fűzik a viszonyukat, a demokrácia védelmére felesküdött ellenfeleik sokszor elszigetelten dolgoznak, pedig együttműködésre lenne szükség köztük. Olyan nemzetközi szövetséget próbálunk kialakítani, amely a demokratikus mechanizmusok erősítésével ellen tud állni az autoriter politikai törekvéseknek. Jelenleg ez a legfontosabb törésvonal a nemzetközi színtéren. A század meghatározó konfliktusa lesz a polgári demokráciák és autok­ráciák vetélkedése. Meggyőződésünk szerint illúzió, amit a magyar kormányzati elit is táplál, hogy egy központilag vezérelt kínai vagy orosz modell eredményesebben tudja kezelni a kor kihívásait. A valóság azt látszik igazolni, hogy bár a demokratikus rendszer olykor bukdácsol, közép- és hosszú távon hatékonyabb. Ezt bizonyította a Covid-válság is. Nyugaton tudták kifejleszteni a legmegbízhatóbb vakcinákat, itt oldották meg legsikeresebben gyártásukat és terjesztésüket, és a védekezés egyéb formái, a helyzetet folyamatosan követő korlátozások és lazítások rendszerével fennmaradt egy elfogadható élettér is a járvány idején. A tét nem kisebb, mint hogy ez a demokratikus világ ne szűnjön meg.

Hol kezdődik az autoriter modell?

– A dolog nehézsége és egyben veszélyessége pont abban rejlik, hogy ezt nagyon nehéz meghatározni. Hiszen a jogi háttér még Oroszországban is biztosítja – elviekben – a bíróságok függetlenségét, a szabad választásokat, a média szabadságát. A gyakorlatban mégis ki tud alakulni olyan hatalmi kör, amely – akár a törvény betűjének betartásával – fokozatosan rátelepszik a társadalomra, és centralizált, tekintélyelvű kormányzást alakít ki. Ebben az értelemben az Orbán-rendszer a teljes autoritarizmus felé tart...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.