2023. augusztus 7., hétfő

IGNATIEFF: A CEU-T ELLEHETETLENÍTETTÉK, HOGY ELKEZDHESSÉK AZ ÚJ ELIT KINEVELÉSÉT AZ MCC-BEN - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2023.08.07.


A CEU volt rektora, Michael Ignatieff szerint az amerikai konzeratívok követik Orbán Viktor jobboldali populista példáját, az elitet ellenségnek kiáltják ki és gyűlölik az egyetemeket. A Bloomberg arról ír, hogy nem sikerült a kormánynak eloszlatnia az EU aggályait, így minden bizonnyal több ezer diák esik el az Erasmus program lehetőségeitől. Javítaná az amerikai-magyar kapcsolatokat, ha az orosz energiától való függetlenedéshez amerikai LNG-t vásárolna Magyarország a National Interest szerzője szerint. Nemzetközi lapszemle.

Minden bizonnyal több ezer magyar egyetemista esik el az Erasmus+ ösztöndíjprogramtól, miután a kormány nem oszlotta el az EU aggályait – fogalmaz honlapján a University World News, alapvetően a Bloomberg forrására hivatkozva. Johannes Hahn, az unió költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa az interjúban megemlítette, hogy először májusban nem sikerült teljesíteni az elvásárokat a magyar kormánynak, és most már minden valószínűség szerint kicsúszott a magyar kormány a határidőből ahhoz, hogy megkapja azokat a támogatásokat, amelyek ahhoz lennének szükségesek, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben ki tudják írni a következő évi pályázatokat.

Michael Ignatieff, a CEU volt rektora az Atlantic amerikai folyóiratban fejti ki, „miért gyűlölik a jobboldali populisták az egyetemeket”. A válasz leegyszerűsítve: az amerikai konzervatívok – minden jel szerint – követik Orbán Viktor útmutatásait, aki ellenségnek állítja be az elitet, amelyik szerinte kézben tartja az oktatást is. Márpedig a magyar kormányfő szerint ez az elit igencsak kellemetlen az autoriter populistákra nézve. Ignatieff visszaidézi a hazánkban töltött hat évét. Mindenki tudta, írja, hogy amikor Orbán törvénytelennek hirdette ki 2017-ben a CEU-n kiadott diplomákat, akkor ez jóval több volt a Soros György elleni támadásnál. Nem véletlenül vonult ki több mint 50 ezer fiatal az utcára, akik azt skandálták, hogy „szabad ország, szabad egyetem”, érezték, az ő bőrükre is megy a játék. A saját szabadságuk forog kockán. Mert már akkor sejteni lehetett, hogy ez egy újabb, Orbán hatalmának és rendszerének konszolidációja irányába tett lépés volt. A CEU ellehetetlenítése mellett elvette az Akadémia kutatóhálózatát, utána privatizálta a legnagyobb magyar egyetemeket oly módon, hogy alapítványi működést kialakítva saját embereit ültette azok kuratóriumaiba. Majd öntötte a pénzt a Matthias Corvinus Collegium alapítványába, ahol nyíltan hirdeti, hogy itt neveli ki a jövő magyar elitjét hazafias és hagyományos neveltetésben részesítve őket – vázolja rendkívül pontosan az új magyar oktatási rendszer alapjait Michael Ignatieff.

Ami a mai magyar-amerikai kapcsolatot illeti, rossz irányba haladnak, és ebből egyedül Putyin profitál – veti fel Logan West az amerikai National Interestben megjelent írásában. Persze a lap konzervatív, ezért annak prizmáján keresztül értelmezi a viszonyt és osztja ki a szereplőket, hogy mindkettejüknek illene szövetségesi címükhöz illően viselkedni. Washingtonnak, mint világhatalomnak és Budapestnek, mint régiós vezetőnek – állítja a szerző. A konfliktusok között elsőként Budapest makacsságát emeli ki, mert nem hajlandó ratifikálni a svédek NATO-tagságát, mire Washington is megmakacsolta magát és nem hajlandó amerikai fegyvereket eladni az ország haderőfejlesztéshez. David Pressman nagykövet kinevezésekor a Politico megjósolta, hogy "közellenségek" lesznek a magyar miniszterelnökkel – emlékeztet az írás. A két ország közötti rossz viszony a szerző szerint leginkább annak tudható be, hogy Amerika az elmúlt években kioktatta Orbán Viktort, s nem tudott párbeszédet kialakítani vele. Viszont Logan West nem említi meg, hogy Orbán-kormánya kezdettől fogva ellenséges a nagykövettel szemben, és például egyszer sem hívta meg őt se Szijjártó Péter a külügyminisztériumba, se Orbán a Karmelita irodájába, ezzel szemben az előző nagykövetet, David CornsteintDonald Trump kinevezettjét nemrég, májusban fogadta a kormányfő hivatalában. Miközben a szerző elítéli, hogy az oroszok pártját fogja Orbán, felhozza mellette, hogy Magyarország 85 százalékban az orosz energiától függ. Viszont az atomenergiatermelés bővítésében például a finn, a román és a lengyel példa nyomán sürgeti a nemzetközi, többek között az amerikai LNG-segítséget, illetve azt javasolja, hogy az ukrán-magyar nyelvtörvény konfliktusában Washington mediátor szerepet is játszhatna, hisz utóbbi megértő mindkét fél irányában. Végül megjegyezném, a szerző a Danube Institute-nál végez kutatást jelen pillanatban.

Végül csak nagyon szűkszavúan a chilei-amerikai bloggerről, Gonzalo Liráról, akit május óta Ukrajnában fogva tartottak, s politikai menedékjogot kérve Magyarországra próbált átszökni, sikertelenül. A korábban a Breibart nevű szélsőjobboldali amerikai portálnak is dolgozó szerző szerint azért, mert Putyint istenítette és kritikus volt az ukránokkal, de legfőképp Volodimir Zelenszkij elnökkel szemben, s emiatt kínozták is a börtönben – adja hírül a European Conservative portálon a szerző, aki határozottan állítja, hogy az ukránok újra letartóztatták és fogvatartják a bloggert. Megjegyezzük korábban számos cikkben írtak arról, hogy orosz kémnek tartják, amit ez a cikk cáfolni igekszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.