2023. február 24., péntek

MARK GALEOTTI: ORBÁN HOMOKOT SZÓR A FOGASKEREKEK KÖZÉ

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2023.02.24.


Európa egyik legismertebb Oroszország-szakértője Budapesten járt a Political Capital vendégeként. A többi között az orosz–ukrán háborúról, valamint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin állításainak igazságtartamáról is beszélgettünk Mark Galeottival.

Arra gondoltam, végigvehetnénk a két nemrég elhangzott évértékelő beszéd fontosabb állításait a háborúról, hiszen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin is kifejtette az ezzel kapcsolatos gondolatait. Kezdjük azzal: ki indította el ezt a háborút?

Egyértelműen Oroszország. Az az ötlet, hogy azért indítottak el egy inváziót, hogy megakadályozzanak egy háborút, érdekes orwelli csavar. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak politikai hibák, amelyeket a Nyugat elkövetett, de Putyinnak ezért a háborúért a teljes felelősséget vállalnia kell.

Legitim és megérdemelt fenyegetés volt az, amit Putyin a Nyugattól érzékelt?

Putyin az én véleményem szerint racionális politikus, de még racionális politikusok is elhihetnek gyakran bizarr dolgokat. Ez volt a helyzet Putyinnal is. Komolyan elhiszi, hogy a Nyugat fenyegetést jelent, hiszen a 2010-es évek eleje óta azt érzi, hogy marginalizálni akarják őt és Oroszországot is. Szerintem ezt őszintén elhiszi, ugyanakkor téved.

Nemcsak Putyin érezte magát fenyegetve, hanem a Nyugat is, pont általa. Ez mennyire volt jogos fenyegetettségérzés?

Ez a másik problémája ennek a konfliktusnak. Vannak, akik azt mondják, ha Putyint nem állítjuk meg most, akkor addig fog Nyugat felé menni, amíg engedik. Szerintem ez soha nem volt tervben, sosem jelentett valódi katonai fenyegetést a Nyugatra, de most már lehetősége sincs erre Oroszországnak. A hadserege darabokban van, legalább tíz év kellene, hogy rendberakják, mielőtt egy másik megszállást tervezhetne.

Miért vannak szankciók Oroszország ellen? Magyarországon sokat beszélünk arról, hogy kellenek-e, és valóban legitim kérdés az, hogy pontosan mi a céljuk. Ez nem hangzott el egyértelműen a bevezetésükkor.

A helyzet az, hogy most két háború zajlik egyszerre. Van egy lövöldözős háború Ukrajna és Oroszország között, és van egy politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális háború a Nyugat és Oroszország között.

"A szankciók bevezetésekor sokat beszéltek arról, hogy ezek majd térdre viszik Putyint, de erre sosem volt valódi esély. A szankciók nem így működnek. Valójában szép lassan felőrölik az orosz gazdaságot, és megvonják a hozzáférését azokhoz a high tech fegyverekhez, amelyek egy ilyen háborúhoz kellenek. Ráadásul folyamatosan csökkentik a hozzáférhető pénzt, amivel Putyin újra tudná tölteni a háborús kasszát. A gazdasági szankció egy nagyon lassú, de nagyon hatékony fegyver. A probléma az, hogy túl sokan állítottak túl nagyokat a szankciókról."


Emellett pedig elég részben ügyetlen fegyverek is, amelyek gyakran olyan oroszokra is hatással vannak, akik egyébként ellenzik a háborút. Mindenesetre lépésről lépésre szeletelik fel Putyin gazdaságát.

Magyarországon az a kormányzati álláspont, hogy a szankciók nekünk jobban fájnak, mint Oroszországnak. Ez igaz?

Nem. A szankciókat egy energiaválság közepén vezették be, de ha objektíven nézzük az adatokat, akkor Oroszországnak sokkal jobban fájnak. Nem szabad persze átverni magunkat, ez gazdasági háború, és egy háborúnak mindig vannak áldozatai mindkét oldalon. A szankcióknak van költsége, de mi sokkal jobb helyzetben vagyunk, hogy ezeket a költségeket kezelni tudjuk, mint Oroszország.

Probléma az, hogy a szankciók nem háborúként vannak eladva? Soha senki nem mondja ezt ki róluk.

Valóban probléma, sokkal őszintébbnek kellene lennünk egymással azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történik. Arról is őszintén kellene beszélni, hogy miként fejezhető majd be ez a háború, mert erről sincs konszenzus. Megértem, hogy a politikusok miért ragaszkodnak az egyszerű válaszokhoz, de ez sokszor elfedi a problémákat.

Ez két szláv nép háborúja, amelyben nincs jó és nincs rossz oldal?

Azt észrevettem, hogy Orbán Viktor egyszerre mondja, hogy ez két szláv nép háborúja, és hogy Washingtonnak és Moszkvának kellene tárgyalnia a békéről, ami némiképp ellentmond egymásnak. Találjuk akkor ki, hogy pontosan melyik is. De természetesen van morális dimenziója is, ez egy egyoldalú invázió, amelyet Oroszország követett el. Ukrajna sem csinált mindent jól, de ez egy orosz háború, nekünk pedig nem szabad hátradőlve szemlélnünk az agressziót. Persze korábban sokszor pontosan ezt csináltuk, például végignéztük ugyanezt Jemenben is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.