2022. április 29., péntek

EGY NAGY ÁTSZERVEZÉS ANNAK IS LEHET A JELE, HOGY A VEZETŐSÉG NEM TUDJA, MIT CSINÁL

G7.HU
Szerző: BŐGEL GYÖRGY
2022.04.28.


Időtálló tanulságai miatt idézzünk fel egy régi viccet! Nehéz időkben új igazgató érkezik a vállalathoz. Első munkanapján leül az íróasztalához, kihúzza a középső, legnagyobb fiókot; három boríték van benne, a kupac tetején egy rövid levéllel az elődjétől: ha bajba kerül a cég, nyisd ki az első borítékot, lesz benne egy jó tanács, fogadd meg! Ha nem segít, nyisd ki a másodikat, végül a harmadikat!

Az igazgató dolgozni kezd, döntéseket hoz, beruház, mindenféle projekteket indít, felvesz és elbocsát, de a viharfellegek nem vonulnak el. Kinyitja az első borítékot, benne egy cetlin ott az első tanács: Kenj rá mindent az elődödre! Így is tesz, ráken mindent az elődjére, de ez sem segít. Feltépi a második borítékot, ott a második tanács: Szervezd át a vállalatot!

Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra.

Egy vállalatot átszervezni nehéz és kockázatos feladat. Legalább annyira, mint nem átszervezni.


A rossz szervezet kolonc a vállalat nyakán. Régi vezetési szabály, annyira közhelyes, hogy szinte félek leírni: a környezet, a stratégia és a szervezet között összhangnak kell lennie. Számtalan jele lehet annak, ha a szervezettel, a szervezeti struktúrával baj van: akadozik az együttműködés, kreatív energiák fulladnak bele a bürokrácia mocsarába, jobb sorsra érdemes emberek nem találják a helyüket, nem lehet tudni, hogy mi mennyibe kerül és mennyit hoz a konyhára, értékes innovációk futnak zátonyra, információk vesznek el, lassan megy a munka, konfliktusok robbannak ki mindenfelé. Ha valaki egy ilyen szervezetben él, szinte érzi a feszültséget a levegőben. A rossz szervezet visszafogja a vállalatot, rontja a versenyképességet, közönyössé vagy cinikussá teszi az embereket.

Minden kockázata és nehézsége ellenére az átszervezés sokszor elkerülhetetlen. Az átszervezés igénye néha történelmi léptékben, tömegesen jelentkezik. Valamikor a nyolcvanas évek végén megfordultam egy olyan állami vállalatnál, ahol a vezérigazgatót pont egytucatnyi hierarchikus szint választotta el egy beosztott munkástól: igazgatók, igazgatóhelyettesek, főosztályok, osztályok sorjáztak egymás után lefelé haladva a toronymagas szervezeti ábrán. Mindez egy olyan cégnél, ahol nagyjából kétezer ember dolgozott összesen, akkor, amikor a fejlett világban éppen a „delayering”, vagyis a hierarchiák laposítása, a szervezeti vízfejektől való megszabadulás jött divatba. És ez a vállalat nem volt egyedül, sok ilyen vegetált még az országban...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.