Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2023.03.05.
Az ukrajnai orosz invázió a felszínen példás (vagy példátlan) egységbe kovácsolta az Európai Uniót és a NATO európai tagjait, látványosabban csak Magyarország miniszterelnöke szokott kibeszélni ebből.
Ugyanakkor a Oroszországgal szemben mutatott egység mögött az utóbbi évben több, a háború kezelésével és az EU távlati külpolitikájával kapcsolatos, kevésbé látványos törésvonal is kialakult, illetve elmélyült.
- Emmanuel Macron francia elnök a régi francia stratégiai gondolkodás új kiadását követve még mindig az európai stratégiai szuverenitás álmát kergeti, és hosszabb távon az Oroszországgal való stabil együttélésről és az Egyesült Államoktól való távolodásról álmodozik.
- A németek tavaly tavasszal egy nagy nekibuzdulás keretében bejelentették, hogy levetik sok évtizedes passzivitásukat, és Németország kész belemenősebb vezető szerepet vállalni – majd pár hónappal később kiderült, hogy annyira nem megy gyorsan a régi beidegződések levetkőzése, és bármilyen változás nagyon óvatos lesz.
- Közép- és Kelet-Európa uniós tagállamai közül pedig sokan elutasítással és türelmetlenséggel fogadták a nagyok hezitálását, ehelyett Ukrajna támogatásának, Oroszország legyőzésének és egy megalkuvásmentes, Európa határain kívül is konzekvensebb értékalapú külpolitikának a szószólóivá váltak.
Benjamin Tallis, a német külügyi intézet kutatója “neoidelizmusnak” nevezte el a jelenséget, amely egy “erkölcsi alapú hozzáállás a geopolitikai érdekek érvényesítéséhez”. Az ő megfogalmazásában a neoidealisták mindenekelőtt a demokratikus államok, köztük a kis államok önrendelkezéshez jogát hangsúlyozzák, amelynek inherens része a számukra kedvező szövetségekhez, például az EU-hoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás joga, de ugyanígy a számukra kedvezőtlen, például az orosz befolyási övezetek elutasításának joga is.
Azaz végső soron arról van szó, hogy az áramlat képviselői szerint csak az eszmei–elvi politizálás biztosíthatja saját biztonságukat, jólétüket és szabadságukat, az erőalapú nagyhatalmi politikában való pávatáncolás nem.
Ez a hozzáállás főként a balti és skandináv térségben jellemző, de az ukrajnai konfliktus alatt Magyarország közvetlen szomszédságában, Szlovákiában és Csehországban is hangsúlyosabbá vált, és az ukrajnai háború mellett egy másik jelképes ügyben, a Kínával, illetve Tajvannal szemben tanúsított magatartásban is megmutatkozik. Hogy mennyire lesz célravezető, az egyelőre nehezen megítélhető – főleg, hogy nem világos, meddig tartanának az észak-európai elvek a NATO és az Egyesült Államok támogatása nélkül...
Benjamin Tallis, a német külügyi intézet kutatója “neoidelizmusnak” nevezte el a jelenséget, amely egy “erkölcsi alapú hozzáállás a geopolitikai érdekek érvényesítéséhez”. Az ő megfogalmazásában a neoidealisták mindenekelőtt a demokratikus államok, köztük a kis államok önrendelkezéshez jogát hangsúlyozzák, amelynek inherens része a számukra kedvező szövetségekhez, például az EU-hoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás joga, de ugyanígy a számukra kedvezőtlen, például az orosz befolyási övezetek elutasításának joga is.
Azaz végső soron arról van szó, hogy az áramlat képviselői szerint csak az eszmei–elvi politizálás biztosíthatja saját biztonságukat, jólétüket és szabadságukat, az erőalapú nagyhatalmi politikában való pávatáncolás nem.
Ez a hozzáállás főként a balti és skandináv térségben jellemző, de az ukrajnai konfliktus alatt Magyarország közvetlen szomszédságában, Szlovákiában és Csehországban is hangsúlyosabbá vált, és az ukrajnai háború mellett egy másik jelképes ügyben, a Kínával, illetve Tajvannal szemben tanúsított magatartásban is megmutatkozik. Hogy mennyire lesz célravezető, az egyelőre nehezen megítélhető – főleg, hogy nem világos, meddig tartanának az észak-európai elvek a NATO és az Egyesült Államok támogatása nélkül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.